Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-11-25 / 47. szám
823 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 824 nek, de azért most is oly úri módra élnek, hogy a családos tanárok ilyen úri módról legfeljebb ünnepnapokon álmodhatnak. S ha most ezt a nagyúri ellátást 1200 koronába számítva, a tanári fizetés többi részét az állam kasszája fizeti nekik, no hát ez valóságos aroulesapása az igazságnak szociális, nemzetgazdasági és emberiességi szempontból. A legkisebb szociális érzék azt diktálná, hogy azokat kell támogatni, akik családot tartanak el s igy is szolgálják az állam nagy érdekeit, nem pedig azokat látni el bőséges zsebpénzzel, akik e nagy és nehéz kötelesség és teher alól kibújnak. Vagy ha a tervezett módon akarják a szerzetes tanárokat az állam pénzéből fizetni, akkor kötelezzék őket arra is, hogy házasodjanak meg. A legfőbb pedig mindvégig az, hogy az országgyűlés nem az ő számukra szavazta meg azt a péüzt s a törvény szavai szerint nem is szavazhatta. A felekezeti és községi középiskolák tanárainak százai tehát joggal intézhetik az egész országhoz azt a kérdést: törvény-e hát a törvény, vagy csak olyan játékszer, amit a hatalmasok kedvük szerint csavarhatnak jobbra vagy balra ? Borsos István. Emlékezés Körmendy Sándorra. — 1906 október 31. — Irta és elmondta : dr. Vida Károly igazgató. (Folytatás.) Az eddig elmondottakból tisztán megállapítható, hogy Körmendy az intézet anyagi és szellemi állapotát nagyon jól ismerte, s ha mégis elhatározta magát arra a nagy feladatra, mit a csurgói gimnázium reformálásának, kiépír tésének, szóval főgimnáziummá emelésének nevezünk : úgy fel kell tételeznünk erről a sokat látott, tapasztalt és tanult 8 bámulatos akaraterejü férfiúról, hogy mikor az ő lelki szemei előtt a mozgalom megindításának szüksége beállott, számot vetett a lehetővel és lehetetlennel s egészen tisztában volt amaz eszközökkel, mindenekfelett saját erejével, melyekkel elhatározását keresztül viendi s az eszmét győzelemre juttatja. Nem lehetetlen, hogy az állami élet terén már felmerült nézetek és vélemények egybevetéséből betekintett a jövőbe s nemsokára eljövendőnek látta azt az időt, mely magával hozza az anyagiakban bizony nagy mértékben szűkölködő s épen azért sokoldalról lenézett protestáns iskolák részére az állam segítsége által történő megerősítésnek megváltó eszméjét ! Szóval feltétlenül bizott az eszme diadalában s önmagában, az okvetlenül bekövetkező jobb jövőben. Nem is akart tehát csupa hiúságból légvárat építeni, sőt inkább minden szava, minden tette oda irányúit, hogy a meglevő intézetet erős, biztos alapra állítsa, melyen felépíthesse Csurgón nemcsak a protestáns ügyet, hanem az egész nemzetet szolgáló, a magyar kultúrát terjesztő erős várat: a főgimnáziumot. Ennek eléréséért nem riadt vissza sem áldozattól, sem fáradságtól, sem megaláztatástól és meg nem nyugodott, míg az ügyet biztos révbe nem vezette. Ily módon fölkészülve, a meggyőződés erejével erősen fölfegyverkezve jelenik meg Csurgón 1879-ben (aug. 19—21.), s miután az egyházmegyei közgyűlésnek bemutatván a leiratot kijelenti, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr milyen kegyesen oldotta meg a képezde ügyét, megigérvén, hogy a képezde legkésőbb 1881. őszén kiköltözdik, tehát a helyiségek fölszabadúlnak (már föntebb említettem, hogy ez még egy évvel előbb megtörtént), a Beleváry-féle 20 ezer koronás alapítványt visszaengedte a miniszter úr s az intézet telkén emelt épületet (gyakorló iskola) díjmentesen adta át örök időkre; de mindenekfelett a legbiztatóbb, hogy a miniszter úr a csurgói gimnázium iránt nagyon érdeklődik, kérdezi szükségleteit, elismervén e határszélen kiváló fontosságát, megígérte jóakaratát továbbra is — e korszakalkotó esperesi jelentését így folytatja : „gimnáziumunk életében epokhalis idő küszöbén állunk . . . mert az a jelentőség, mit a protestántizmus e világító tornya s nemzetiségünk e végvárának a hazai prot. és hazafias közönség tulajdonít; de mindenek felett egyházmegyénk e szemefénye, apáink e drága hagyatéka, a nagy Festetich, e korán felülemelkedett férfiú alapítványa iránti kötelmeink, arra utalnak bennünket, hogy gimnáziumunk jövőjére vessünk egy komoly és beható tekintetet. Köztudomású, hogy a középtanodák országos törvény általi rendezése, színvonaluknak emelése szintén küszöbön áll ; vagy jó intézet, tisztelt közgyűlés, vagy semminő. Hivatásának magaslatára emelkedő tanintézetet tehát! Vagy négy osztályú algimnáziumra leszállunk, vagy nyolc osztályú főgimnáziummá fölemelkedünk . .. mert hat osztályú gimnázium a maga bevégzetlenségével nem engedhet tanügyi szempontból megállapodást. A négy osztályra leszállást szégyenleném, de nem is merném önöknek proponálni; a nyolc osztályért lelkesedem s hiszem, hogy önök velem együtt hevülnek. Van az egyházmegyének 80 gyülekezete 45000 lélekkel, 64 lelkésze, 81 tanítója; ott van az egyházkerület, három millió magyar protestáns, az egész magyar nemzetiség, az alapító nagy Festetichnek még élő s emelkedett szellemű utóda*, továbbá a Somsichok ; Somogymegye lelkes közönsége, a hivatása színvonalára emelkedett Csurgó mezőváros, ott az államkormány, szóval annyi tényező, hogy csak férfiak kellenek, akik ne szégyenjék a munkát s akik ne restellkedjenek Mózes pálcájával élő Csurgó-forrást fakasztani a kősziklából is Csurgó számára, hogy az visszacsuroghassa a tudomány áldásait!“ E szép és hatalmas, lelkesítő, reményt nyújtó beszéd célját elérte, mert az egyházmegyei közgyűlés az indítványt a következő határozattal fogadta el: „A csurgói gimnázium főgimnáziummá emelése tárgyában a haza, a nemzet, a protestáns haladás érdeke parancsolta korszerű indítványa esperes úrnak közlelkesedéssel elfoqadtatik.u „Alea iacta est!“ A kocka el volt vetve. Az óhaj teljesült, az egyházmegyei közgyűlés a zászlót kezébe auta. Érezvén annak a nagy felelőségnek súlyát, mely ezáltal vállaira nehezedett, tudva azt, hogy a csatavesztés nemcsak 8 reá nézve erkölcsi halál, de szégyen leone az egész
