Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1905-10-01 / 40. szám
685 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 686 egyházmegye számviteli rendszere a lapján készült, csakhogy annál még világosabb, szükség esetén tehát minden egyházi számadáskészítő a községi jegyző segédkezését igénybe veheti; megfelelő nyomtatványok is vannak készletben, vagy ilyeneket saját nyomdánk is állíthat elő. Jövőre való tekintetből intézkedtem az iránt, hogy theologiai akadémiánkon az egyházi számvitel a papnövendékeknek gyakorlatilag taníttassák, hogy amidőn segédlelkészekül kimennek, az egyházi számadásokat s azok mellékleteit képesek legyenek teljes szakértelemmel összeállítani. Az egyházkerületi és főiskolai gazdasági tanács kellő időben beterjesztette hozzám az egyházkerületi számvevőség jelentésével együtt az 11)06. évi egyházkerületi és főiskolai költségvetést Indokolás. Ref. egyházunkban hitvallási és egyházjogi elveink szerint sem esperes-, sem püspökszentelésnek nines alapja és jogosultsága. Az eeperesi és püspöki hivatal nem rendi fokozat, a püspök és esperes is lelkész s úgy egyik, mint másik csak a kormányzásban „primus inter pares“, de ez is csak a maga hatáskörében. Az egyszer felszentelt lelkész a felszentelésben megnyeri a teljes lelkészi hatalmat, mely az igehirdetésnek, a sákramentomok kiszolgáltatásának jogát és a kulcshatalmat, vagyis a kormányzás és fegyelmezés jogát egyesíti magában, persze nem kath., hanem ref. értelemben. Hogy azután valamely lelkész egyházhatósági akarat alapján nemcsak a saját gyülekezetének, hanem valamely szélesebbkörü egyházi testületnek, egyházmegyének, egyházkerületnek a kormányzásában is részessé, sőt vezető tényezővé tétetik, az csak alkalmat ad neki arra, hogy a felszentelésben nyert kormányzói jogot szélesebb körben is gyakorolhassa. A felszentelés ismétlése tehát nemcsak, hogy felesleges, hanem veszedelmes is, azért, mert megismétlése vagy azt bizonyítja, hogy az egyszer végrehajtott felszentelés hiányos és tökéletlen, hogy a felszentelt nem nyerte meg a lelki hatalom teljességét, ami pedig merő megtagadása a mi ref. elveinknek ; vagy pedig azt bizonyítja, hogy nem egyéb az hiú, üres ceremóniánál, ami pedig annyira távol jár a mi vallásunk és egyházunk leikétől, mint a róm. katholicismus az evagyéliomi és apostoli keresztyénségtol. Ha pedig a felszentelés értelme az, hogy azáltal nyeri meg a felszentelt a Szentlélek mindenre elégséges és mindenre képesítő erejét: akkor azt, hogy ezt az erőt az esperesnek vagy püspöknek megválasztott lelkész már a lelkésszé való felszenteltetés által teljes mértékben megkapta, semmi se bizonyítja jobban, mint éppen az a tény, hogy esperessé vagy püspökké választották. Mert mi alapon hivatott el többre, ha már meglevő nagyobb képességei alapján nem ? Az esperesnek és püspöknek tehát nálunk nem felszentelésre, hanem beiktatásra van szüksége. A beiktatás pedig közigazgatás és nem istenitiszteleti cselekmény s annak nem a templomban, nem az istenitisztelet körében, hanem a gyülésteremben, a kormányzói működés körében van egyedüli természetes, illetékes és jogos helye. Ez a felfogás és ez az elvi álláspont a gyakorlatban is érvényesült még eddig az esperesekre nézve a mi egyetemes egyházunkban, a tiszáninneni egyházkerület kivételével, amely bizonyára csak azért szenteli fel ma is az e.-megyék espereseit, mert az hagyományként maradt reá abból az időből, amikor még nem egyesült kerületté, hanem e.-megyei, illetőleg esperesei igazgatás alatt állott, amikor a még határozottan püspöki szinezetü egyházi alkotmány múlhatatlanul szükségessé tette a kerületi köteléket nem ösmerő egyházmegyék fejeinek, az esperesnek felszentelését. Mai alkotmányunk szelleme azonban határozottan kizárja ezt a rég elévült gyakorlatot s minthogy a többi kerületek eddig sem folytatták azt : ugyanazért bízvást hisszük, hogy a tiszáninneni egyházkerület is készségesen le fog mondani arról. Annyira hisszük azt, hogy esperesszentelésnek még a nevét se vettük fel a munkálatba. A püspökszentelést mindenik kerület gyakorolta eddig is, gyakorolja ma is. Végrehajtásában lényegesebb eltérések alig vaunak ; legszembeszökőbb az, hogy mig a tiszáninneni kerület az esperesek által végezteti, addig a többiek újabban egymás püspökeit kérik fel a szentelés végrehajtására, ami még episzkopálisabb színezetűvé teszi ezt a ceremóniát. De végezzék bár akár igy, akár úgy, mindenképpen anakhronizmus és kirívó stilszerütlenség az mind hitelvi, mind egyházalkotmányi, mind istenitiszteleti szempontból és mi ezzel szemben sem helyezkedhetünk más álláspontra, mint arra, amelyet az esperesszenteléssel szemben elfoglaltunk: delendam esse censemus. Kérve-kérjük azért az országos egyházat, hogy ejtse el végre valahára a püspökszentelést is 1 Ha azonban ezt a kérésünket nem teljesítené, a szertartást továbbra is fenntartandónak ítélné: törölje el annak legalább a legepiszkopálisabb élét: püspökeit ne püspökökkel, hanem a kerületek espereseivel szenteltesse fel, úgy, amint ezt mi a 48. és 49. §. elvi kijelentéseivel javasoljuk, a szertartást pedig az 50. §. szerint végezze tehát úgy, hogy az lényegileg és formailag a papszenteléssel legyen egyenlő. Ennek a kérésünknek teljesülésében már annyira bizunk, hogy a bemutatott rendet nem is indokoljuk részletesen, mert vagy komolyan evangélikus reformátusok vagyunk s akkor az episzkopalizmust evangyéliomi elveink zárják ki, vagy zsinatpresbiteri az alkotmányunk s akkor ennek elvei nem tűrik meg a püspököknek a lelkészekénél más minőségű felszentelését s ha még ez az engedmény sem elég: akkor mi sajnálattal jelentjük ki, hogy más szertartás javallására nem vállalkozhatunk. Felhívás. A keresztyén szövetségek a jövő évben az egész világon mindenfelé 25 éves jubileumot ünnepelnek. 1881. február 2-án alapította Dr. Clark Willistonban az első keresztyén szövetséget. A keresztyén szövetségek elvei, mindenfelé, ahol azokat megvalósították, 40*
