Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)

1905-10-01 / 40. szám

683

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP

684

kétségtelen, hogy alaposan csak akkor fogunk segíthetni, araidőn egyházunknak tervezett új adózási rendszere s ezzel az egyházi teher csökkentésére szolgáló államsegély élvezése életbe léphet. Kellő gondossággal, előrelátással és erélylyel azonban addig is elérhetjük, hogy elemi oktatás-ügyünk haladása ezen téreui versenytársainkkal lépést tartson, különösen az iskolák felkarolása tekintetében. Minélfogva kérem utasítani az egyházmegyéket, illetve iskolaszékeket, hogy a tanítói állomásokra csak okleveles taníkat alkalmazzanak, akiktől a kántori oklevelet is megköveteljék, az iskolai szorgalomidőre és az iskolamulasztásokra nézve szigorúan hajtsák végre az 1868 : XXXVIII. és a későbbi törvények intézkedéseit.

Hogy pedig az iskolai felszerelések hiányosságán is minél elébb segítve legyen, hívja fel az egyházkerüelti közgyűlés az iskolaszékek figyelmét a nagymélt. vallás- és közoktatásügyi minisztériumnak 1904. évi dec. 24-én 101.748. sz. a. kelt s ev. ref. egyetemes konventünkhöz intézett (lásd 1905. évi júliusi kon vent jköuy vében az «L» mellékletet) azon leiratára, amelyben ő nagyméltósága kilátásba helyezi, hogy iskoláinkat, amennyibeu ezért a tanfelügyelőségek utján hozzáfordulnak , a legszükségesebb taneszközökkel el fogja látni.

Egyházunk egyes gyülekezeteinek, habár kis mértékű, de fokozatos és állandó vagyoni gyarapodása örvendetesen szemlélhető. Az egyház tőkéi lassanként szaporodnak, egyik-másik gyülekezetünk ingatlan birtokot szerez, új templomok, megfelelő paplakok és iskolák épülnek. Mindez megtörténik részben a hívek áldozatkészségéből, részben a közalap- és az állam segélyéből. Amint tények bizonyítják, néhol szintén meglepő az anyagi helyzet javulása, mint például a balatonmelléki gyülekezeteinkben, amelyek ezelőtt egy évtizeddel az anyagi pusztulás szélén állottak és ma valamennyien kedvező helyzetben vannak, sőt egynémelyikben egészen megszűnt az egyházi adózás; a szőlőfelújítás folytán előállott jövedelem fedezi az egyház összes szükségleteit. Áldott legyen az, aki e nagy munkát kezdeményezte és támagatásával keresztülvinni segítette! Más oldalról azonban vannak kedvezőtlen helyzetben, sőt nagy szegénységben levő gyülekezeteink is, amelyek közül némelyeknek helyzetét még nehezebbé teszi az egyház vagyoni ügyeinek rendszertelen, pontatlan és gondatlan kezelése. Mert, főtÍ8zteletü egyházkerület! hiába vannak az egyházi vagyonkezelésre vonatkozó zsinati törvények, hiába az egyházkerületnek és egyházmegyéknek ide vonatkozó határozatai és rendszabályai, ha azokat intencióinknak megfelelőleg az egyházmegyék életbeléptetni nem tudják. Igen sok egyházmegyénkben még nincs szervezve a számvevőszék, ahol szervezve van is, nem működik oly rendszeresen, amint annak működni kellene, hogy t. i. annak tagjai odahaza teljes nyugodsággal részletesen vizsgálják át 4—5 egyház számadását, azokban a hiányokat, tévedéseket kikutassák és azokat a közös számvevőszéki ülésen észrevételeikkel elreferálják, a határozati javaslatot megállapítsák. Sőt igen sok helyen a számadás, ami vizsgálat tárgyát képezi, sem egyéb, mint a pénztári napló, amelyből pedig sem azt, hogy az előző évben a hívek vagy adósok közül ki mivel maradt hátralékban, sem azt, hogy az egyháznak micsoda tartozásai voltak és abból mennyi maradt a jövő évre, sem sok más egyebet megtudni nem lehet. Az olyan számadási vizsgálat semmit sem ér, ahol sem a számadás-készítő, sem a számvevő nem meri elvállalni a teljes felelősséget az iránt, hogy az az egyház összes vagyoni viszonyainak hű képét mutatja. Lehetetlen, hogy mindazoknak szive meg ne döbbenjen, a kik gyüiekezeteink vagyonkezeléséért, sőt szoros értelemben vagyonáért is közvetlen vagy közvetett fokban felelősek, amidőn meglepetéssel arról értesül, hogy a pápai ev. ref. egyházmegye pénztáránál 6000 kor. körüli összeg elsikkasztatott, *) a uemesoro8zi egyháznak 30 kor. bírói marasztalásból származó tartozásáért és 300 kor. perköltségért a tanítói hivatalt illető földjeit elárverezik, a szódói gyülekezet egyik, most tárgyalás alá kerülő perben azzal védekezik, hogy a reá bízott kegyes alapítvány kamatait azért nem tartozik fizetni, mivel az az alapítvány az elődök kezén elveszett. Ezek és sok más felhozható példák azt igazolják, hogy a gyülekezeti és egyházi vagyoukezelésüuknél nincs meg mindenütt a kellő szigorú, szakszerű ellenőrzés, sőt a számadási rendszer hiányossága miatt ki van zárva annak a lehetősége is.

Ez a tapasztalat arra indít engem, hogy ismételve kérjem a főtiszteletü egyházkerületi közgyűlést, miszerint tegye kötelezővé az egész egyházkerületre nézve azon számadási és számvételi rendszert, amely a tatai ev. ref. egyházmegyében gyakorlatban van, amely, tapasztalatom szerint, világossága mellett teljes biztosítékot is nyújt az egyházak vagyoni helyzetének a valóságnak megfelelő kimutatása iránt és rendelje el, hogy minden gyülekezetnek f. é. zárószámadásai már e szerint állíttassanak össze. Rendelje el továbbá, hogy az egyházmegyei számvevőszékek minden egyházmegyében szereztessenek és pedig az egész tanácsbirói kar bevonásával.

Ezen határozat végrehajtása nem ütközhetik nagy nehézségekbe, mivel a tatai ev. ref.

*) Erről már 1902-ben, tehát 3 évvel ezelőtt értesült kerületünk közönsége. Az illető lelkész már több mint egy éve, hogy elmozdíttatott állásából. S z e r k.