Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-04-08 / 14. szám
237 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 238 szentesítetett Krisztusban. Ez oknál fogva az izraelita gyülekezetek hivő lelkei a szentatyák ily felemlitésével nem azt kérik a holtaktól, hogy mellettük szót emeljenek, hanem egyszerűen hivatkoznak az Ígéretre, mely náluk volt letéve, míg Krisztus kezében általános érvényekre emelkedett. Milyen esztelen ujságvágy hát, ha valaki az imádkozás rendes alakját sutba dobja, melyet pedig maga Isten ajánlott nekünk, megelőző tanítás, követendő példa nélkül azt kívánja, hogy a szenteknek közbenjárását mi is szőjük bele imádságainkba ? Hogy mondani valóimat itt röviden végezzem, Pál apostolnak azon véleményében vetem meg lábaimat, mely szerint Isten igaz imádása csak hitből származhatik, a hit pedig Isten igéjéből. (Róm. X. 14.) Ha nem csalódom, e szavakban eléggé kifejezte, hogy az imádságnak sehol másutt erős alapja nincs, csak Isten igéjében. S bár azt tanítja, hogy életünk minden eseményében a hitnek, azaz a lelkiismeret biztató szavának kell vezetnie, kimutatja, hogy különösen az imádkozásban van szükség a hitre ; nagyobb szükség, mint bármi másban. Ez a jelen esetre annál találóbb, mert kiderül belőle, hogy az imádkozás Isten igéjétől függ. Ez oknál fogva épen úgy áll a dolog, mintha a hit az összes embereket megakadályozná szájuk kinyitásában, mig Isten a szivükbe nem adja igéit. Ez a mi ércfalunk, melyen a pokol kapui nem vehetnek diadalmat. Mikor hát az egy Isten imádása felől van már tiszta rendelkezés, mikor adatott nekünk közbenjáró, kinek segítségével biztosan teljesülnek kérelmeink, mikor mindannyian tudjuk, hogy, amit Krisztus nevében kérünk, megnyerjük: megbocsátanak az emberek is biztosan, hogyha inkább Isten biztos igazságát követjük, mint az ő ízetlen hazugságaikat. (Folyt, köv.) Református egyházi lapszemle. „Prot. Egyházi és Iskolai Lap.“ 10—11. sz. Tóth Lajos egyháztanácsos : „A református egyház szórványai“ cimü cikkében azon tapasztalatából indulva ki, hogy az anyagilag gyengébb egyházakhoz tartoznak legnagyobb számú szórványok, melyekben a hívek lelki gondozása és a gyermekeknek iskoláztatása saját erejükből úgyszólván lehetetlen, azért a missiói ügyeket vezető és intéző s az országos egyházi közalapot kezelő és vele rendelkező testületnek sürgős feladatául tekintendő, hogy úgy az anyaország, mint a társországok törvényhozása, illetőleg kormánya utján oly állandó intézkedést létesíttessen, hogy a szórványok hitfelekezeti szervezésére szükséges költség fedezetéül állami, illetőleg országos segély szavaztassék meg. így a népesebb és tehetősebb fiókegyházak és szórványok pedig célszerűen csoportosítva és beosztva missziói központok és missziói közegyházakká illetőleg körlelkészségekké alkottatnának. Morvay Ferenc: „Kérőivek, esdő szózatok“ címmel megemlékezik azokról a majdnem naponként érkező megható segénykérvényekről, amelyek a modern reklám minden eszközével el vannak látvá, hogy a repedt harangu, orgonában, gerendás és fatornyu gyülekezetek szivét is megnyerjék az ő náluk építendő 6 — 8 szegletes, 100—150 ezer koronás templom javára, melynek fényképét is mellékelik az esdó' szózathoz. Igaza van Morvaynak, midőn azt mondja, hogy midőn a debreczeni zsinat az Országos Közalapot megalkotta s a konvent az erre serkentő felhívást kibocsátotta, annak egyik főerössége az a felhozott indok volt, hogy az építkező vagy alakuló egyházaink ne járják esedezésükkel az országot keresztül-kasul. Vagy a közalapot törüljük el, vagy ezt a kéregetést szüntessük be. Vagy ha ezt sem, korlátozzuk legalább. Segélygyűjtést rendkívüli csapás esetén az egyházmegye jól megokolt véleménye alapján, az egyházkerület pártolása mellett egyedül a konvent engedélyezhessen s más kérőivvel, mint amelyet a konvent elrendel, az egyházakat megkeresni, terhelni ne lehessen. „Sárospataki Református Lapok.“ 7—10. sz. „A separátiós törvény és a francia zsidóság“ című cikk ismerteti azt a hatást, melyet a januárban életbeléptetett separátiós törvény a francia katholicizraus és főként a zsidóság körében előidézett. Az egyházi vagyon s főkép a templomi kincsek leltározása alkalmával egyes arisztokraták és papok által feltüzelt katholikusok a templomukban valóságos harcot folytatnak a leltározás végett kiküldött tisztviselők ellen. A protestáns és zsidó templomokban a leltározás minden ellenállás nélkül történik. A prot.-nál a templomokban nem sok érték akad, a zsidók pedig teljes megadással várják a leltározó küldöttséget. De azért a separátiós törvény a katholikusok után éppen a zsidóknál hozott létre bizonyos reform eszméket és mozgalmakat. Január végén a francia zsidó társadalom vezéralakjai értekezletet tartottak, hogy tanácskozzanak az új törvény által teremtett helyzet alakulásáról s az új egyházszervezet megvalósításáról. Az ifjabb generáció már egészen modern elveket kezd hirdetni, úgy, hogy egy új, reformált hitre és egyházszervezetre van szükség, mely eltávolítaná az orthodox hitből mindazon tételeket, melyeket már a a mai haladó korral nem lehet összeegyeztetni s azokat a rituális szokásokat, melyek a keresztyén társadalommal való összeolvadásnak még ma is oly nagy akadályai. Tervbe van véve a rendes isteni tiszteletnek francia nyelven él vasárnap tartása. Fejes István: „A budapesti Kálvineum“-ról irott cikkében ahelyett, hogy az egyházkerületeket (vagyis az egyházközségeket, ezeket a türelmes fejős teheneket!) terhelnék 65 évig törlesztendő kölcsön tőkével, azt ajánlja, hogy mint egyetemes célú építkezésre, az országos közalap tőkéjéből szakítsanak el 200 ezer koronát, hiszen ez alig járna valami érezhető hiánnyal a közalap céljainak kielégítésében. Évi 8000 korona jövedelem a mi közalapunkban oly csekélység és oly könnyen szétforgácsolódik, hogy amiatt nem érdemes az egyházkerületeket 65 évre megterhelni. Fejes így végzi cikkét : „Közvélemény ! Szólj, beszélj, mondd el a többit: A vitát megindítottam!“ Én is szólok, de csak ennyit: Óvatosabban bölcs, jó uraim Mert ha egyszer újságolvasó, álla ->i adót megtagadó népünknek eszébe talál jutni a kö/.daphoz való járulást megtagadni, látván, hogy határi/' és nemzetiségek közé
