Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1906-10-28 / 43. szám

743

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

744

volt a szegény magyaroknak ez az ádáz ellensége ? Talán valami osztrák, vagy talián generális, vagy pogány török ? Biz ő magyar főpap volt; vagy amint az újságírók és a képviselők ami időnk nyelvén mondanák : egyik előkelő, befolyásos, sőt mindenható tagja volt a — a magyar — hazafias — főpapságnak ! Mert ma már szinte társadalmi törvénnyé lett, hogy a r. kath. főpapságról ha szólunk, a hazafias jelzőt nem szabad elhagyni; annak a főpapságnak említésekor, amely egyik szemével Bécs, a másikkal Bóma felé kacsintgatott mindig, e két helyről várva üdvét, boldogságát — a fényes, kényelmes, világias életet ... Ez a Kollonics bizony győri püspök volt; majd pedig magyarellenes, nemzetgyilkoló politikájáért, az istenes eretnekek üldözéséért beleültették az esztergomi érseki, a magyar primási székbe . . .

Ennek a Kollonicsnak, illetőleg a jezsuitáknak átkos szelleme folytán szenvedett és pusztult annyit szegény Magyarország; szenvedtek és gyötrődtek és pusztultak benne első sorban a protestánsok! Csoda-e, ha akkor, mikor elhangzottak II. Rákóczi Ferenc keserű panaszai az ország sebeinek megújulásától, újból vérzéséről; mikor ezzel együtt megszólalt a harci kürt: odaaállottak a vezér mellé országunk legjobbjai és a mieink egyszálig, és kockára tették javaikat, életüket.

Nem akarom, mert nincs rá időm, rajzolni a politikai harcot; a részletek nem is tartoznak ide; elég annyit mondanom, hogy II. Rákóczi Ferenc nemes lélekkel sikraszállt az alkotmány megvédéséért, az ország további pusztításának megakadályozásáért, a népjogok kivívásáért s a nyugalom és békesség helyreállításáért. A dicsőséges fejedelem küzdelmének csak arra a terére kívánom irányítani a figyelmet főleg, amelyen ő az ellen a gonosz szellem ellen harcolt, amely Kollonicsékat, a jezsuitákat eltöltötte és fanatikus dühvei vitte a pusztítás utján. Jól ismerte ő ezt a szellemet, hiszen a jezsuiták iskolájában nőtt fel Béceben; vele nagy terveik voltak a jezsuitáknak; beavatták hát boszorkány konyhájuk titkaiba. Az ő nyilatkozatai tehát föltétlenül hitelesek; nem mondhatja róluk senki, hogy elfogult, gyűlölködő protestáns lélek rágalmai, mert egy ország által 200 év múlva is ünnepelt római katholikus férfi bizonyságtételei azok ! . . . Midőn a szécsényi országgyűlés a jezsuiták hatáskörét megszorította és a német nemzetből valókat az országból kiutasította: a jezsuiták 6 megyét rávettek, hogy vegyék őket pártfogásukba. Ez megtörtént egy hosszú iratban. Ez iratra a fejedelem szintén hosszasan, kimerítően válaszol s a többek közt ezeket mondja:

»Az egyház megmarad akkor is, ha egy

nyugtalan rend előtt az ország kapui bezáratnak . . . Más egyházi rendeknek szerénysége és alázatossága több tiszteletet érdemel, mint az ilyenféle embereknek nyereséghajhászó hipokrízise és minden erényt feledő gőgje, akik . . . nem tudjuk, vajon inkább a maguk kívánságát, vagy az Isten tiszteletét keresik-e ? Akik a szentirást és az atyák Írásait, melyek az ő kívánságuknak és kapzsiságuknak kedveznek, nekünk teli szájjal hirdetik, azokat pedig, melyek nem kedveznek, bármily világosak legyenek is, vagy elnyomják, vagy tetszésük szerint elcsavarják ... többnyire csak a saját pénzvágyukért. Mindenütt az égieket hordják ajkaikon és a földieket szivükben ; a vallást cégérül használják, hogy hasznot húzzanak belőle. Az eretnekek lelkét erőszakosan a rom. kath. egyház iránt inkább izgatják, mint engesztelik; inkább ingerelnek, mint meggyőznek; és mig a megtérítetteket mintegy diadallal mutogatják, addig egész országokat és a nem katholikus népeket még inkább elidegenítik s gonozságaikkal nemcsak magukat, hanem a r. kath. vallást is gyűlölet tárgyává teszik. Ekként a nyájnak nyugtalan őrei a maguk inpertinenciájával az eltévedt juhokat inkább visszariasztják, mintsem hogy beterelnék az egyházba . . . Nem érti a fejedelem, hogy mi tenné szükségessé ezt a rendet; talán az, hogy a jezsuiták mindenben megkülönböztetik magukat, annyira, hogy még a körmenetekben se vesznek részt csupán azért, hogy a többi szerzetesekhez hasonlónak vagy azoknál kisebbnek ne láttassanak; vagy az, hogy a pápának nem annyira szellemi méltóságát, mint inkább a világiak feletti hatalmát terjesztik.«

Vagy talán feleségeitekre csábítólag hat templomaiknak asszonyias, külső pompája? Vagy fiaitokat gyönyörködtetik az ő gyerekes szinielőadásaik ? Avagy végre tennmagatoknak tetszik, szerény ábrázatuk, szabályszerinti testtartásuk, méltóságteljes lépésük, s elragadtatást színlelő arckifejezésük és saját tökéletességüket fitogtató erkölcsi szigorúságuk a gyóntatószékekben, melylyel a vigasztalás után sóvárgó lelkeket gyermeki szeretet helyett szolgai félelemmel töltik el Isten iránt s így Krisztus szelíd igájából zsarnoki jármot kovácsolnak lelkiismeretünk kínzására, míg saját dolgaikban készek maguknak minden bűnt megbocsátani! Vagy talán a szentség külszíne, melybe oly ügyesen burkolják testüket, hitette el külsőségekre irányzott szemeitekkel azt, hogy az egyház tisztasága általuk jött létre és hogy az velük együtt fog el is veszni ? !

A birtokok összeharácsolására kinyújtják ugyan kezeiket, de vállaikat elvonják a teher alól s jövedelmeik nagysága mellett szépen meghíznak, de adót nem akarnak fizetni s annak terhét rátok s fiaitokra nehezedni hagyják; s e