Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-10-14 / 41. szám
707 dunántúli protestáns lap. 708 A németországi protestánsok és a tőlük nyerhető tanulság. Állami egyetemi theologia. (Folytatás.) De ám ehhez szükséges volna a hithű lelkészképzés és a már kiképzett és kibocsátott lelkészek hitiránya felett vigyázó felaöség, aminek életbe és halálba lépése, mint egyik láncszem a másikat, egy az egész Németországra egységesen és az egyetemlegesen kötelező zsinati törvényfélék alapján egyöntetűen működő evangyéliomi konziztóriumot, vagy konventet tételez fel. (Nevezzék az evangyéliomi alapon, ahogy akarják.)1 Ily módon megtalálják a helyes és bibliailag is igazolható középutat a szélsőségek között. Ne legyenek donatista féle elvekkel, mely szerint a sakramentumok érvénye megszűnik a méltatlan lelkészek kezéből; se aviklefiták, akik szerint bűnt követnek el azok a hívek, kik a sakramentumokat méltatlan lelkészektől elfogadják ; ne legyenek szeparatív pietisták, akik csak annyiban ismerik el és gyakorolják a látható egyházat, amennyiben az a láthatatlannak és tökéletesnek már e földön való megvalósulása, mint egy kegyes szent egyesület, ahol a benső alanyi keg) es érzelem dominál, aminek tulajdonképpen szerves és hivatallal (diakonia) ellátott egyházra és egyházi életre nincs is szüksége.2 Ezek a kegyesség és szentségnek, hithűségnek túlhajtott elvei. De ne legyenek racionalisták se a vallás titkai helyett száraz morállal, egyház helyett erénytársulat félével, ész vallással, e morál és ész igazságoknak a község által megbizott prédikátorával, aki ez irányzatnak legmefelelőbben holmi „független“ állami egyetemek „theologiáin“ készíttetheti magát elő ésszerűen. Ne kívánjanak papjaiktól szentséget és tökéletességet lelkűk benső fokozatára nézve, mert ez ábrándos, eszelős szektálkodásra és farizeusságra vezetne ; ne feledjék sz. János ap. tanítását: „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mi bennünk, magunkat megcsaljuk és igazság mi bennünk nincsen“3; ne is kössék őket az aprólékos dogmák láncaival, mert hiszen különösen mellékes dolgokban sem Luther, sem Kálvin, sem a többiek nem lehetnek csalhatatlan tekintélyek (miként a római pápák anathemájukkal), következésképpen alkotásaik feltételezik a fokozatos tökéletesítést. Másrészt azonban a sarkalatos hit-igazságokra, az egy „fundamentumra“ nézve Pál apostol szigorával követeljék meg úgy a theologiai intézetektől, mint a gyakorló lelkészektől a hithű irányzatot. Hogy a tudományos kutatások, ásatások, a bibliai kritika hullámzásaitól (itt lehet elég szabad tér, nem 1 Apóst. csel.; pásztori levelek elég mintát nyújtanak. — 3 A pietisták és hasonló irányzatok feledik, hogy az egyháznak e földön való látható megvalósulása (ecclesia visibilis) egy a jó és rosszal, búza és konkollyal vegyes test (corpus mixtum) a végezetig, ama nagy aratás napjáig. Máté 13 : 24—30, 36—43 ; stb. — * I. János 1:8. vagyunk Rómában) teljesen függetlenül, változatlanúl mi az érinthetien alap, mint a mi az eretnekségtől megkülönböztet és elválaszt, megmutatja Péter apostol hitvallása : „Te vagy ama Krisztus az élő Istennek fia“.4 A „fia“ pedig isteni értelemben: az evangéliomi csodák, a valóságos mennybemenetel bizonyságai értelmében veendő. „Erről ismerjétek meg az Isten lelkét: valamely lélek vallja, hogy a Jézus Krisztus a testben eljött, Istentől nincsen az, hanem ez az Antikrieztusnak ama lelke“.5 Punktum 1 Itt nincs más kötelesség, mint a keresztyénség alapvető hittételeit, — melyekkel áll vagy esik az — a tanítás és igehirdetésben betartani, vagy pedig távozni, avagy távoztatni. Ez legalább nyílt és beosületes tévedés (emberi értelemben véve). Mert hiszen senki sincs erőszakolva, nincsenek római rendszerű fogadalmas és csukott zárdáink, hogy osak szökéssel vagy erőszakkal lehetne menekülni egy oly pályától, amit az illető nem hisz. Becsületes ember nem áltatja a lelkésznövendékeket, vagy ha lelkész, a gyülekezetét; de a báránybőrbe bujtatott farkas szerepére se vállalkozik, hanem egy-kettőre ott hagyja a neki nem való pályát. Ha pedig elég önző és gyenge, hogy a zsebért és kenyérért kereseti üggyé sülyeszti a reá-bízottakat, ott van a felvigyázás. (Erről hosszabban máskor.) Hja, de a „tudomány szabadsága“ ! Az egyetemek vétója, A lelkészek „modern“ lelkiismerete. S a balga nyáj ? ! Elégedjék meg a morzsalékkal! Gondolkozzunk és merítsünk tanulságokat mi magunkra nézve, tanuljunk most nem a magunk, hanem a más kárán. Olvastam a b.-somogyi egyházmegye legutóbbi közgyűlési jegyzőkönyvében az állami egyetemen szervezendő prot. theologiai fakultás“ ügyét. Esperes panaszkodik e felolvasásban: „e kérdés ismét zátonyra jutott és pedig — mint fájdalom sok más ügyekben — az egyet nem értés miatt.“ Az egyet nem értés, a presbiteri határozatok elleni malom alatti kioskodások introdukciójától kezdve el, (habár nem is mindig galomboki formában) bizony megrögzött hibánk. De az állami egyetemi theologiai fakultás ügyére nézve a „zátonyra jutás“ annyiban szükséges rossz, mert így legalább van időnk arra, amire már előbb is kellett volna lenni, hogy jól meghányjuk, vetjük, szűrjük ez ügybevágó gondolatainkat. Egyetemi theologia! Milyen értelemben vegyük ezt ? Szorosan az egyház testéhez fog ez tartozni az éles és részletes egyházi felügyelet, episkopé gyakorlásával ? Avagy olyan németországi-féle „független“ fakultás lesz ez, ahol a „kaizerliohe und königliche“ titulus erősebben fog hangzani, mint a „prot.“ ? ! Az államiság és modern szellem nagy nevében az egyházhoz való közvetlen és szerves tartozása a levegőben fog lógni, mint a Mohamed koporsója. Ha ilyen „független“, vagy olyanféle valami lesz, kapuja nyitva lészen 2 ördög számára. Az egyik a hitetlenség, a másik 4 Máté 16:16; Ján. 6:69. — 6 I. János 4:2, 3.
