Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1905-02-19 / 8. szám
133 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 134 ezeken kívül több ilyen is van — egyházi célokat előmozditó adók, amelyeket híveink nem viselnek, melyek azt a belhivatalnokot terhelik egyedül s bárki számítson utánna, rá jön, hogy több egyházi adót fizetünk, mint híveink s ebből kifolyólag méltánytalan, hogy még a híveink részére is új egyházi adóval megterheltessünk.'1 De méltánytalan harmadsorban azért is, mert mi egyházainknak teljesítünk olyan munkát, olyan szolgálatot, amely nem szorosan hivatalos kötelesség, amelyért egyházunk mit sem fizet, holott ha fizetnie kellene : többet kellene kiadnia, mint amennyit tőlünk egyházi adó cimen bevesz. Itt van a vagyoni ügykezelés s a gondnoki számadások elkészítése. Az új törvényjavaslat „a vagyoni kezelés ellenőrzését, a számadás pontos elkészíttetéséről, megvizsgálásáról“ gondoskodást Írja elő, a gondnoki számadások elkészítésére nézve pedig azoknak a lelkész segélyével elkészítését. Ma e munkát teljesen és egyedül a lelkészek végezik, a gondnokok csak a pénzt, a vagyont őrzik, de minden néven nevezendő munka a lelkészé s ezt teljesíti minden lelkésztárs díjtalanul. Tessék pedig megpróbálni, hogy mit kellene ezért munkadíjul kifizetni az egyház pénztárából másnak. Ha egyházi adót kell fizetnünk, ezt a munkát többé díjtalanul nem végezhetjük el annak az egyháznak, amely bennünket szintén semmi kedvezményben nem részesít. A bizonnyal bekövetkező elégedetlenség helyett azonban jobb volna csak a régi rend s hogy ez maradjon meg, kérvényezzünk, gyülésezzünk vagyis Marjai szerint láttuk fel már egyszer mi is a szánkat / Oly helyzetben van sok nagy családu lelkész és tanító, hogy a tanügynek mai drágasága miatt vagy egyátalán nem, vagy csak nagy nélkülözések mellett taníttathat. Most ha a 33°/0 egyszersmindenkori és 3*/2 évi nyugdíjintézeti járulékhoz még az egyházi adózás is járul, még a ki nem taníttat is, annak sem leend elegendő az évi jövedelmének maradványa a tisztességes megélhetésre. Amidőn azt látjuk, bogy minden tisztviselő helyzete jobbul és minden tisztviselő fizetésemelésben, drágasági pótlékban, korpótlékban stb. részesül : csak nekünk ref. belhivatalnoknak, — akik az Isten országának is és a hazának is vagyunk oly hü munkásai, mint mások, megy a fizetésünk ily viszályáról. A törvényt ez ügyben már meghozták, ha belenyugvással fogadjuk és szót sem emelünk, szentesítve is leend. Még a zsinat összeül, lehető leend a változ_ tatás. A kérvényezés ez ügyben szabados és alkotmá. nyos ut. Lássunk hozzá, kedves lelkésztársaim, mert „am proximus ardet Ucalegon“ ! Dad, 1905 január 19. Gyalókay Béla, ___________ ev. ref. lelkész. Levél a szerkesztőhöz. Nagyt.iszteletü Szerkesztő Ur! Nem azért, hogy minden áron feleljek, hanem mert nt. uram válaszából immár teljesen meggyőződtem arról, hogy a kisölvedi ev. ref. egyház panasza — sajnos ! — alapos és így égető szükség van arra, hogy a megindított mozgalom sikerre vezessen, még egyszer okvetlen szót kell emelnem becses lapjában, hogy a közvéleményt a magunk igazságáról meggyőzve és annak nélkülözhetetlen pártfogását megnyerve, anyaszentegyházunkat a súlyos megpróbáltatástól egyesült erővel megszabadítsuk. Ami a számadatokat illeti, beismerem, hogy a legalaposabban tévedtem. Itt is, ott is próbáltam hiteles formában megszerezni az adózási javaslat munkálatait, azonban sikertelenül. A saját egyházközségem adatait állíthattam csak egybe és ezek kis hijján azt az eredményt mutatták, hogy a személyi adó az állami 10°/0-os adónak csaknem háromszorosa. Ez a tévedés azonban vajmi keveset változtat a dolgon. És pedig azért, mert nem a számbeli tévedésekről, hanem elvi ellentétekről van itt szó. Ezeket az elvi ellentéteket pedig nt. uram felvilágosításai meg nem szüntetik. Nyilván van, hogy az állami adó 10 °/u - A t nt. uram is teljesen elegendő egyházi adónak tekinti a többi felekezetek egyházi terheihez képest. Ezen az alapon az államsegély ötszege lenne: 3.769,033 kor. Kapunk 1.400.000 koronát. Kell ehez kommentár? Mennyivel több ez a koldus alamizsnánál? Lehetünk-e hálásak egy olyan kormány iránt, amely ilyen tág lelkiismeretet enged meg magának akkor, mikor tartozásának lerovásáról van szó ? Sőt mi több : érzi-e, tudja e ez ami főtiszt, és mélt. zsinatunk, hogy 3 millió református ember nevében beszél ? Hiszen — bocsánat, csak világosság szempontjából hozom fel a hasonlatot — ha egy közönséges vasúti részvénytársaság aránylag csak annyi kedvezményt tudna nyerni az államtól, a maga igazságának érzetében, minisztereket buktató mozgalmat tudna megindítani. Mi hallgatunk és tapsolunk ! Pedig méltóztassék nekem elhinni, hogy a mostani körülmények között, mikor egyfelől a nép roskadozik súlyos terhei alatt, másfelől ezt a mozgalmat, melyet az adóterhek könnyítésére megindítottak, ismeri és a maga jogainak tudatában sokat vár tőle, a zsinat előtt forgó javaslatok szerinti adót meghagyni, valóságos istenkisértés számba megy ! Hogy nem változtathatunk rajta és közelebbről a kisölvedi ref. egyház terve kivihetetlen ? ! Éppenséggel nem az. Ha a magyarországi reformátusok összes presbitériumai egyértelmüleg állást foglalnak mozgalmunk mellett — egy ilyen nagyarányú egyértelmű akarat, — illetve véleménynyilvánítás előtt meg kell hajolnia a zsinatnak. És ha ez a zsinat — támaszkodva a közvéleményre —- erejének tudatában teljes önérzettel fogia követni a maga meggyőződését és nem fog oly nagy önmegadással alkalmazkodni a politikai világ szélfordulásaihoz : nem hiszem, hogy akadna akkor kormány, amely kérésünket megtagadná. Oly fontos, oly életbe vágó ez a mozgalom, hogy erkölcsi kötelessége volna egyházi életünk minden tényezőjének felkarolni még akkor is, ha az semmi sikerrel nem kecsegtetne. Pe-
