Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1905-10-15 / 42. szám
723 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 724 világi emberek feletti aralomra törekvése. Ez győzni soha sem fog. Ezt utálattal dobja el magától a gondolkodó fő. Nem helyes az a felfogás, mit tanít Pro hászka dr, és Majlálh püspök, hogy Krisztus a legnagyobb szociálista volt a „keresztény szooiáliscák“ tanai értelmében. Az se igaz tan, midőn azt hirdetik, hogy a kálvini egyház mai rendszerével már megoldotta a szociálizmus kérdését. Nem helyes egyik felfogás sem ! Az alap, melyből ki kell indulnunk, ez: „Amit akarsz, hogy az emberek veled cselekedjenek, te is azt cselekedd másokkal.“ Ezt a krisztusi tant kell irányadónak tekinteni a szoeiálizmusban. A szeretet legyen alapja minden tettünknek, akkor könnyebben meg tudjuk valósítani ama nagy tételt: „Minden munkás méltó az ő bérére.“ És ha ezt krisztusi értelemben megvalósítottuk, akkor a szooiálizmust helyes irányba terelve, megoldottuk. A hatalomra, egyházi fölényre való törekvés bűnös célja a kath. egyház törekvésének a szociálizmus pártolásában, mi ezen az utón őket nem követhetjük. Az igazi szoeiálizmnsnak van jogosultsága. Ezt mutatja az élet: ezt mutatja az uradalmak cseléd-lakosztályainak berendezése. Hol egy szobában 2-3 család nyomorog ; a beteg mellett ott van a lakodalmas nép, a szülő asszony, a kiterített halott. Emberi jogunk és méltóságunk e szánalmas képet nem tűrheti. Meg kell adni a munkásnak élete, teste fentartására legalább a szükségeset. Ezt követeli Krisztus : minden munkás méltó az ő bérére. Ilyen irányban leszünk mi szociálisták, illetve ez irányzat vezetői. A kivándorlás legkevésbbé érdekel bennünket. Mert a jó magyar ember nem hagyja el hazáját örökre, csak nagy baj miatt. A kálvinista nép jó magyar, ha el is hagyják a hazát, csak rövid időre. Igyekezzenek a lelkészek azért arra, hogy ha nem is tudják is megakadályozni vépképpen a kivándorlást, de legalább hassanak oda, hogy tegyenek fogadást, esküt arra, elmenetelek alkalmával, hogy hűk lesznek e hazához, Istenhez és egyházukhoz ott az új világban is. külöp József indítványára e nagyhatású beszédet egész terjedelmében megfogja örökíteni az értekezlet és megküldik az egyes egyházaknak. Hegedűs Sándor kér. főgondnok röviden foglalkozik a püspök beszédével. Tanulságos volt reá nézve is. A kivándorlásnál különösen arra kéri a lelkészeket, hogy ne arra törekedjenek, hogy megakadályozzák a kimenetelt, mert szerinte ez szinte lehetetlen, hanem Ígéretet, fogadalmat tétessenek velők, ha kimennek is, nem maradnak el végképpen a hazától, s ott is jó magyarok és kálvinisták lesznek. Továbbá azt kéri, akadályozzák meg azt, hogy az egész család utrakeljen, mert az ilyeneket végképen elvesztettük az országra nézve. A püspöki megnyitó után Ihúrg Etele theologiai tanár olvasott fel egy részletet „A dunántúli egyházkerület története“ cimü munkájából. Ezután Birtha József lévai lelkész olvasott fel ezen címen : ^Protestáns diakonisszák és otthonok.“ A felolvasásban, mely egész terjedelmében a „Dunántúli Prot. Lap“ ban fog megjelenni, foglalkozott a diakonissza intézmény történetével ; jelezte munkásságukat külföldön : szólott ruházatokról, szólott elnevezésükről. Ez utóbbira nézve ajánlotta Pál apostol szavait, melyet a rómabeliekhez irt levél 16. rész 1. versében említ ; ott Fébét „nénének“ nevezi. A prot. diakonisszák legbibliásabb elnevezése, tehát néne, néni. A kerületi értekezlet a felolvasónak köszönetét szavazott felolvasásáért. Végül Csizmadia Lajos theol. tanár, mint értekezlet alelnök terjesztett elő néhány ügyet. Ezek közül sok a kerületi közgyűlés elé utaltatott. A lelkészi korpotlék és nyugdíj ügyeket pártolólag terjeszti fel az értekezlet a kerület elé. A komáromi egyházmegye azon panaszát pedig, hogy egyes legátusok sem kellő időben nem jelentkeztek, sem munkájokat rendesen nem végzik, nem szájukba illő prédikációt mondanak : sajnálattal vette tudomásul az értekezlet. Jövőre nézve szigorú intézkedést fog foganatosítani e visszaélések ellen. A lelkészek és tanítók megadóztatása ellen több egyházmegye tiltakozó álláspontjának bejelentését hallottuk. Az értekezlet, mint megalkotott zsinati törvénynyel szemben nem látja helyén valónak újabb mozgalmat indítani, a kérést megvitatás végett a kerület elé fogja vinni. Kenessey Béla zsinati képviselő által véletlenül kimondott, papokra alkalmazott „demagóg“ jelzőt a mezőföldi egyházmegye sehogyse tudja eltűrni és kéri ennek a lelkészi értekezlet általi visszautasítását. A lelkészi értekezlet egész bölcsen sajnálatát fejezte ki, a történtek felett és amennyiben ez a kérdés már a zsinaton rendezve lett, nem kívánja többé tárgyalni. Bietha József. Jelentés az élő keresztyén szövetség Berlinben 1905. junius 10—12-dik napjain tartott európai kongresszusáról. /A kongresszus második, harmadik és negyedik napja. (Vége.) Még az evangélizáló esti gyűlések egyikéről szeretnék néhány szót szólni. Hétfőn este mintegy 3000 ember gyűlt össze a városi misszió tágas kertjében! Szabad ég alatt, asztalok körül, akiknak jutott, s lehetőleg egy csoportban a különböző nemzetek képviselői, ha ugyan megtalálták egymást, táborozott ez óriás sereg, amelynek zöme természetesen berlini volt s nem is tartozott mind az élő keresztyének szövetségéhez. Mig a gyűlés megkezdődött, élénk beszélgetés folyt, itt-ott kedves énekeire zendítettek a csoportok, amelynek visszhangja kelt csakhamar : mint az ár ugv terjedt tovább, s az ismertebb énekek hamarosan száz meg száz ajakról csendültek fel. A tétel, melyről két szónok volt hivatva beszólni, ez volt: A szövetség és a modern szellemi fejlődés. Hatalmas volt mind a két beszéd s hi-