Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-04-08 / 14. szám
235 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 236 képző-intézet létesítésére és fenntartására nézve folytatott tárgyalások ez idő szerint kívánt eredményre nem vezettek, annak hangsúlyozása mellett, hogy egy megfelelő diakonisszaképző-intézet mielőbbi létesítését és fentartását egyetemes ev. ref. egyházunk érdekéből kiválóan fontosnak tekinti zsinatunk, ez ügy nyilvántartásával, fejlesztésével és a megfelelő országos ev. ref. diakonisszaképző-intézet létesítésére és fenntartására vonatkozó intézkedések megtételével az egyetemes konventet bizza meg.“ E javaslatot a zsinat elfogadta. Nagy Károly előterjeszti a presbiteri egyházak szövetségének az utóbbi 12 hónapról szóló jelentését, melynek kapcsán arra is felkéri a magyar ref. egyházat, hogy a folyó év november havában a külmissziói imaheteket szintén tartsa meg. A bizottság javaslata a következő: Mondja ki a zsinat, hogy e jelentést — részleteibe nem bocsátkozván — általánosságban tudomásul veszi. A hatodik pontban kért intézkedést azonban, mely a külmissziói imahét megtartására vonatkozik, mint egyházunk egész jellegétől idegen methodisztikus vonást mellőzi, annál inkább pedig, mert meg van győződve ?rról, hogy az Isten országa külső és belső terjedése gyülekezeteinknek úgy egészükben, mint tagjaikban mindennapi imáiknak és munkásságuknak tárgya. Bartók György nagy vehemenciával támadt a szövetség és annak jelentése ellen s még az időt is sajnálta, amit a zsinatnak erre a tárgyra kell fordítani. Viszont Degenfeld József gróf sajnálatát fejezvén ki, hogy a zsinaton ilyen felszólalás történt, erősen hangsúlyozza, hogy a nyugoti presbiteriánus egyházakkal továbbra is fenn kell tartanunk összeköttetésünket. Ezután a zsinat elfogadta az előadó javaslatát. Majd beterjeszti Nagy Károly a liturgiái albizottság jelentését s javasolja, hogy a halotti énekeskönyv ügye az egységes énekeskönyv ügyével együtt a konventhez utasíttassék. A reformáció emlékére tartandó ünnepély napjául október utolsó vasárnapját állapítja meg a zsinat. Ezután még zártkörű bizalmas értekezlet tartatott abban a kérdésben, hogy mily javaslatot terjesszenek a 30-iki ülés elé a zsinati törvények szentesítés alá terjesztése tárgyában. Az egyház reformálásának szükségességéről. Irta Kálvin János, Ford. Ceglédi Sándor, (Folytatás.) Az imádkozásban három dolgot javítottunk. Mert a szentek közbenjárását megcáfolva az embereket Krisztushoz visszavezettük, hogy egyrészt az ő nevében tanuljanak imádkoai az atyához, másrészt tanulják meg, hogy mint közbenjáróra, rá kell támaszkodniok s megtanítottuk őket egyrészt tiszta s erős hittel, másrészt értelemmel is imádkozni. Azelőtt bizony zavaros kéréseket mormogtak ismeretlen nyelven. Itt mindjárt keserű szemrehányásokkal rohannak reánk elsősorban azért, mert becstelenül viselkedtünk a szentekkel szemben, aztán mert a hívőket igen nagy jótéteménytől fosztottuk meg. Tehát semmi tiszteletet nem rablunk el tőlük azon kívül, amit emberek tévedéséből, oktalanul s hibásan tulajdonítottak nekik. Nem mondok egy szót sem, amire újjal nem lehetne mutatni. Először az emberek, mikor imádkozni akarnak, azt gondolják, hogy Isten messze van s másként hozzá nem juthatnak, ha valami vezetőjük, pátrónusuk nem akad. Ez a hamis hiedelem nemcsak az alsóbb, tudatlan nép között van elterjedve, hanem ily meggyőződést táplálnak azok is, akik a vakok vezetői gyanánt kívánnak feltűnni. Aztán a pátrónus-keresésben ki-ki saját Ízlése szerint jár el. Egyik választja Máriát, másik Mihályt, harmadik Pétert. Krisztusnak többnyire nem juttatnak helyet és számot a csoportban. Száz közül legfelebb egy nem csudálkozik el, mint valami rémes csoda fölött, ha azt hallja, hogy valaki Krisztust nevezi védőjének. Krisztus mellőzésével hát mindenki megnyugszik a szentek védelme alatt. Mindjobban elharapózik az a titkos vétek, hogy a szentekhez épen úgy imádkozik a nép, mint magához Istenhez. Elismerem, hogy, ha pontosabban fejezik ki gondolataikat a szentekhez, azért könyörögnek, hogy kérésüket támogassák Istennél. De gyakrabban e kis megkülönböztetést összezavarva, majd Istenhez, majd azokhoz fordúlnak és könyörgenek, már ahogyan értelmük változása hozza magával. Minden szentnek megvan a maga hivatási köre: egyik esőt hoz, másik szárazságot; egyik láztól, másik hajótöréstől oltalmaz. De hogy ne szóljak többet e pogány őrjöngés felől, mely szerteszét a gyülekezetekben el van terjedve, elég felemlítenem azt az istentelenséget, hogy az egész világ megszerzi magának a maga védőjét és Krisztussal, kit Isten igazában védelmünkre küldött, nem törődik s jobban bizakodik a szentek oltalmában, mint Isten védelmében. De a mi elitélőink, még azok is, akikben valamivel több méltányosság van, elitéinek bennünket azért, mivel az elhalt szenteknek említését imádságainkból végkép kihagytuk. De szeretném maguktól megkérdezni, hogy mi vétket foghatnak azokra, akik Krisztus, a legjobb mester, a próféták és az összes apostolok által kiszabott rendet tartják meg hűségesen és semmit el nem hagynak, amit a Szentlélek az írásokban tanított, vagy Isten igaz szolgái a világ elejétől fogva az apostolok koráig érvényben tartottak. Alig oktat valamiről körülményesebben a Szentlélek, mint az imádkozás igazi alakja felől. De nincs beszédében egy szótag sem, mely arra tanítana, hogy az elhalt szentekhez kell menekülnünk segítségért. Sok hivő lélek kegyes imádsága fenmaradt. De a szentek segítségül hívására vonatkozólag nincs azokban egyetlen példa sem. Néha kérték ugyan az izraeliták Istentől, hogy emlékezzék meg Ábrahám, Izsák, Sára és Dávid felől. De e szavakkal nem akartak maguknak egyebet kieszközölni, mint. hogy megemlékezve az ősökkel kötött szövetség felől, ígérete szerint azoknak utódaival is jót cselekedjék. Mert azok a régi szent atyák saját nevükben s utódaik nevében a kegyelem szövetségét vették, mely végleg
