Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1905-10-15 / 42. szám
721 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 722 Ütköző pont. Sok évi várakozás és előcsatározás után a felekezeti osztatlan elemi népiskolák (egy tanítós, hat osztályú) abba a helyzetbe jutottak, hogy tanterveik és a f. évi junius hó 16-án — a vallás és közokt. miniszternek 2202. ein. számú rendeletével — kiadott állami tantervjavaslat közt a döntő ütközet megvívása elkerülhetetlen. Mint hazámnak hű polgára, de egyúttal az ev. ref. egyháznak tántoríthatlan szolgája, szivemből óhajtom, hogy ez a nehéz ütközet mindkét fél kölcsönös megnyugvásával fejeztessék be. Kér. tanügyi bizottságunk legutóbbi gyűlésén foglalkozott az említett áll. tantervjavaslattal. Tekintettel azonban arra, hogy a kerülethez is csak egy példányban érkezett le ezen javaslat s ez is tisztán csak a szószoros értelemben vett tantervet tartalmazza, inig a hozzá csatolt terjedelmes utasítások a bizottság tagjai előtt ismeretlenek voltak : a bizottság legjobb akarata mellett sem hozhatott e tárgyban végleges határozatot, illetőleg — felelősségének tudatában — nem terjeszthetett határozott javaslatot a ft. egyházkerület elé. Csekélységem újabb 10 évre szóló megbízatást nem óhajtott vállalni a kér. tanügyi bizottságában. Éreztem ugyanis, hogy azzal a jelentékeny költséggel szemben, melyet az én messze-vidékről évenként Pápára történő utazásom s egy-két napi ott tartózkodásom (3— 4 nap) a kér. pénztárnak okozott, nem áll arányban azzal a munkával, melyet én ott az eddig fennállott korlátozó s a bizottság intenzív működését bénító viszonyok mellett végezhettem. Akár a népiskolák adminisztrálásáról, akár a tantervet mélyen érintő reformokról volt szó, mindig fölmerült előttünk, hogy a küszöbön levő zsinat és a régóta ígért osztatlan népiskolai állami tanterv intézkedéseivel szemben mi mélyebb jelentőségű javaslattal nem járulhatunk a ft. egyházkerület elé. Uj tantervek, új tankönyvek stb. stb. alkotása s behozatala ugyanis rengeteg anyagi kárt okozott volna úgy az egyházkerület pénztárának, mint az egyes gyülekezeteknek és szülőknek. Vártunk tehát türelemmel, mig elérkeztünk a fent említett ütköző ponthoz. Most már abba a helyzetbe jutott a kér. tanügyi bizottság, hogy valóban mélyreható munkát végezhet. Csekélységemet, mint elbúcsúzott tagot, érte az a megtiszteltetés, hogy az áll. tantervjavaslatot a mi felekezeti iskoláink igényeivel összhangzásba hozni 8 vallásoktatásunk érdekeit — a lehetőség határáig elmenőleg — biztosítani kívánó javaslatot készítsek s azt terjesszem be a erület tanügyi bizottságához. Szívesen vállalkoztam e ne hézfeladatra. Meg akar tam ezzel hálálni azt a kitüntető jóindulatot, mely egyházkerületem részéről velem szemben ezelőtt 10 évvel történt megválasztatásomkor nyilvánúlt; s azt a kegyességet, hogy nyiltan kifejezett óhajtásomnak megfelelően, helyemet egy országos nevű s az egész tanítói kar előtt tiszteletben álló férfiúval töltötte be. A válás pillanatában azonban nem titkolhatom el, hogy fájó érzés is hatja át lelkemet. Előttem fog lebegni mindig a kér. tanügyi bizottsági elnök komoly, de jóságos arca s az előkelő lelkészi és világi tagoknak az a páratlanul álló előzékenysége, a népoktatás ügy- és tanítók iránti jóindulatuknak számtalan esetben történt megnyilatkozása s az én kedves kartársamnak ügyes, szorgalmas, odaadó munkássága, mellyel a lefolyt 10 év alatt találkoztam. Nem volt ott rá eset, hogy a legkényesebb kérdések megoldásánál is élesebb összeütközésre került volna a dolog. A legnehezebb kérdések fölött is minden izgatottság nélkül, egyetértőleg döntött a bizottság. Tehát igaz az a vád, hogy ez a bizottság „pajtáskodó“ volt a Krisztus szellemében. Még most a tanterv részleteivel nem foglalkozom ; minden részletében tanulmányozva s egyik bizottsági tagnak a legközelebb múlt gyűlésen beterjesztett nagybecsű alapvető munkálatát magamhoz kérve kezdek csak a nagy ieladat megoldásához. Legelső gondom természetesen az lesz, hogy vallási tárgyainknak az óratervben megfelelő időt biztosítsak. Mert azt mindjárt az első pillanatra is beláthatja mindenki, hogy amig ez ideig legszűkebben számítva is heti 10- 12 órát fordítottunk a hittani tárgyakra, akkor a most tervezett heti 3 óra mellett hat osztályú iskoláink ev. ref. jellegét kellően kidomborítani nem lehet. Vagy belenyugszunk tehát az államosításba, vagy a védelem terére kell lépnünk. Ez a legelső rendű ütköző pont. A többi már könnyebben lesz megoldható. Nagy munkámban azonban úgy a lelkészi és tanítói kar bizalmára, mint az érdeklődő világiak nagybecsű, jóindulatára feltétlen szükségem lesz. Ezt első sorban a kerületi tanügyi bizottságtól várom és remélem s igy a múltra gondolva és a jövőbe tekintve az újonnan alakult bizottságot szivemlelkem melegéből üdvözlöm. Csurgón. Fejes Kálmán, ev. rét. tanító. Egyházkerületi egyházi értekezletünk. (Vége.) A szociálizmus iránt régen érdeklődik, mint nemzetgazdász is tanulmányozta ; de ma is, régen is azt látta, hogy a mai szoeiálizmusban nincsen rendszer. Hallotta már többször a szociálisták vezérét, olvasta kiadványaikat, de mindig és újra azt tapasztalta, hogy szidják a tőkét, a jobb sorsot. Ő náluk inkább érzelemről, valami ösztönről van szó, mint rendszeresen kifejlett szociális tanokról. Ez a szociálizmus, amint látjuk, az intelligenciát nem tudja meghódítani. Nekünk az a kötelességünk, hogy az evangéliommal egyeztessük a szociális tanokat; az a célunk, hogy helyes irányba tereljük a szociális mozgalmakat. Mert van ezeknek létjogosultságuk. Nem ugyan abban az értelemben, mint azt a pápista egyház tanítja. Nem abban az értelemben, mint a „keresztény szociálisták“ szervezkednek. Mert ez a felfogás világbolondítás : a klérus 42*
