Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-04-22 / 16. szám
269 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 270 óriási agitációt fejt ki a proselytáskodás, a lélekhalászat terén ; egyleteket, társulatokat szervez ; vegyes házasságok kötésénél pedig addig mesterkedik, addig ígér, addig fenyeget, mig a nem katholikus felet hálójába nem keríti, vagy reverzálist nem csikar ki tőle a katholikus vallás javára. Mesterkedjünk mi is, mondhatná valaki. Bocsánatot kérek, nem tehetjük. Nem tehetjük és pedig azért, mert fundus convertitoruraunk, de nem tehetjük főleg azért, mert a mi evangéliumi vallásunk egyik fő és sarkalatos tantétele: a lelkiismereti szabadság, a lelkiismereti szabadság pedig tiltja, hogy bárki meggyőződésébe durva kézzel csak azért vájkáljunk, hogy létszámunk egy kényszer-birkával szaporodjék. Ki jószántából, ki meggyőződésből hozzánk jön, tárt karokkal, meleg szivvel fogadjuk, de a hozzánk való belépésre sem ígéretekkel, sem fenyegetésekkel, sem mennyországgal, sem pokollal nem kényszerítünk, nem csábítunk senkit! De hát a nagyarányú lélck-üzérkedés ellen mégis tennünk kell valamit. Igenis kell ! . . . Meg kell tartanunk, meg kell őriznünk az őrizetünkre bízottakat. Meg is teszünk e tekintetben minden tőlünk telhetőt, fájdalom azonban, mint az ős-hajdankorban nagyobb hitele volt a kígyó, mint az Ur szavának, úgy ma is a testiség, az érzékiség, a pénz, a vagyon hozza mozgásba cselekedeteink rugóit és nem a belső meggyőződés. Hatszázhatvannyolc lelket számláló gyülekezetemben két évi itteni szolgálatom alatt vegyes házasságra lépő híveim 4 esetben katholikusokká lettek, 2 esetben elkötelezték gyermekeiket, s csak egy esetben tartotta meg mindenik a maga vallását a gyermekek elkötelezése nélkül. Elszomorító sötét kép. Pedig az ilyeténképpen előálló lélek-apadás meggátlása végett megteszem én is, amit tehetek. Magamhoz kéretem, szükség esetén felkeresem vegyes házasságra lépni szándékozó hívemet, szivére, lelkére beszélek, szavaim sokszor könnyeket csalnak szemeiből, segítségül hívom presbitereimet. Hasztalan! Szemeinkbe megígérnek mindent, megígérik, hogy inkább lemondanak célbavett vegyes házasságukról, mintsem vérrel pecsételt őseik hitét megtagadják, és mégis a kigyó csábításától elszédülve, az ellenfél táborába állanak, — Kitérnek, vagy elkötelezik gyermekeiket. Sötét a kép, de sötét az aggodalom is, mely miatta homlokomon ül. Sokat tépelődtem rajta, miután puszta cura pastoralis8al nem tudtam a bajt orvosolni, miképpen lehetne ezt az égető sebet gyógyítani ? Van ugyan a belső-somogyi egyházmegyének (1898. évi jkv 82. §.) egy szabályrendelete, mely szerint az esketést mellőzök a) keresztszülők, b) házasságkötéskor tanúk, c) egyházi tisztséget viselők nem lehetnek, de ez a szabályrendelet csak az esketést mellőzökre vonatkozik, a hitehagyottakat, a gyermek-elárusítókat ellenben megtorlás nélkül engedi futamodni, vagy szent cselekményeink (circa ara) körül tovább is grassálni. Igaz, hogy per analógiám ezekre is lehetne alkalmazni a szóbanforgó szabályrendeletet, de ilyen magamféle gregárius papnak nem tanácsos, mert igen könnyen megeshetik, hogy az álliberálismus nevében agyon kövezik érte. Sok keresés után végre találtam egy hathatós orvosságot és pedig a kath. kollégák patikájában. Et ab hoste docera fás est. Láttam ugyanis, hogy a pápás papok nem esketik meg, nem oldozzák fel bűneik alul, szentségeikben nem részesítik, nem fogadják el keresztszülőkül, nem temetik el stb. az olyan híveiket, kik nem katholikus vallásu jegyesüket hozzájuk át nem téritik, vagy legalább a tervbe vett házasságból születendő gyermekeket előre a kath. egyház javára le nem kötelezik. Feltettem magamban, hogy keresztszülőkül és házassági tanukúl én sem fogadom el, sem a reformátusokból lett renegátokat, sem azokat, kik hitüket ugyan megtartották, de gyermekeiket már vegyes házasságuk — kath. pap előtt történt — megkötése előtt, közjegyzőileg a kath. egyház javára elkötelezték. Elérkeztem ahhoz a ponthoz kedves lelkésztestvéreim, ahol a ti jó akaratú, baráti véleményetekre van szükségem ; mondjátok meg, nyiltaD, őszintén, igazán : helyesen cselekszem-e vagy nem, midőn olyan vegyes házasságban élő református egyéneket nem fogadok el keresztszülőkül, kik házasságuk létrejövetele előtt megfosztották egyházunkat gyermekeiktől ? Szivem, lelkem, vallásomhoz való állhatatos ragaszkodásom azt mondja, hogy az egyházpolitika által kiélesített helyzetünkben helyesen cselekszem, mindazonáltal megkísérlem eljárásomat megindokolni is és pedig először reális, másodszor morális szempontból. Népünk feltűnően szeret mulatni. Mindenegy komavendégség kivilágos kivirradtig tart, korcsmázással és utcai heje-hujával végződik. Igaz, hogy a nemzetirtó egy gyermekrendszer miatt a születési esetek száma a lehető legkevesebb, annál nagyobbak azonban a keresztelők, a komavendégségek. Boldog, aki bennök kitombolhatja magát! Egy-egy gyermek kereszteléséhez 10 — 12 komát is behívnak, köztök olyan vegyesházasokat is, kik ilyen formán ránk nézve kiszáradt törzsekké lettenek, nem hozván egyházunk számára sem virágot, sem gyümölcsöt. No hát én az ilyen hitben ernyedt hitfeleimet, kikről maga Krisztus is igy nyilatkozik : „annak okáért, mivelhogy lágy meleg vagy, sem hideg, sem hév, kiokádlak tégedet az én számból“. (János Jelenés III: 16.) keresztszülőkül nem fogadom el, nem fogadom el nem annyira azért, hogy a testi gyönyörrel járó mulatságtól megfosszam, hanem azért, hogy az övékéhez hasonló vétkes lépésektől, a gyermekek elkötelezésétől, vegyes házasságot kötni szándékozó feleimet visszatartsam. És jól eső érzéssel mondhatom, hogy eljárásomat már némi kis siker is koronázza. Ugyanis a keresztelőn kritika tárgyává teszik eljárásomat és ha a mellőzött, saját hibájuk folytán méltán mellőzött atyafiak dohognak is ellent m, a józanabb elem, a hithű és így nagyobb rész, mellettem van. Úgy kell nektek, mondják. Ugy-e a plébánus református asszony kezén nem kereszteli meg a kath. kisdedet, sem be nem írja őket komáknak, holott ezek a szegény református asszonyok nem vétettek semmit a kath. egyház ellen, ti ellenben arcul vertétek, meggyaláztátok a református vallást, midőn leszakgattátok annak emlőiről kisdedeiteket!.., 16*
