Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-05-13 / 19. szám
Tizenhatodik évfolyam. 19. szám. Pápa, 1906. május 13. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI EV. REF. EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények A*z előfizetési dijak (egész évre 8 K, félévre a szerkesztőséghez Kis József felelős Megjelenik minden Vasárnap, 4 K), hirdetések, reklamációk Faragó János = szerkesztő czimére küldendők. ===== == főmunkatárs czimére küldendők. ....... Esperesi székfoglaló beszéd. (Tartotta Patai) Károly barsi esperes. Nagytiszteletü és Tekintetes Egyházmegyei Közgyűlés ! Elfogodva állok meg e díszes és méltóságos helyen, melyre egyházmegyénk gyülekezeteinek, s az én kedves lelkésztársaimnak bizalma juttatott. Most érzem, most tudom azt a nagy felelősséget, midőn e kitüntető állást, az esperesi állást elfoglalandó vagyok, mely reárn egyházmegyénk egyetemének, s minden egyes gyülekezetének anyagi és erkölcsi jólétének előmozdításával, fejlesztésével jár. Igen ! most érzem s tudom, hogy elmúltak már rég azok az idők, midőn elég volt csak viselni a nevet, betölteni az állást, s az ügyek, a dolgok mentek úgy ahogy a magok rendjén. Ma már egy-egy ilyen állás betöltése, minő az esperesi is, egész embert, odaadó tevékenységet, teljes buzgóságot, szent lelkesedést kiván. Óh hiszen, ha elég volna csak magasan lobogtatni a zászlót, csak előljárni szóval, tettel, példával azok előtt, akiknek gondozásával, vezetésével raegbizattam; ha elég volna csak hirdetni uton-utfélen szent vallásunk s az Isten országának igazságait, lelkesíteni kicsinyeket és nagyokat a szépre, a nemesre, a szeretet, az igazság, a tiszta erkölcs nagy és fenséges elveinek a gyakorlati életben is megvalósítására : mi lelkesen tenném én azt. Kész volnék a tanítványok vándor ruhájában, annak a pusztai askéta prófétának darócöltönyében bejárni, felkeresni a reám bízottakat, hogy buzdítanám, lelkesíteném őket ennek a mi egyszerű református vallásunknak, melyért őseink vértanúi halált, börtönt, üldöztetést szenvedtek, melyben apáink, anyáink annyi gonddal, szeretettel neveltek, — szeretetére, az ahoz való törhetetlen ragaszkodásra, s mely öntudatlan gyermekkorunkban karjaira vett s vezet, gyámolít az életnek utain, amely tanít bennünket küzdeni eseményekért, szeretni Istent, hazát, emberiséget. Elmondanám, hogy ez a mi egyszerű református vallásunk nem éri be a puszta tétlen szemlélődéssel s vakbuzgó fanatizmussal, a lelketölő külsőégekkel: hanem ez tetteket, az önfeláldozó krisztusi szeretetnek, a könyörülő felebaráti részvétnek, a haladásnak, a művelődésnek szivben és érzésben, külsőkben és és cselekedetekben megnyilatkozását kívánja. Elmondanám, hogyha ennek hű tagjai, igaz fiai kívánnak lenni: törüljenek le minden könnyet, enyhítsenek minden nyomort, csillapítsanak minden szükséget, alkossanak, áldozzanak, teremtsenek minden jót, minden szépet, nemest; leikökre kötném, hogy szivük, érzelmeik, gondolataik legyenek tiszták, fenköltek, emelkedettek, mint az illik a Krisztus követőihez, az Isten országának már e földön tagjaihoz. De sajnos, fájdalom nem ezekből áll — pedig vallásos, hiten alapuló állás elfoglalásáról lévén szó — tulajdonkép ezekben határozódnék az én kötelességem. A vallásos, a felekezeti életnek az élethez, az emberiség, a kor viszonyaihoz, kívánalmaihoz alkalmazkodása, külsőkben megnyilatkozása ; az államhoz, a társadalomhoz, saját tagjaihoz való sokoldalú viszonya, összeköttetése egészen más tevékenységi kört, más mezőt mutatnak és jelölnek meg az esperes munkájának, hivatásának teréül. Méltóztassanak hát megengedni, ha ott hagyva azt a mezőt, melyen a szívnek, a léleknek gyönyörködtető kedves virágai növekednek, ama másik munkamezőt keresem fel gondolataimmal, melyen a mindennapi életnek követelményei. a rideg szabályoknak, a törvényeknek, az u. n. egyházkormányzás nagy és fontos, sokszor hálátlan, sokszor nehéz gondokat okozó kötelességei és feladatai néznek reám. Különösen három kiemelkedő mozzanat, három fontos és hitfelekezeti életünket, egyházmegyénk egyetemét képviselő, alkotó tényező az, mely ezen a gyakorlati kormányzás terén rögtön szembetűnik, s amelyekkel szemben nekem elsőrendű kötelességeim lesznek, akikkel szemben tehát illő dolog és kötelesség is, felfogásomat, álláspontomat körvonalazni, megismertetni. E három tényező, amelyen egyházi, felekezeti életünk egész épülete, alkotmánya nyugszik : a lelkészi és tanítói kar és a híveknek, az egyháztagjainak nagy száma : a világi rész! Ne méltóztassanak nt. és t. kgy. önzésnek venni, de én a mi állásunkat, a lelkészi állást egész szív vel-Iélekkel szeretem, nagyrabecsülöm, s az emberiség mai életének iráuya, ingadozása, sokszor téveteg utakon járása, az élet céljainak ily legnagyobb mértékben szellemi valóknál eltévesztése, másban keresése miatt nélkülözhetetlennek, kiválóan fontosnak, ámde sokszor nehéznek és mindenkor felelőségteljesnek tartom. Képviselni ma, amikor minden 19
