Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-05-13 / 19. szám
321 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 322 Keresni, kutatni nagyt. és tek. ehm. kgy. mélyen tisztelt tanítói testület az okokat, melyek közül néhányra talán tévesen, de jóakaratulag reá mutatnom kellett, — elhárítani az akadályokat, felvenni a nemes versenyt, visszaszerezni az elvesztett elsőséget, — erre a nagy és nemes munkára hivom fel. Kérem az érdemes tanítói testületet, legyenek nekem tanácsadóim, útmutatóim, amikor a nevelés, tanítás terén szakszerű kérdések megoldásáról lesz szó, követőim, támogatóim, amikor lelkesedéssel, mindenkori jóakarattal, állásomból kifolyólag lelkesítenem, buzdítanom kell. Mindketten, a lelkészi és tanítói kar, egy édesanya emlőjén nőttünk fel, ugyanaz adja mindkettőnknek a mindennapi kenyeret, ugyanaz a cél köt mindnyájunkat : egyikünk a kicsinyeket, másikunk a nagyokat neveli, oktatja ; de mindketten anyaszentegyházunk szolgálatában állunk, hogy ennek neveljünk értelmes, okos, igazi buzgó kálvinista tagokat : nemes versenyre kelve, mindig a legjobbat akarva, sohasem egymás ellen törve, egymás előnyeit, hátrányait birálgatva : de mindenkor előretörni, haladni akarok, egyetértéssel, testvéri szeretettel végezzük kötelességünket. Egyházmegyénk világi hívei, ezek a mi jó Garam- és Szekiuce-melléki gyülekezeteink, mindenkor hű tagjai, áldozatkész gyermekei voltak hitfelekezetünknek. Az üldözések viharai megtörtek buzgóságukon, s itt annyi féle érdek és nemzetiség közé beékelve, megfogyva bár, de törve nem, ma is büszkén, jól eső érzéssel gondolnak arra a felemelő, lelkesítő öntudatra, hogy Ők reformátusok, templomokat, iskolákat, középületeket emelnek s ahol, amikor szükséges, mindenkor ott vannak filléreikkel, áldozatkézségükkel. Amikor köteles hálával és elismeréssel kell ezt felemlítenem, s továbbra is ezen buzgóságot, áldozatkészséget, hitükhöz, vallásukhoz ragaszkodást lelkűkre kötnöm, nem mulaszthatom el, hogy egy újabb, talán szokatlan, de el nem kerülhető, hitfelekezeti vallási életünkkel összefüggő kérdést ne ajánljuk már most is becses figyelmünkbe. Forrong, mozog az egész társadalom, jogokat követelnek a jogtalanok, gyámolítást a gyengék, a tehetetlenek; kenyeret, segítséget a szükölködők ; vagyont, a boldogulhatás feltételeit, a munkások, a bérért izzadok. Számolni kell nekünk is ezekkel a viszonyokkal, egyházunknak is részt kell venni a megoldás nehéz gondjaiban. Tegyük, végezzük ezt mindenkor az Isten előtti egyenlőség, testvériség, szeretet érzésével. Viseljünk gondot a mieinkről, terjesszük ki áldozatkészségünket erre az elhagyott, de mivelésre váró mezőre, a jótékonyság beláthatatlan széles mezejére. Ne hagyjuk útfélen csavarogni az árvát, panaszos kenyeret enni az elhagyott özvegyet, keressük fel a munkaképtelen szegényeket, az elnyomorodott tehetetleneket, ne engedjünk egyet is elveszni azok közül, akik Istennek képére vannak teremtve, akik egy atyának gyermekei, akik testvéreink, atyánkfiái; törekedjünk letörölni minden könnyet, enyhíteni minden bajt, keserűséget. Ha lehet, minden gyülekezet viseljen gondot a maga elhagyottjaira, s ha csillapodni fog a baj, enyhülni a keserűség, fogyni a gond, a szükség, s ha a könyörülő szeretet mindenüvé kiterjeszti jótékony kezeit, talán nem lesz annyi zúgolódás, elégedetlenség a társadalomban, s elmondhatjuk felemelt fővel, hogy felekezetűnk, vallásunk is megtette kötelességét és segített általánossá tenni a megelégedést, a boldogságot. Nem tagadhatom el azonban, hogy egyházi közéletünk terén, különösen talán ami legszomorúbb — legelőkelőbb világi tagjaink körében van egy szomorú tünet, fájlaló jelenség — s még itt nálunk, ahol legnagyobb részben más vallásu testvéreinkkel vagyunk összekeveredve, talán legsúlyosabban érezhető az, s ez a vegyes házasságoknál a reverzális adás, átengedése a jövő nemzedéknek más vallás, más felekezet részére. Én nt. és t. ehm. kgy. teljes életemben türelmes voltam, szeretem, becsülöm más vallásu honfitársaimat, tiszteletben tartok minden vallást, minden meggyőződést, de méltóztassanak megengedni, mégis csak legjobban szeretem a magam vallását; a magam, a mi vallásos meggyőződésünket, mindig fájt, rosszul esett ha itt is, ott is, sokszor egyházaink évkönyvének lapjain megörökített családok, régi, buzgó, kegyes ősök ivadékai gyermekeikben hitfelekezetünkre, sokszor talán a magyarságra nézve is örökre elvesznek! Erejét, jótékony hatását vesztette volna vallásunk ? Nincs már elegendő hatással, vonzó erővel tagjaira nézve ? vagy kedvesebb a homály s a sötétség a világosságnál, az árny a fénynél ? vagy lehet-e visszafejlődni, visszaesni az emberiségnek ? Nem keresek, nem kutatok nt. ehm. kgy. csak kérek mindenkit, kérem egyházmegyénk világi tagjait, különösen a közöttük vezérszerepet vivő, irányító ehm. tanácsbirókat, a presbitériumokat, hogy ügyelni, vigyázni kegyeskedjenek a mi hitünknek cselédeire, s egyet is azok közül el ne vesszünk, tartsák meg őket felekezetűnknek s ezzel édes hazánknak. Ezek volnának nt. és t. ehm. kgy. nézeteim, felfogásom, természetesen mindenre ki nem terjeszkedhetve, s lehet, hogy talán a leglényegesebbeket, mint p. o. az 1848. évi XX. t.-c. megvalósítása, híveink terheinek könnyítése, amelyek minden irányadó egyénnek legfőbb törekvését képezik elfeledten, óh ha csak részben is sikerülne kielégítenem azt az érzést, azt a törekvést, mely lelkemben él, ha volna módom, ha nyujtatnék nekem alkalom tenni, alkotni, teremteni, előhaladni minden téren, óh ha megtudnék felelni a várakozásnak, ha ki tudnám érdemelni azt a kitüntető egyhangú bizalmat, amely becsületbeli kötelességet tart elibém, szivvel-Iélekke! megfelelni a rám bizott szép és tiszteletes állásnak. Kérem a szives támogatást — s ha kell — a jogos, igazságos kritikát egyházmegyénk egész közönségétől. Nagyságos Gondnok Ur, aki rövid közöttünk léte alatt is annyi jelét adta tevékenységének, áldozatkészségének, s akit mindannyian osztatlan érzéssel szeretünk, becsülünk ; érdemes egyházi, de különösen világi tanácsbirói kar, akik fényt, erőt, tekintélyt adnak felekezetűnknek, s akik bölcs tanácsukkal vezetik, irányítják egyházmegyénk kormányát; kedves lelkésztársaim, érdemes tanítói testület, mint ugyanazon célok, ugyanazon kötelességek testvér munkásai, s egyházaink itt megjelent érdemes képviselői, presbitériuma, köztagok, vegyük ki a munkából részünket mindannyian, jelszavunk legyen minden téren a haladás: hogy az egyetértésnek, a békességnek oly szépen megindult e szebb korszaka alatt: nemes versenyre kelve, munkálhassuk 19*
