Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-11-11 / 45. szám
Tizenhatodik évfolyam. 45. szám. Pápa, 1906. november 11. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI EV. REF. EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények ... , Az előfizetési dijak (egész évre 8 K, félévre a szerkesztőséghez Kis József felelős Megjelenik minden vasárnap, 4 K), hirdetések, reklamációk Faragó János ===== szerkesztő czimére küldendők. ... ===== főmunkatárs czimére küldendők. == Teendőink és a Kálvin-szövetség. (Folytatás.) De épen úgy, mint e követelésnek a klerikálizmus erőszakoskodása az oka, ugyanaz az oka azon másiknak is, amellyel követelik a „világi iskolákat, hogy a papi befolyás az iskolákban ne érvényesüljön.“ Itt megjegyzem, hogy amikor a szocialisták szidják a papokat, akkor csaknem kizárólag a római kath. papokra gondolnak, tehát a klerikálizmus lovagjaira. Az iskolákat mi az anyaszentegyház veteményes kertjének tekintjük; érezzük, tudjuk, hogy a kié az iskola, azé a jövő. Ragaszkodunk hát hozzá, amig csak lehet. De nagy kérdés, hogy meddig lehet ? ! Mert tény, hogy magunknak is rajta kell lennünk, hogy egyetlen gyermek se nőjjön fel iskolázás nélkül; hogy a népiskolákban a tanítás ingyenes legyen, ide értve a taneszközöket, tanszereket is; hogy a magasabb tanintézetekben is ingyen tanulhassanak azok, akikben megvan az arravalóság, a tehetség. Tény, hogy sok helyen egyáltalán nem felelnek meg a követelményeknek az iskolahelyiség és a tanítók lakásai ; hogy a tanítók fizetése semmikép sincs arányban képzettségükkel, még kevésbbé a teljesített munka értékével, valamint a hozzájuk hasonló vagy magasabb képzettségű egyének fizetésével. Tény, hogy az egyházak még a mai, szégyenletesen csekély minimális fizetést se tudták a maguk erejéből előteremteni ! Tény, hogy a tanítók türelme már országszerte és minden felekezetnél szinte a végkimerülés pontján van. A római kath. tanítók ez évi naggyülésén pl. — amelyen részt vett 2 püspök, több kanonok, országgyűlési képviselő és egyetemi képviselő is — így zúgolódott egy tanító : „A tanítók érzik a nifbmor vaskezét. Ha azt akarjuk, hogy a tanító igazi hű harcosa legyen a kér. szociális ügynek, szükséges az egyháznak és államnak kezet fogni, hogy kiragadják a százados nyomorból. Szálljunk le az ideálizmus vesszőparipájáról. Magyarországnak jobb sorsra érdemes tanítói éheznek. Az éhező ember elégedetlen. Az elégedetlen ember elkeseredéssel húzza az igát. Elégedetlen, demoralizált hadsereggel nem lehet győzni. Javítani kell hát a századok óta szégyenletes nyomorban sínylődő tanítók helyzetén úgy, hogy az a velük egyenlő képesítésű és egyenlő missiót teljesítő állami tanítókéval teljesen egyező alapon rendeztessék.“ Erről a szomorú tárgyról külön előadás is volt és akadt tanító, aki indítványozta, hogy ha sikertelen lesz minden kérés és agitálás: akkor alakítson a tanítóság a keresztény-szociális egyesület keretében szakszervezetet. És a nagygyűlés elhatározta, hogy emlékiratban kéri meg a minisztert, hogy törvényhozásilag biztosítson államsegélyt az iskolafentartóknak iskoláik fejlesztésére (új tantermek, új állások létesítésítésére); a tisztviselő fogalma alá foglaltassanak oda az elemi, polgári és felső népiskolai tanítók, tanítónők is; hogy Magyarország összes okleveles és a magyar nyelvet tökéletesen beszélő tanítói, tekintet nélkül arra, hogy milyen jellegű iskolánál működnek, a tisztviselői rangsor XI., X. és IX. fizetési osztályba az 1904. évi I. törvénycikkben meghatározott személyi pótlék alkalmazása mellett, szolgálati idejök méltányos figyelembe vételével, a lehető legrövidebb idő alatt besoroztassanak s a rangsornak megfelelő fizetésben és pótlékban (1400, 2000, 2600 kor. a lakbéren kívül) részesíttessenek“ . . . Talán sok lenne egy kicsit ? Éppen nem ! A felekezetnélküli, vagy jobban mondva a minden felekezet, illetőleg minden jellegű iskolák tanítóinak országos bizottságában ez a kérdés volt a fő. Itt két felfogás állott szemben. Földes Géza azt indítványozta, hogy intézzenek proklamációt a nemzethez, amelyben tárják Jöl előtte ijesztő nagyságában a tanítók nyomorát, az ebből eredő kulturális hiányokat és a kívánatos álláspontot. A másik álláspont azt követelte, hogy hívják föl a magyarországi szervezett munkásságot arra, hogy az iskolák államosítása iránt akciót indítsanak .. . Mind a két helyen sikerült megakadályozni a szociálistákhoz való fordulást. De meddig ? Jam proximus ardet Ucalegon ! Ezeket mind fontolóra véve, ugyan ki tudná megmondani, hogy meddig tarthatjuk még meg népiskoláinkat, amiknek megtartását pedig életbevágóbbnak tartom, mint középiskoláinkét. Meggyőző a zsidók eljárása.
