Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)

1905-09-10 / 37. szám

641

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

642

mint a történelmi fejlődés következménye, amely előbb vagy utóbb más államokban is okvetlenül érvényesülni fog. Ez okból nem lesz talán felesleges annak vizsgálata, hogy van-e az ily szétválasztásnak jogosultsága, hogy megfelel-e az az általános emberi követelések céljának, amely nem más, mint az emberi megelégedettség és boldogság lehető megvalósítása itt e földön ?

E kérdésekre az állami és egyházi célok különbözősége adja meg a feleletet. Az emberek mindig és mindenütt azért tömörültek, azért alkottak kisebb vagy nagyobb államokat, mert azt tapasztalták, hogy egymással egyesülve könnyebben védhetik magukat, könynyebben beszerezhetik és megtartják az élethez szükséges eszközöket, nagyobb biztonságban és nyugalomban élhetnek, szóval, hogy egyesülve életüket becsesebbé és boldogabbá tehetik. Az állam célja tehát épugy mint keletkezése pillanatában, mindig egy és ugyanaz, t. i. az emberi boldogságnak minél nagyobb mértékben leendő megvalósítása.

Ezzel szemben a vallások kifejlődésére egy részről az isteni hatalom érzete, másrészről pedig a túlvilági életbe és boldogságba, a jók megjutalmazásába és a gonoszok megbüntetésébe vetett hit vezetett. Minden vallás rendkivül nagy súlyt fektet annak tanítására, hogy hívőik miként érhetik el a túlvilági boldogságot. A keresztyén felfogás pl. a földi életet csak átmenetnek tartja a túlvilági életre. Az egyházaknak tehát, mint a vallás szervezetének, célja nem lehet más, mint az embereknek irányítása, vezetése azon az utón, mely a túlvilági boldogsághoz vezet, vagyis a túlvilági boldogság megvalósítása.

Mindezekből pedig az következik, hogy az államnak, mint földi célokért törekvő szervezetnek nem tartozik feladatai körébe az egyházaknak, mint földön túli célok után igyekvő szervezeteknek támogatása és fentartása. Emellett nem szabad szem elől téveszteni azt sem, hogy az egyházaknak állami támogatása a legtöbb esetben visszaélésekre vezet. Az irigységtől, elfogultságtól és türelmetlenségtől az egyházak vezetői sem mentesek s ennek folyományaként kétségtelenül előáll az a helyzet, hogy azon egyházak, melyek az állami támogatást már élvezik, igyekezni fognak arra, hogy más egyházak vagy egyáltalán nem, vagy hasonló támogatásban ne részesüljenek, sőt ha lehetséges, keletkezésük is megakadályoztassék. Hogy a küzdelem fegyvereiben nem igen szoktak válogatni, ékesen bizonyítja a reformáció története, midőn a protestáns egyházak letörésére a vallási vitáktól egész a máglyáig terjedő minden eszközt felhasználtak. Igaz, hogy napjainkban az állam már nem hajlandó ily eszközök alkalmazására odaadni hatalmát akármely egyház érdekében sem, ez azonban nem az egyházak közötti küzdelem megszűntét, hanem csak azt jelenti, hogy a küzdelem fegyvereiben állott be változás. Az az egyház, melynek hívei túlsúlyban vannak az államban, minden vallási egyenlőséget hirdető törvények ellenére is tud gyakorlatilag érvényesülni és előnyöket szerezni a többiek rovására, amelynek pedig felekezeti visszavonás és gyülölség szokott a következménye lenni. Az állam tehát, mely csak a polgárok békés együttműködése mellett érheti el célját, akaratlanul is megzavarja a polgárok közötti Összhangot az által, hogy az egyházakat támogatni törekszik, mert hiszen minden egyháznak egyforma támogatása gyakorlatilag lehetetlen s a legjobb szándékú kormányzás sem képes a vallási sérelmeket teljesen megszüntetni. A legkisebb vallási sérelem is alkalmas arra, hogy agitaczionális eszközül szolgáljon, hogy a vallást belevigye a politikába, ahova pedig az éppen nem tartozik és ahol végtelen károkat okozhat. Mindezek a hátrányok megszűnnek önmaguktól az állam és egyház szétválasztása folytán. Ha az állam az egyházakkal nem törődik, azok fennmaradását egyedül azon elvek biztosítják, melyek hitelveikben kifejezésre jutnak. Minél jobban megfelelnek azok az emberek lelki világának, annál több hívőjük lesz s mivel semmi előnnyel sem jár, hogy valaki ehhez vagy amahoz a valláshoz tartozik-e és mert mindegyik egyháznak áldozatokat kell követelnie tagjaitól, mert hiszen egyedül ezek áldozatkész sége tarthatja fenn, be kell következni annak az állapotnak, hogy egyedül a hit és a meggyőződés fogja az embereket valamely egyház tagjává tenni. Az egyházaknak egymás közti küzdelme tehát tisztán az elvek harcává válik, fegyvere pedig egyedül a meggyőzés és érvelés lehet. S mivel az állam egyformán nem törődik egyik egyházzal sem, megszűnik a felekezeti féltékenység, a felekezeti harc és valóban gyakorlatilag is szabad egyházak keletkeznek a szabad államban. Lesznek ugyan különböző vallási elveket valló polgárok; de ezeket a hazaszeretetben nem felekezeti szempontok fogják irányítani s a felekezeti, vallási szempontok nem fognak a polgárok között válaszfalakat emelni, mert hiszen az ilyen államban nem lesznek kiváltságos egyházak, amelyek kiváltságaikat a más vallásuak elnyomására használják fel. (Folyt, köv.)

Jelentés a nyitrai ev. ref. misszió 1904— 1905. évi állapotáról.

Missziói egyházaink életműködését figyelemmel kisérő és felülbiráló fokozatos egyházhatóságaink előtt a gondozásomra bízott nyitrai misszió szellemi és anyagi állapotáról a lefolyt évet illetőleg a következőkben számolok be :

Gyülekezetünk hitélete tagjainak vallásos buzgóságában, felekezeti öntudatának épségében s az egyház fenntartására szükséges áldozat meghozatalában nyilvánulván : örömmel tárhatok fel ezekre vonatkozólag megnyugtató képet nemcsak azon negativ okon, mely szerint a lefolyt évben oly mozzanatot nem észleltem, ami kedvezőtlennek, kifogásolhatónak volna mondható egy vagy más tekintetben, hanem azért is, mert positiv tények igazolják azt, hogy ékesen és jó rendben vannak mindenek, amiről évről-évre van alkalma az esperesi kan. vizitációnak a helyszínén tájékozódni s meggyőződni. Istenitiszteleteink látogatása a központban teljesen kielégítő, a missiói terület külömböző pontjain