Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-05-20 / 20. szám
Tizenhatodik évfolyam. 20. szám. Pápa, 1906. május 20. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI EY. REF. EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények Az előfizetési dijak (egész évre 8 K, félévre a szerkesztőséghez Kis József felelős Meijjelenik minden Vasárnap, 4 K), hirdetések, reklamációk Faragó János ------ szerkesztő czimére küldendők. ■ ----- főmunkatárs czimére küldendők. .... Hazánk és református vallásunk egyik kiváló nagy alakjának emléke elevenül fel ma lelkűnkben, midőn a bécsi béke háromszázados évfordulóját ünnepeljük s e férfiú Bocskay István. Nemcsak a mi egyházkerületünk egyházai és pápai főiskolája, hanem úgyszólván összes protestáns egyházaink és intézeteink ünnepélyt rendeznek e napon és kegyelettel emlékeznek meg a vallásszabadság és hazaszeretet zászlaját diadalra juttató fejedelemről, Bocskay Istvánról. Lélekemelő ez ünnepély, amely e napon egyszerre nyilvánúl meg az összes hazai protestáns körökben, szinte hallani lehet a magyarországi protestánsok szívdobbanását. A történelem sohasem méltathatja eléggé azt a nagy szolgálatot, mit hazánk fennmaradására nézve tett a reformáció. A katholikus vallásu Ausztriával, bármint akarta is a bécsi udvar, nem olvadhatott össze a protestáns Magyarország. Pedig hányszor és mennyi módon volt erre kísérlet téve; de a reformáció elterjedése hazánkban volt azon fő akadály, amely az Ausztriával összeszorító abroncsnak nem engedett. A lelkiismereti szabadság s a politikai szabadság egy azon tőből fakadnak. Aki a protestáns vallás gyökereit akarta hazánkban kitépni, megsértette vele alkotmányunk gyökérszálait is, innen van, hogy egy zászló alatt folyt a harc hazánban a politikai és vallásszabadságért. Azon az utón haladt már lefelé hazánk, hogy helyet foglaljon az örökös tartományok sorában, midőn erről a vészes lejtőről rántotta vissza Erdély fejedelme, Bocskay István. Es e nagy férfiú élete úgy indult, hogy az udvarnál nevekedett, ifjúkori emlékei s a hála is Rudolfhoz csatolták. Mennyi sérelemnek, mennyi igazságtalanságnak, törvénytelenségnek látása kellett ahhoz, hogy az egykori udvaroncból nemzeti jogaink, alkotmányunk, vallásszabadságunk hatalmas védője legyen! Mind magyarországi, mind az udvarnál való tartózkodása idején közvetlen tapasztalatokat szerzett Bocskay arra nézve, hogy mennyi hazánkban a vallási és mennyi az alkotmány ellen elkövetett sérelem. Ifjúkori emlékeinél erősebb érzelem fogta el szivét: vallásának és hazájának szeretete. Leveleit, miket ez ügyben Illésházyhoz irt, felfogja Bolgiojoso kassai főkapitány és őt szentjóbi kastélyában ostrom alá veszi. Ezért mondhatta magáról Bocskay, hogy nem akart ő a király ellen feltámadni »ha erővel ő felsége ágyúival és éles kardjával nem kergetik el ő felsége hűsége mellől.« »Ártalmas rajongó« mondta róla a bécsi 20
