Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-05-20 / 20. szám
335 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 336 udvar, mivel zavarta felléptével aunak törekvéseit; szabadsághős, vallási, politikai szabadságharcaink úttörője, vezérünk egy jobb, egy helyes irány felé, mondja róla a mi Ítéletünk. De sőt kevés Bocskay fellépését pusztán hazai történelmünk szompontjából méltatni, magasabb helyről, a világtörténelmet is szemünk elé táró magaslatról kell néznünk őt, s most látjuk, hogy a fejedelem szabadságharcával, mint Oraniai Vilmos Németalföldön, az egész Európának példát adott. A harminc éves vallásháború nagy alakjai az ő példáját követik, úttörőjük Bocskay volt. Szabadságharca vallási jellegét a zászlók felirata hirdette : »Ha Isten velünk, ki ellenünk ?« Seregének csatadala lett Luther áhitatos éneke : »Erős várunk nekünk az Isten.« Alkotmányunk sérelmeinek orvoslásán kívül a vallásszabadság biztosítása nélkül nem akart békét kötni s kívánsága e tárgyban így szólt: »Kívánjuk mindenekelőtt azt a lelkiszükségünkre való fő szükséges dolgot, hogy Ő Felsége bennünket az mi vallásunkban megtartson s tartasson. Legyen szabad a lutheránus és helvetiai confessio, a római vallás azonképen ez országban minden rendek között, aki melyikben akarand megmaradni és állani, amint ez a szabadság volt Ő Felsége nagyatyja és édesatyja idejében is ; kinek-kinek tetszésében lévén a ő vallása szerint való prédikáció hallgatása és predikatortartása minden kulcsos és mező városokban, várokban, akképen és falukban az egész országban. Hogy pediglen felbonthatatlanképen is megtartassák ennek a vallásnak kivánt szabadsága, amaz mód nélkül való régi articulust, »hogy a lutheránusok égettessenek meg« mind ez elmúlt pozsonyi utolsó gyűlésben irt articulusokhoz az ország hire és hozzájárulása nélkül ragasztott utolsó articulussal egyetemben O Felsége kivegye és kitörülje, erről adván és hozván articulust, hogy azokat az articulusokat kitörlötte és kivette az articulusok közül Ő Felsége.« Végre junius 23-án létrejött a béke. A hálás utókor ezért ma Bocskaynak emelendő szoborról beszél. De a legszebb szobornál is szebb emléke marad Bocskaynak a bécsi béke, mert ez vallásszabadságot biztosít úgy a két protestáns, mint a katholikus vallás híveinek abban az időben, midőn még mondhatjuk egész Európában folytak a templomrablások, vérengzések. Méltán ünnepelhetjük tehát hazánkban a bécsi béke háromszázados évfordulóján annak megalkotóját, Bocskay Istvánt. Kis Ernő. Az egyház reformálásának szükségességéről. Irta Kálvin János. Ford. Ceglédi Sándor. (Folytatás.) De vegyük fel, hogy nem volt bennük semmi egyéb rossz, minthogy az egyház köztudatába ok nélkül becsúsztak : már ez is nem elég ok-e megszüntetésükre, ha azt látjuk, hogy az emberek rájok tekintve néma bámulatba estek ? Az átlényegűlés hazugságának elitélésére, a kenyér őrzése és körűlhordozása szokásának megsemmisítésére még nagyobb kényszerűség vezetett bennünket. Ellenkezik ez Krisztus nyílt szavaival; de szemben áll aztán a sakramentumok örök világos értelmével. Mert nem sakramentum az, ahol látható jegyet nem szemlélünk, mely hasonlóságot mutatna fel az általa jelképezett lelki igazsághoz. Világos dolog, amit Pál az Ur vacsorájáról mond: Egy kenyér és egy test vagyunk sokan; mert mindnyájan egy kenyérből eszünk. (I. Kor. X: 17.) Hol van a látható jegy hasonlósága és megegyezése s mi felel meg a szent vacsorában az Ur testének és vérének, ha nincs kenyér, melyet eszünk, ha nincs bor, melyet iszunk, hanem csak üres látványosság van, mely szemünkkel játszik ? Gondoljuk el, hogy e hazugsághoz az a másik még nyomorúbb babonaság is fűződik, hogy a kenyérhez, mint Istenhez ragaszkodnak az emberek, azt Isten gyanánt tisztelik. Mi látjuk, hogy így történt. Mert, bár a sakramentomnak segítő eszközül kellene szolgálnia és égig emelni a kegyes értelmet, a vacsora szent jegyeivel a világ épen ellenkező irányban élt vissza, úgy t. i., hogy azok tisztelésével és látásával megelégedve értelmét Krisztusig nem emelte fel. Mert a kenyeret fényben körűlhordani, kimagasló helyre tenni, hogy imádják: Krisztus intézményétől mindez feletébb idegen megromlás. Mert vacsorájában testét és vérét nyújtja nekünk az Ur, de a végből, hogy együk és igyuk. Ennélfogva az utasítást teszi első helyre, melyben azt parancsolja, hogy vegyünk, együnk és igyunk; aztán ehez fűzi, csatolja az Ígéretet, melyben bizonyságot tesz arról, hogy amint eszünk teste, amit iszunk vére. Akik hát a kenyeret tisztelés végett vagy kimagasló helyre teszik, vagy körűlhordozzák, mivel az utasítást elszakítják az Ígérettől, más szóval, a feloldhatatlan köteléket eltépik, azok azt hiszik, hogy Krisztus teste van birtokukban, pedig csak bálványkép, melyet úgy eszeltek ki maguknak. Ezért Krisztus amaz Ígérete, melyben a kenyér és a bor jegye által a saját testét és vérét ajánlja fel nekünk, nem vonatkozik másokra, csak azokra, kik kezéből elveszik a jegyeket, hogy az általa parancsolt sakramentumot ünnepeljék. Azok
