Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-09-16 / 37. szám
633 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 634 lelki, testi minden áldásait ezen intézetre, ennek kormányzói, igazgatója, felügyelője, a tantestület és önökre is kedves leányaink ezen már megnyitott tanévben és mindenkoron — úgy legyen. II. Dr. Horváth József igazgató beszéde, az iskolai törvények felolvasása után. Kedves növendékek ! Az iskolai törvények röviden, paranosolólag szabják meg azokat a teendőket, amelyeknek teljesítése minden növendéknek kötelessége s jelölik ki azokat a határokat, amelyeken túl senkinek lépni nem szabad. De nagyon sajnálatos lenne, ha bármely intézet növendékei a munkára ösztönzést s a helytelennek kerülését kizárólag a törvények szavaiból merítenék, s ha nem élne legtöbbnek a lelkében a nemes eltökélés, hogy nem a törvény parancsából, hanem a saját akaratukból igyekeznek majd mindent a legjobban végezni, s hogy nemcsak a tiltott, de egy művelt egyénhez bármi kis mértékben nem illő cselekedetektől is mindenkor tartózkodni fognak. Most, amikor ez ünnepélyes pillanatban egy egész év munkájához készülünk hozzá, s amikor mindannyian teljes munkakedvvel s a jövőre vonatkozó legszebb reményekkel gyülekeztünk össze ez intézet falai közé: nagyon helyén lesz rámutatni arra, hogy mi is az iskolai törvényeknek, amelyek teendőiket megszokják, igazi tartalma s hogy vajon mik azok a főszempontok, amelyeknek figyelembe vétele teljes biztosítékot nyújt mindnyájuknak arra nézve, hogy a törvénynek nemcsak betűit, hanem szellemét is be fogják tölteni. Az első, amire intik önöket az iskolai törvények, amire ösztönzi mindannyiójuKat a mindenkivel közös társas érzés s amit mindenekfelett megkövetel szent vallásunk egyik legfőbb parancsa: az egymás iránt való igaz szeretet. De — azt gondolják bizonyára nem kevesen — talán felesleges is arra hivni fel, arra inteni önöket, amit minden ösztönzés nélkül is, különösen a találkozás első napjaiban nagyon is élénken éreznek : a barátnőik, tanulótársaik iránti szeretetre! Hisz mindannyian tudjuk, hogy a tanulói életnek egyik legvonzóbb oldala épen az a barátság, az az önzetlen szeretet, amelyet úgy szólván csak az iskolában, a nevelőintézetben lehet megtalálni, s hogy épen ez a testvéri szeretettel versenyző vonalon teszi az iskolai éveket annyira felejthetetlenekké. És még sem felesleges ez első rendű kötelességre figyelmeztetés e helyről és ez ünnepélyes alkalommal. A szeretetnek ugyanis nem — mint akárhányszor megtörténik — szórványosnak kell lenni, nem olyannak, amely csak egyeseket köt össze, másokat ellenben kizár: hanem általánosnak, mindenkire kiterjedőnek. Nemcsak az egy azon, vagy közeli osztályokban tanulóknak, nemcsak az egykoruaknak, vagy bárminemű kötelékben levőknek, hanem mindannyiójuknak különbség nélkül kell egymáBt szeretniük. Amit annál könnyebben megtehetnek s annál inkább meg kell tenniök, mert az igaz szeretetnek egyik jellemző vonása épen az, hogy az nem személyválogató, sőt annál bensőbb és emelkedettebb, minél többeket fűz egymással össze. Másfelől — amit nagyon sokan szintén nem akarnak vagy nem tudnak megérteni — az igaz szeretettel nem fér össze a hibák elpalástolása, a gyengeségek, gyarlóságok legyezgetése. Akit igazán szeretünk, azt a lehető legjobbá, a legtökéletesebbé igyekezünk tenni. Ezt pedig hízelgéssel, hibapalástoláseal soha nem érjük el. Sőt ellenkezőleg, ezekkel a legrosszabb szolgálatot tesszük sokszor épen azoknak, akiket legjobban szeretünk. Vajon miben fog hát állani az igaz szeretet s mi lesz annak helyes, kifogástalan, nyilvánulása ? Az egymás iránt való őszinte vonzódásban, a gyengének támogatásában, a mindenki iránti szives figyelemben, a kölcsönös megbecsülésben s a tiszta jóindulatból eredő őszinteségben. Ha így szeretik egymást, ha hibáikat nem eltakarni, hanem kellő szeretettel és gyengédséggel elenyésztem igyekeznek, ha a dédelgetés helyett szerető gonddal foglalkoznak kisebb társaikkal : akkor nemcsak a saját érzésük nemesül folytonosan, hanem hozzájárulnak ahhoz, hogy a mi munkánkat is megkönnyítik s az intézet elé kitűzött cél megvalósítását erejükhöz képest elősegítik. A másik, amit szintén állandóan szem előtt kell tartaniok : a kiszabott munkának, a napi teendőknek pontos, lelkiismeretes elvégzése. Az elvégzendő munka évről-évre s egy éven belől napról-napra ki van szabva. Kis részletekben nagyon könnyű azt elvégezni, 8 aki ezt teszi, alig fogja a munka terhét érezni s szinte észrevétlenül jut a legnehezebbnek látszó ismeretek birtokába. Annál terhesebb e munka elvégzése arra nézve, aki hanyagságból, könnyelműségből, vagy épen elbizakodottságból elmulasztja az alapvető ismeretek kellő időben való elsajátítását. És itt nem mulaszthatom el, hogy rá ne mutassak számos tanulónak arra a teljesen téves felfogására, mintha akár a mindennapi, akár az évi munkálkodás csak az osztályzatok kedvéért volna szükséges. A lelkiismeretes munka kétségtelenül biztosítja kinek-kinek a megfelelő osztályzatot, de a sokszor véletlentől is függő osztályzat senkinél sem helyettesítheti a lelkiismeretes munka eredményét. Aki csak az osztályzatért tanul, az megvan elégedve, ha e nem épen magas célt elért s nem törekszik az igazi célra: a léleknek kiművelésére. A lelkiismeretes munkásnak ellenben maga a kötelességteljesítés is örömöt okoz, amelyet állandóan növel az a tudat, hogy lelki vagyona: az egyedüli értékes és el nem múló kincs folyton gyarapodik. Az osztályzatok értékének túlbecsülésével kapcsolatban foglalkoznom kell röviden egy másik téves nézettel, illetve előítélettel is, E szerint a még mindig gyakran hangoztatott balvélemény szerint a nőknek nem szükségesek különösen az elvont tudományok, aminthogy állítólag a természet sem ruházta fel őket ez irányú képes-37*
