Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-09-11 / 37. szám
625 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 626 dóival, előfizetési felhívásaival befurakodik eretnekhajlékokba is, hogy pl. „Új lap“-jával boldogítja s u. n. megtérésre bírja a tévelygőket, kik között az őrszemek aluszékonysága következtében sok-sok törzsökös vásárlója akad ma már a népbutító és fanatizáló krajcáros lapoknak és olcsó füzeteknek. Ezzel szemben mi hogy állunk ? . . . Szomorú és szégyenletes, de bizony csehül. Egyházi lapjaink élete bármily kitünően legyenek is szerkesztve, jóformán tengődés. Ma a derék „Debreceni Prot. Lap“ jut a létfenntartás anyagi zavarai közé ; holnap a jóravaló „Kis Tükör“ készül beadni a kulcsot, hogy másokat ne említsek. S midőn a túlsó táborban ellenünk a költő Zrínyi szavai szerint „Kiáltás, rikoltás esik ; Azt hinnéd ördögök ugatnak pokolban“, s gyülemlik a felhő : Pilátusként kezünket mossuk és másokat vádolunk részvétlenséggel. Pedig a lelkészek közül is sokan hibásak és mikor másokat kárhoztatnak, szivökre vehetnék az intést: „Orvos ! gyógyítsd meg magadat !“ Többen nem hogy a híveket kapatnák evangéliumi szellemtől áthatott néplapok olvasására, de tulajdon erszényöket se nyitják meg erejükhöz képest s tompultan nézik, mint vérzik el egyik protestáns néplap a másik után, s mint tengődik valamennyi. A „Dunántúli Prot. Lap“ 28. számában közölt kimutatás meg éppen arról tudósít bennünket, hogy sok papnak még csak a kerületi közlöny se kell! Ismerem a kongruasággal takaródzás figefaleveleit, melyekkel némelyek a közöny és elparlagosodás megbélyegző meztelenségét próbálják leplezgetni. Csakhogy érdemes Urak, miképp is mondja Aesopus ? „Ignotos Laliit . . .“ Bizony a kongruásság nem mentség, sőt inkább a fejre eleven szenet gyűjtő körülmény, melynél fogva nemhogy kisebb, de nagyobb lett a tehetősség az előfizetésre. Nem állítom én, hogy 1600 koronából halomszámra lehetne járatni lapokat: de hogy egy 8 koronás újságra, hozzá még : egy közelebbről érdeklő egyházi lapra ne telnék, nohát ezt „hiszi a piszi.“ De hát ott van a „Magyar Szó,“ amely 20 kor. évi kiadásba kerül. Igaz, de hát ugy e 8 kor. rfincs az egyházi lapra egy belső embernek, de egy politikai lapra jut 20 kor. is ! Az is igaz, hogy a „Magyar Szó“ bőven foglalkozik protestáns ügyekkel. Azonban a „Magyar Szó“, vagy bármely hasonló jellegű központi lap nem tud soha teljesen feleslegessé tenni egy kerületi lapot. Ami a „Magyar Szót“ illeti, én azt minden hibái, fogyatkozásai mellett is olyan pártolásra méltó s a pápista pöffeszkedéssel szemben olyan szükséges őrállónak tartom, hogy annak folytonos fenmaradása egyházunk létérdekének s a protestáns lelkészi kar buzgósága, kötelességtudása jó hírének kérdése. Ámde mivel annak protestáns rovatát szerintem is sokszor felületesség, többször igaztalanul támadó hév jellemzi, szorosan szakkérdéseket pedig már jellegénél fogva sem igen szokott tárgyalni: mellette a kerületi közlönyöket és igy a „Dunántúli Prot. Lapot“ kicsinyelnünk nem lehet. Van aztán még az itt említetteken kívül egy másik öreg hibája a „Magyar Szónak“. Az nevezetesen, hogy az „audiatur et altera pars“ bölcs és humánus elvét nem mindig követi. Amikor követni látszik is, jobbadán akkor is csak a formának kedvéért. Innen ered aztán némely kérdésekben tapasztalt egyoldalúsága, amit hogy ellensúlyozzunk és pótoljunk, okvetlen szükségünk van olyan lapra is, melynek hasábjain a legellentétesebb nézetek is találkozót adhassanak egymásnak s ekként győzhessen a jobb. Továbbá mig más szempontból előnye, addig különös egyházi szempontból hátránya a „Magyar Szóunak“, hogy egyúttal politikai lap is. Mert eltekintve a politikai álláspontra nem tekintők kisded csoportjától, a nagy többség — főleg a világi elem — a politikai irányzat ilyen vagy amolyan voltáért a protestáns rovat dacára is távol tartja magát a „Magyar Szó“-tól. Már most ha mi ama hivatolt nyilatkozatot aláírva, kizárólag a „Magyar Szó“ mellé sorakozunk és elsorvadni hagyjuk a különösebben egyházi sajtó közegeket : a „Magyar Szó“-val nem rokonszenvező világiak óriási többsége nélkülözni lesz kénytelen az értesüléc, az eszmecsere, az irányítás azon jótéteményét, mi nélkül ma alig képzelhető a közügynek könnyebb, gyorsabb és áldásosabb szolgálata. A fővárosi, a központi „Magyar Szó“ mellett, hogy a kerületi közlönyök nélkülözhetetlenek, még abból is bizonyos, hogy ezeknek szerkesztői közvetlenebbül, a közelből látás biztosságának előnyével tarthatnak szemlét az egyházi élet egyes mozzanatai felett, ellentétben amannak szerkesztőségével, mely a közvetlen szemlélet minden alaposabb ellenőrzése hijján jobbadán a vidéki tudósítóknak nem egyszer célzatosan is ferde közléseire van utalva. Hogy tehát a kerületi lapokra s köztük a „Dunántúli Prot. Lapra“ is szükség van s igy azokat minél hathatósabban támogatni kell : ezzel tisztában volnánk. Az a kérdés most már : mi legyen módja e támogatásnak ? Birtha J. kartársam azt mondja, fizessen elő a lelkész helyett az egyház, miután alig tud képzelni olyan szegény gyülekezetét, mely a „Dunántúli Prot. Lapért“ ne fizetné szívesen és megterheltetés nélkül az évi 8 koronát. Hiszen ami a szívességet illeti, az talán mindenütt megvolna, de . . . a tehetség, a tehetség ! . .'. Úgy magában véve, az a 8 korona csakugyan nem is módfeletti teher: mondhatja szokás szerint valamelyik presbiter atyánkfia ; osakhogy eddigelé is sok olyan aprócseprő 8— 10 koronás kiadási tétel szerepel már az egyházi költségvetésben és a sok kicsiny már eddig is sokra, nagyon sokra ment. Ki ne tudná, hogy jobbára mezőgazdákból álló egyházközönségünk a legtöbb helyt kétségbeeséssel küzdve üritgeti az egyiptomi sovány évek keserű kelyheit. A tarthatatlannak mutatkozó állami s társadalmi rend sok tekintetben igazolt gyűlölői pedig folyvást résen állnak minden lehető alkalmat megragadni, hogy az egyházat, mint tisztán az u. n. papi osztály hasznáért fenntartott intézményt tüntessék fel a siralmas 37*
