Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1906-11-11 / 45. szám

779

DUNÁNTÚLI protestáns lap.

780

Ezzel a kérdéssel is úgy vagyunk hát, hogy részint a klerikálizmusnak az iskolákkal való visszaélése, részint a rohanó idő által előidézett új viszonyok oda sodorják a közgondolkozást, hogy megfog valósulni a szocialisták követelése. Már a mi sorainkban is vannak és pedig igen tekintélyes, vezető férfiak, mint báró Bánffy Dezső és dr. Bartók György püspök, akik határozottan vallják, hogy a népoktatás állami feladat, amit a saját létérdeke szempontjából kezébe kell vennie, természetesen úgy, hogy nem vétetnék el azért a jog a felekezetektől, testületektől és magánosoktól se, hogy iskolákat tarthassanak fenn ; de ezekre nézve is mindenben az a mérték lenne érvényes, ami az államiakra.

Nagy jelentőségű követelésük még a szocialistáknak az, amellyel követelnek „fokozatosan emelkedő jövedelmi és vagyoni adót, minden közkiadás fedezéséhez, amennyire azok adóból fedezendők. Ezer koronáig terjedhető évi jövedelemnek megfelelő földbirtok adómentes és el nem árverezhető. Fokozatosan emelkedőörökségi adót az örökség nagysága és az örökösök rokonsági foka szerint. Minden néven nevezendő közvetett adó és vám eltörlendo.“

E követelésben rejlő elvet nekünk is el kell fogadnunk azon bibliai elv alapján: „Akinek több adatott, többet várnak attól.“

Ezek azok az általános nagy elvek, amik korunkat szinte forrongásba hozták és még nagyobb felé viszik. Ezek azok az alapelvek, amelyeknek már csak részletes alkalmazásai azok a követelések, amik az úgynevezett munkások szellemi és anyagi jólétének különös föltételeit és eszközeit hangoztatják, mint a tisztességes, különálló cselédlakások, a napi munkaidő és munkabér, az ünnepnapok, a baleset ellen való biztosítások, az elaggott, munkaképtelen munkások ellátása, cseléd- és legény-otthonok, az uzsora, a leány-kereskedés és az alkoholizmus elleni harc, a szövetkezetek létesítése, szabad iskola télen a felnőttek részére. Mind e követelések előtt hiába hunynánk le szemünket, hiába dugnánk be füleinket; a strucc-politika itt nem segíthet; de nem is illenék hozzánk. Az őskeresztyénség evangéliomi élete erjesztő kovászává lett a pogányságnak ; az ős protestántizmus ugyancsak azzá lett a papizmus által eredeti mivoltából kivetkőztetett, elernyedt, keresztyén-pogányságnak. Az ős keresztyénségnek az ős protestántizmusban újra éledt evangéliomi elvei menthetik csak meg ma is a világot. Eggyedül Krisztus a megváltó. Vissza kell hát térni a világnak ő hozzá. O orvosolhatja meg egyedül és meg is orvosolja bizonyosan a tagadhatatlanúl ijesztően sok és nagy testi és erkölcsi nyomorúságot. Egyiknek orvoslása a másiké nélkül meg se történhetik.

Sokszor, sok helyen és ékes szavakkal el* volt már mondva, hogy nem elég a krisztusi tanokat csak a nyilvános istenitiszteleteken, többé-kevésbbé telt, vagy talán inkább üres templomokban hirdetni, hanem ki kell vinni a mindennapi életbe; hogy alkotni kell szervezeteket, amelyekben a hívek az egyetemes papság elvének megfelelően szétviszik a legszélsőbb határon álló

tagokba is az isten-ige erejét és ébresztgetik az alvókat, élesztgetik az elaléltakat; reményt és lelkesedést, hitet és bátorságot öntenek a csüggedőkbe ; vonzalommal, szeretette], egymás becsülésével töltik meg a különben rideg, önző és gyűlölködő sziveket; szervezetet kell alkotni, amely röviden szólva egymást jóindulattal támogató, segítő testvérekké szelidítse és emelje azokat, akik most ellenségként állnak szemben.

Ilyen egyesülést, szervezetet hazánkban is létesítettek már a római katholikusok a keresztény-szociálista szervezetekben, a katholikus országos kongresszusokban, az országos kath. szövetségben. Ezektől azonban az egyetemes emberi és országos érdekek tárgyilagos munkálását — a tapasztalatok után Ítélve — hasztalan várnánk. Nekik minden jó, ha a klerikálizmus érdekét szolgálja; minden rossz, ha ellenkezik vele. Ezért inkább aggodalommal, mint jó reménységgel szemlélhetjük erősödésüket, térfoglalásukat.

Egyedül az általunk képviselt ős keresztyén elvek alapján lehet megteremteni a társadalmi békét; a szeretetnek azon jézusi alapján, amely Izrael fiainak értésükre adta, hogy nemcsak Jeruzsálemben, de a Garizim hegyén is lehet imádni az Istent; azon az alapon, amely a gőgös farizeusoknak, a főpapoknak értésükre adta, hogy nemcsak a zsidó, hanem minden ember felebarát; tehát minden ember iránt gyakorolni kell a szeretet parancsolatát, akinek csak segítségünkre szüksége van, nem nézve zsidó-e vagy pogány, szegény-e vagy gazdag. Csak azzal a jézusi igazsággal lehet bizalmat, méltányosságot, erkölcsi tisztaságot, jó rendet teremteni, amely nemcsak a szegényt kész inteni a jóra, de az elbizakodott hatalmasnak is bátor megmondani, hogy ravasz, róka, aki a szegény özvegyek és árvák vagyonát szép látszat örve alatt eltulajdonítja ; azzal az apostoli bátorsággal, amely a római császár helytartója előtt is bátor szólni az igazságról, a mértékletességről és a jövendő ítéletről.

Álljon tehát egyházunk ott a szegény és tudatlan mellett ép úgy, mint a gazdag és tudós mellett és emlékeztesse mindegyiket szent kötelességeire.

Erre törekszik a Kálvin-szövetség. Ennek u. i. célja : a magyar kálvinista egyház híveinek az egész országra kiterjedő oly nagyobb arányú egységes szervezetbe való tömörítése, melynek keretében együttes, öntudatos munkálkodást fejthetnek ki a hívek az egységes társadalmi és egyházi élet, a vallásos és szociális érzés megszilárdítása, a szellemi és anyagi jólét előmozdítása terén.

Ma megrendült a hit, a bizalom nemcsak a vallás tanításaiban, de az emberek iránt is; az erkölosök megromlottak ; az önzés és élvezethajhászás elűzte körünkből a puritán egyszerűséget, egyenességet és megbízhatóságot. Szerfelett meglazult az összetartozás érzése ; a testvériességet egyre hangoztatjuk ugyan, de azért az érdekkörök mind erősebben kialakulnak és valósággal úgy tolakodnak az előtérbe . . . E sok gyilkos bajnak csak egyetlen igazi orvossága van: visszatérés a tiszta bibliai elvekhez, úgy amint visszatértek kálvinista