Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)

1905-04-09 / 15. szám

265

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

266

S. az 500 kor. —1000 koivig állami adót fizetők személyi adója 20 kor. Ezen felül minden megkezdett 500 kor. állami adó után 1 kor. személyi adó fizetendő.

b) vagyoni adó, az állami egyenes adó után, tekintet nélkül az állami adó magasságára változatlanul 10%.

Azonban oly egyházközség is nyerhet segélyt, a mely az egyházmegye által jóváhagyott költségvetéssel és az egyházi adó egyénenkénti kivetésével igazolja, hogy híveire más, de a szegényebb sorsú hívekre az ezen törvényszakasz a) és b) pontjában megállapítptt adókulcsnál nem terhesebb adókulcs alapján legalább akkora egyházi adót vetett ki, amely a pénz, a termény és szolgálmánybeli járulékok beszámításával megfelel az egyház híveire a fenti adókulcs szerint kivetett személyi és vagyoni egyházi adó együttes átalányösszegének.

A 283. §. igy fogadtatott el : Az igy megállapított segélyösszeg 10 éven belül csak azon esetben módosítható, ha az egyházközség rendes bevételei az egy házközségáltal el nem hárítható, állandó természetű körülmények következtében lényegesen csökkentek.

(Folyt, köv.)

ÚönyvismEirtEtés.

Dr. Kér János Egyházi Beszédei. Fordította •Csizmadia, Lajos theol. tanár. Pápa, Kis Tivadar ny. I- -IV., 284. 1. Ára 4 K.

Prédikáeióirodalmunk, viszonyainkhoz képest, fölöttébb gazdag s a túltermeléssel járó selejtes vagy gyönge műveket leszámítva — minőségileg is kiváló. Jelesebb szónokaink beszédei joggal hasonlíthatók össze más nemzetek nagy prédikátorainak elmetermékeivel s ez összemérés által pl. Kis Ádám, Szilády János, nagysága nem törpül el.

Tagadhatatlan, hogy van sok — s ezek közt nehány kitűnő — szónokunk és mégis szinte évről-évre jelennek meg idegenből fordított egyházi beszédek, melyek a miénkétől elütő néplélek szükségeinek kielégítésére íratván, ránk nézve akárhányszor valóban idegenek s természetesen fölöslegesek is. De mégsem mindig. A gyakorlati célra átdolgozott (jobban mondva : kivonatolt-), átalakított s viszonyainkhoz alkalmazott angol, francia stb. prédikációkat legtöbb esetben nélkülözhetnek, hisz ami Íróink és vevőink úgy is egész erejükkel arra törekesznek, hogy a közreadott és beszerzett beszédek elmondhatók legyenek -- s ki tagadhatná, hogy ilyeneknek bővében vagyunk ? . . . De meg miért kell magyar közönségünket félrevezetni s azt a kitűnő külföldi írót kompromittálni azzal, hogy egy ives beszédét felényire kurtítjuk olyan forma eljárással, mint mikor a drótostót egy nagy remekművű vázának legszebb részeit kicsipkedve , ezeknek a cserépdaraboknak összecsirizelése és drótozásával készít abból egy kisebb műdarabot. A részletek ezen is művésziek, de ezek hatályát lerontja a sok repedés, hézag s a csiriz meg a drót. Ismerve az eredetit, tudjuk, hogy mesterkéz alkotta azt, ezt pedig kontár dolgozta át ennek vagy amannak a nagy embernek a nyomán, a kinek ő, az epigon nyomába se léphet! ... Az e fajta műalkotásokra nincs szükségünk. Az átdolgozó lépjen át a becsületes fordító szerepébe és szólaltassa meg magyarul azt az idegen irót — ha érdemes rá — úgy, amint a maga nyelvén szól. Nem baj az, ha hosszú is egy kissé a prédikációja s nem lehet elmondani. Nem csupán gyakorlati célra kell egyházi beszédeket olvasgatnunk, s kitűnő irók művei más olyan jelességeikkel gyönyörködtetnek és tanítanak, amelyek többet érnek az elmondhatás nálunk conditio sine qua non-ná lett tulajdonságánál . . . S midőn ekként a fordító a külföldi jeles igehirdetőt a maga mivoltában mutatja be, egyszersmind módot nyújt arra is, hogy ami nagyjainkat azzal összemérjük vagy egyéni gyöngeségünket megismerve, beható tanulmányozás által azéhoz hasonló műveket alkossunk.

És dr. Kér szóban levő beszédei olyanak, hogy „a nyomtatásban megjelent prédikációink átlagos minőségét és e beszédek jelességét tekintetbe véve“ méltán találta indokoltnak a fordító, hogy közönségünkkel megismertesse őket. Nem formai tökéletességök, — avagy a stílusuk ragyogó szépségéért, sem ama szónoki fordulatok és találó hasonlatokért , melyekben főleg íSpurgeon és Talmage beszédei excellálnak, hanem mélységűk és az evangéliomi eszmékben való gazdaságukért. Kerből hiányzik Talmage sajátságos geniálitása, valamint Spurgeon elragadó, könnyed ékesszólása is. Az ő ajkán nem mint játszi patak csörgedez az ige, mely átlátszó tisztaságával és kedves hangjaival hat az érzékekre; az ő beszédei mint hatalmas folyam hullámai hömpölyögnek alá, melynek legkisebb részecskéi is telítvék termékenyítő iszappal. Célja nem a csillogás s a puszta gyönyörködtetés : nem a fülnek, hanem a szívhez szól : tanítani és építeni akar. S ha — hogy ugymondjuk — John Maklaren a skót Szilády Jáuos, azzal a különbséggel, hogy nem önmagát, hanem a Krisztust prédikája ; akkor Kér az ő öreg Dobosuk, — de nem száraz moralizáló, hanem „az evang. hivatott interpretátora.“ Mintha csak egy iskolába jártak volna, oly hasonló beszédjeik fölépítése s lassan haladó elmélkedő modoruk és tartalmasságuk is ; de mig az éles megfigyelő magyar szónok nagyon is egyéni, nem egyszer félszeg s ideái szinte a spiritisztaság határáig mennek gyakorta, addig skót társa, mint kitűnő exegeta, mindig a textusba mélyed el s abból hozza föl igazi keresztyén gondolatait. Dobos föltétlenül jobb stiliszta, viszont Kér meggyőzőbb és ismereteinek skálája nagyobb ; hite pedig oly rendíthetetlen, hogy azt vallja : „a csillagok is a helyükből az evangéliomért harcolnak“ (183.1.). Bámulatosan ismeri a bibliai eszméket és kifejezéseket, s e biblikusság és textusszerüség jellemző sajátsága. A pozitív theol. irány hive, de orthodoxiája nem téved erőszakos és képtelen magyarázatokba, egy esetet kivéve, amidőn a Hoseás VI. 3. alapján (VII. beszéd) azt állítja, hogy a hajnal és eső képes kifejező“