Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1905-05-28 / 22. szám
389 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 390 kásságának eredményeit nálunk is mindenki ismeri. Angol és skót testvéreink fényes bizonyságul szolgálnak nekünk is, hogy a tiszta vallás-erkölcsi alapon álló egyéni és társadalmi tevékenység, a tekintély, szellemi és anyagi gazdagság, milyen magas színvonalára emelte azokat az egyházakat. Sajnos, nálunk még egyháztártársadalmi produktiv mukálkodásról alig lehet szó! A közreműködés hatásai nagyon szükek. Mi bizony már jó ideje arra várunk, hogy nagy feladataink megoldására az államhatalom adjon segítséget. S hova tovább Bzomoruan kell tapasztalnunk, hogy nem is tudunk, hogy állami segélykérés nélkül nem is merünk az egyházi életre ható szerves működéssel közérdekeinket elősegítő' nagy doldok alkotásába fogni. Mit tagadjam: nem vagyok barátja az állami segélykérésnek!! Hozzánk a legmagyarabb egyházhoz, kik éppen a nemzet öntudatlan s előre nem látó közönyéből szegények vagyunk, nem méltó a segélykérés. A mi túlliberalismusunk s a múlt századba való alázatosságunk az oka, hogy segély harcot s nem kultur harcot készítettünk elő és provokáltunk. Mert éppen kérünk, lehet, hogy adnak; lehet, hogy nem! Azoktól függ, akiktől kérünk és nem tőlünk, akik segítségre szorultunk. A koldus a legcsekélyebbet is megköszöni s meg kell elégedjék azzal! Lehet, hogy mi is koldusok vagyunk, csakhogy egy nem merész, még mindig a keleti kényelem párnáin heverő nemzet — szabad koldusai! Nekünk követelnünk lehet és kell is abból, a mi a nemzeté s igy a miénk is, a megillető részt: nyílt és fölemelt homlokkal. Nagy feladataink egyike: elő készítenünka magyar kultúrharcot, egyetértéssel, közreműködéssel, de óvatos körültekintéssel!! Az olyan protestáns egyház alig bir a s z abad egyházi élet tiszta fogalmával, mely az állam mindenhatóságába helyezi céljainak elérését. Nem államot óhajtók az államban, óh nem! hanem szabad, független erkölcsi testületet, mely az állami közjó és szabadság előmozdítázában, minden erejével részt vegyen. En nem kérek, hanem jogos részünket követelem; mert ha kérünk és kapunk és nem a jogszerintit nyerjük meg, ami megillet: úgy időről-időre az állami mindenhatóság kerekedik felül s ez fogja meghatározni az egyházi élet és az egyház vezetői polgári szabadságának demarkációnálÍ8 vonalát. Az államhatalom gondnoksága alatt pórázon járó egyházak a hatalmat tekimik életügyeik intézőjének; addig az erőteljes, önrendelkezéssel biró és szokott egyházak szabad mozgása a legnagyobb produkciót létesíti a vallás-erkölcsi és társadalmi téren is, amint ezt a szabad egyházak példája tanítja s ez jótékonyan hat az államéletre is. Ha mi egyénileg és egyháztársadalmilag nem sietünk orvosolni bajainkat s nem provokáljuk a jogos kultúrharcot, hanem a segély könyörgés mellett maradunk, utó végre is az államhatalom polyp karjai közé jutunk, mely alatt népünk más tekintetben — társadalmi tevékenység hiányán — úgy is nyög, egyháza iránti kötelességeinek teljesítésében is megszokja, hiszen most rémesen reményű, a pórázon járást s akkor a még meglevő életerő is kivesz egyházi életünkből. Maga az egyház pedig tettekre képtelen, önerejére bizalmatlan lesz, s örökké a közhatalom segélye után kapkod; azután megszüli az élet és lélek nélküli hívek seregét, mely minden — esetleg előjövő egyházi bajai okául a közhatalom által támogatott egyházat tekintvén, az egyháztársadalmi bajok veszélyes anyagát fogja képezni s a felforgatás munkájában keresi — egyházi téren is — végcéljainak megoldását. Ezzel elmondtam mindent, amit általában el akartam mondani. Ezek csak általános elvek és irányeszmék s ha részleteikben az én szerény működési körömben beválnak: rátérek azokra is! Az egyéni munkásságra nézve még van egy megjegyzésem s ezt ajánlom azoknak,akik a zsinaton erről is tanácskoztak, vagy 10 év múlva tanácskozni fognak : «Minél magasb a születés, több a vagyon, annál nagyobb a feladat s kötelesség s mindazon számtalan életjó, mely úgyszólván csak felsőbb születéshez s több vagyonhoz van csatolva, csak úgy nem válik keserűvé, néha szinte méreggé, ha nemes és közhasznú tettek által érdemeltetik meg». Ezeket Széchenyi István mondotta! Főtiszt. Antal Gábor ev. ref. püspök urnák. Komárom. Főtisztelendő Püspök Úr ! Engedje meg főtisztelendőséged, hogy egy oly ügyet, amellyel már régebben s különösen a legutóbbi időben többszörösen is foglalkoztunk, nagybecsű tudomására hozzunk. Ismételten tapasztaltatott az, hogy egyletünknél, amely az elmúlt évig több mint 400 magyar községet nemzetiségi különbség nélkül segélyben részesített, leginkább ág. hitv. ev. hitközségek jelentkeznek segélyezendők gyanánt. Ez oly tény, amely az évi segélyezettek kivánatából kitűnik. Azonban ez a tény nem abban leli magyarázatát, mintha az egylet az ev. reformáltakkal szemben ridegebb álláspontra helyezkednék, amint azt mindenki, aki a Gusztáv Adolf egyletet és annak vallásgazdasági tevékenységét ismeri, bizonyára kész
