Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1905-02-19 / 8. szám
135 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 136 dig ezt állítani semmi körülmények között nem lehet. Hiszen a politikai világ legelőkelőbb katholikus vallású férfiainak ajkáról hallottunk olyan nyilatkozatokat, aminőt a mi nagy hirü református minisztereink a mi érdekünkben meg nem kockáztattak volna a világ minden kincséért sem ! Kegyeskedjék még megengedni, hogy a zsinati adózási tervezetre vonatkozó nézeteimet előterjesszem. Én igy gondolkodtam : Qui bene distinguit, bene docet ! Tehát: itt nem adakozásról: egyházi adózásról van szó. Amaz önkénytes, ez kényszerűség szerint való. Amott igenis lehet szó „igaz“ hívőkről. Lehet mondani, hogy akiknél az áldozatkészség ennyire, meg ennyire ki nem terjed, ott akkörül a bizonyos munkás hit körül valami hiányosság van! De mikor arról van szó, hogy mit kell hordozni egyik vagy másik egyháztagnak, mert ha nem fizet, perbe fogják, ilyen esetben adóalapnak a hithűséget, a lelkesedést elfogadni nem lehet! Mire kell minden törvényhozónak törekedni ? Arra, hogy megtalálja azt az általános elvet, amely annak a társulatnak szellemében, életnyilvánulásaiban uralkodik, amely számára törvényt akar hozni. Ezt az elvet azután vaskövetkezetességgel érvényesíteni kell annyira, hogy az alakítandó törvény minden betűjén, minden során ez legyen a zsinórmérték. Az igy megszabott jogokba és kötelességekbe azután belenyugszik kivétel nélkül mindenki. Az ilyen törvény igazságos. De elismerni azt, miszerint megtaláltuk a leghelyesebb törvényszabályozó elvet, mégis ennek az elvnek követelményeiből a törvény alá tartozó egyének valamelyik csoportjára való alkalmazásában engedni olyan dolog, aminek egy törvényben helye nincsen. Megvagyok róla győződve, hogy a Krisztus egyházának szelleme szerint a személyadó pogányokhoz sem igen illő tévelygés. Hanem igenis, akinek több van, több kívántatik attól. Ha önkénytes adakozással lehelne fedezni az egyház közszükségeit, nem volna rá szüség megállapítani törvénnyel, hogy mennyi legyen ez a több ! Megmondaná azt kinek-kinek a benne lakozó krisztusi lélek. A szegény önkényt elhozná a gerlicéjét, a gazdag tulkát. Bizonyos az is, hogy a gerlice nem lenne több egy évesnél, a tuloknak csontjai pedig nem zörögnének. — De mivel ez nem igy van, hanem úgy, hogy a „kepe, epe“, a gazdag szemére veti a szegénynek, hogy földjének nincs szüksége papra, a szegény meg zúgolódik, hogy ilyen súlyos adóteher mellett inkább pap sem kell neki: hogy a civódásnak eleje vétessék, paragrafusokkal kellett elbástyázni a kötelességeket és jogokat. Hogy azután a puszta jogon és kötelességen túl tesz-e még valaki valamit, azt már törvénnyel szabályozni abszurdum. A kötelességet lehet szabályozni törvénnyel; de a puszta kötelességen túlterjedő „érdemet“ törvénnyel tenni valakinek kötelességévé: ez már erőszakoskodás. Például: a legöregebb testvér igy szól a két fiatalabbhoz : Nektek nem szabad zúgolódnotok ellenem, mert igaz ugyan, hogy háromszor annyi birtokot kaptam, mint ti, tehát a közös adósságból háromszor annyit kellene fizetnem. De ti testvéreim vagytok, nem pedig idegenek, annak okáért követelem, hogy az én térbeninek egy részét magatokra vállaljátok ! Hiszen szó sincs róla, szép dolog lenne, ha magokra vállalnák önkényt (más kérdés, hogy illő volna-e megadni ezt az áldozatot?) de követelve, balgatagok lennének, ha fél fityinget adnának neki. Végeredményében: a zsinatnak le kellett volna szállítania a személyadót a minimumra, nem pedig felemelni a vagyoni adó majdnem kétszeresére egyfelől, másfelől meg, mig a szegény embert kényszeríti az áldozatkészség alapján, hogy a legszebb gerlicéjét hozza el, a gazdag embernek zörgős csontu tulkot és kerge birkáját szembe hunyva elfogadja. Azzal vigasztalni pedig a szegényeket, hogy a nőegyletek stb. ezeket segítik első sorban, már csak azért sem lehet, mert mig a szegénység általános, addig a nőegyletek és egyéb ilyen jótékony oélu társaságok — sajnos — az egyházi társadalomban számottevő tényezővé nem szaporodtak még. Utolsó szavaimat lelkésztársaimhoz intézem ! Mivel igazunk van nekünk kisölvedieknek, de meg mivel nincs széles Magyarországon olyan presbitérium, amely a zsinati adótervezetet elfogadná, annakokáért tisztelettel kérem önöket, csatlakozzanak hozzánk, mert ez a törvény, ha törvény lesz, tönkre teszi híveink előtt tekintélyünket, megzavarja velük való jó viszonyunkat és őket végképpen elidegeníti tőlünk, egyházunktól, a legerősebb zaklatásoknak teszi ki ja magunk és egyházunk békéjét. Kisölved, Patay Miklós, ref. pap. A főiskolai igazg. tanács gyűlése. Pápa, 1905. febr. 14. A főiskolai igazgató-tanács időszaki tanácsa e hó 14-én tartotta szokásos tavaszi gyűlését Pápán Czike Lajos és Mórocza Kálmán elnöklete alatt. Az időszaki tanács tagjai csaknem teljes számban megjelentek, ott volt főtiszt. Antal Gábor püspök úr is, ki minden alkalommal bizonyságát adja az egyházker. tanügyei iránt való meleg érdeklődésének. Molnár Béla főisk. v. gondnok úr ezúttal sem jelenhetett meg; mindnyájunk hő óhajtása, hogy teljesen fölgyógyulva minél előbb részt vehesen tanácskozásainkon. A gyűlés határozatképességének megállapítása s Czike Lajos főisk. gondnok úrnak pár, szorosan személyi természetű jelentése után az igazgatók terjesztették elő jelentésüket a tanulók I. ■félévi szorgalmáról és magaviseletéről. Mindhárom jelentést örömmel vette tudomásul az igazgatótanács. Főgimn. igazgató azon indítványát, hogy az izr. tanulóknak az izr. ünnepeken az irás és rajzolás alól való fölmentést ne a püspök, hanem a tanári kar adja meg, mellőzték, ellenben ahoz, hogy az iskolaszolgák ügye véglegesen rendeztessék s hogy a főgimn. ifjúság te-
