Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1905-09-24 / 39. szám
669 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP 670 megyéket az összes díjlevél szerinti lelkész! járandóságok pontos beszedéséről való gondoskodásra és arról való szigora számvételre. A püspöki hivatalt pedig hatalmazza fel arra, hogy ezen számadásokat az üresedésben létei idejétől fogva bekivánhassa, számvevőiig felülvizsgáltassa, esetleg ahol szükségesnek mutatkozik, szakközege által azok helyességéről a helyszínen is meggyőződést szerezhessen. Az állam és egyház viszonya és a franica egyházpolitika. (Vége.) Nem tartoznak továbbá az állam és egyház különválasztásához azok az intézkedések sem, amelyek a vallásgyakorlatát szabályozzák illetve korlátozzák. A tervezet elvileg biztosítja a vallásszabadságot. A vallásgyakorlatára vonatkozólag azonban mindenek előtt kiemeli, hogy minden valamely helyiségben vallásgyakorlat (istenitisztelet) céljából történő összejövetel nyilvános gyülekezetnek (assemblées pnbliques) tekintendő, következőleg megtarthatóságuk előzetes bejelentéstől és hatósági engedélytől függ. A bejelentésnek és engedélynek esetről esetre kell történni, állandó gyülekezeteknek azonban egy évre szóló általános engedély is adható, amely kiierjedhet a kisebb jelentőségű, előre nem látható Ösz- 8zejövetelekre is, milyenek pl. a keresztelés, esketés stb. A vallás nyilvános gyakorlása azonban, értve ez alatt nem valamely helyiségben pl. templomban történő összejövetelt, milyenek pl. a körmenetek, egyáltalában el van tiltva s ily nyilvános összejövetelekre engedély nem is adható. Ezen tilalom alól egyetlen kivételt ismert a tervezet t. i. a temetési rendtartás végzését, melyhez hatósági engedély nem is szükséges. Eltiltja továbbá a tervezet a vallási jelvényeknek nyilvános helyen való felállítását (kivételt képeznek a templomok, magánsirok és múzeumok) : valamint a temetők megáldását, vallási szempontból valamely elhunyt (pl. öngyilkos) felett a rendestől eltérő temetkezési hely kijelölését ; végül a harangozást községi szabályrendeletnek veti alá. A most említett tilalmak megszegőit büntetéssel sújtja a tervezet, ezeken kivül azonban még egyéb vallási bűncselekményeket is statuál, melyek közül néhányat megemlítek. Bűncselekményt képez az, ha vallásgyakorlati helyiségben politikai gyülekezetét tartanak; büntetést kap az, aki mást vallásgyakorlatra, vagy annak költségeihez való hozzájárulásra, ünnepek tartására kényszerít; hasonló sors vár arra is, aki valamely istenitiszteletet megzavar, vagy megakadályoz. Büntetési tétel 16—200 frank és 6 naptól 2 hónapig terjedhető fogház. Az a lelkész, ki az istenitiszteleti helyiségben valamely köztisztviselőt gyaláz, vagy a választókat szavazásra vagy az attól való tartózkodásra rávenni törekszik, 500—3000 frank és 1 hónaptól 1 évig terjedő fogházzal ; az a lelkész pedig, ki az említett helyiségben a törvény végrehajtása, vsgy a hatóságok törvényszerű eljárása ellen való ellenállásra, vagy a polgárokat lázadásra bivni törekszik, amennyiben eljárása súlyosabb bűncselekményt nem képez, 3 hónaptól 2 évig terjedhető fogházzal büntetendő. Ezek azok a rendelkezések főbb vonásokban, melyek a francia egyházpolitikai törvénytervezetet jellemzik. Megjegyzem azonban, hogy az ismertetett tervezet, melyet a kamara is elfogadott, még az enyhébb álláspontot jelenti. Az állam és egyház szétválasztásáról ugyanis háromféle javaslat készült. Az első Briandféle a legenyhébb, a második a Combes-féle, amely a legszigorúbb, a harmadik pedig a Bienvenu-Martin-féle, amelyet a jelenlegi francia miniszterelnök Rouvier készíttetett s amely a két előbbi között áll, szigorúbb, mint a Briand-féle, de enyhébb mint a Combes-féle, bár az utóbbihoz közelebb áll. Ez képezte alapját a parlamenti tárgyalásnak is. A szenátus még nem tárgyalta le a tervezetet, de elfogadása biztosítottnak látszik s ha mégis valamelyes változtatások történnek a szenátusban rajta, ezek a Combes-féle javaslathoz való közeledést fogják jelenteni, mert a szenátus álláspontja még radikálisabb ebben a kérdésben, mint a képviselőházé. Amint az előadottak mutatják, Franciaországba nem csupán az általánosságban helyesnek mondható szétlásról van szó, hanem egyúttal oly intézkedésekről is, amelyek támadást jelentenek látszólag a vallás és egyházak ellen, valójában azonban csak a katholikus egyház ellen. Ennek okát a közelmúlt politikai mozgalmai és eseményei magyarázzák meg, amelyekben a kath. papság tevékeny szerepet játszott a köztársaság ellen a monarchikus államalakulás érdekében. Ennek visszahatásaként keletkezett az a politikai irányzat, amely a szerzetes rendek kiűzetésével kezdette meg működését s betetőzésül létesíti az állam és egyház szétválasztását és kapcsolatosan a politikai sikerekre törekvő egyházi hatalomnak letörését és a politikai küzdőtérről való leszorítását. Ez a tervezet ugyanis nem békekötés az állam és a kath. egyház között, hanem a további karónak proklamálása, amely harcba az állam minden hatalmát beleviszi, hogy feltétlen szupremáciáját biztosítsa. Ha tehát nem is lehet helyeselni a tervezetnek egy-egy erősen támadó jellegű intézkedését; ha nem is felel meg mindenben az állam és egyház közti szétválás ideáljának : ne feledjük, hogy nem is ideális viszonyok hozták ezt létre, hanem egy éles, jóformán életre-halálra menő harcnak a gyümölcse, amely harcnak a köztársaság megbuktatása volt a célja. Különben a protestantizmust nem igen érinti a tervezet. Az egyedüli hátrány, ami a francia protestánsokat éri, az, hogy ezután maguknak kell papjaikat fizetni. A vagyoni szétválás azonban már nem igen érdekli őket, mert hiszen Franciaországban sem kapott a protestáns egyház semmiféle vagyont az államtól s igy nincs, amit az állam tőle visszavegyen. A vallási szervezkedés terület szerinti korlátozása sem árt a protestánsoknak, mert hiszen a protestántizmus soha sem törekedett arra, hogy minél nagyobb, esetleg a 39*
