Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-09-11 / 37. szám
627 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 628 mélységből kiáltozók előtt. Az az előfizetési díj dologi kiadás volna voltaképpen, de mert legtöbb helyt természetesen csak a' lelkész olvasná, személyi kiadásnak vennék. Cégelemzésben az egyház javára is szolgálónak kellene azt tekinteni, de hányadik gyülekezetben bírálnak el valamit az adózók emelkedettebb szempontból ? ! . . . Amióta a tiszántúliak a „Debreczeni Prot. Lap“ járatását minden ekklézsia számára kötelezővé tették, azóta nagyot fordult a világ s egyre gyűlöltebbé lett a §§-ok kényszere. Hitem szerint ma a tiszántúli kerület se árulna el ilyes parancsolatokkal valami kiváló tapintatot. Annál kevésbbé a dunántúli, mely úgy társadalmi és felekezetközi, mint anyagi tekintetben kedvezőtlenebb helyzetben van a Tiszántúlnál. Hát az 1848. XX. t.-c. mire való ? ! Hisz ez mindenre gyógytapasz 1 Ha ma nem, holnap bizonyosan csökkenti az az adóterheket. Lehet, de nem bizonyos, aminthogy semmi se bizonyos a nap alatt. Miért is, mig az 1848. XX. t.-c. végrehajtása dolgában tisztábban nem látunk, ne szorítsuk a gyülekezeteket ilyesmire. E helyett jobb lenne, ha a kerület a „Dunántúli Prot. Lap“ 200 koronányi szubvencióját, de természetesen a véleményszabadságnak továbbra is teljes épségben hagyásával, felemelné valamikép oly összegre, melynek segélyével a 8 kor. előfizetés lejebb szállítható s a belső emberekre nézve esetleg teljesen törölhető lenne, amint erre nem egy példát tudunk. Legfőbb kivánalom meg az lenne, hogy aki se hév, se hideg, buzgóságra gyuladjon a szent ügy szeretetének lángjától s ne feledné egy sáfár sem, „hogy a jó pap holtig tanul“, ha komolyan akarja, mikép minden dolgában hű és kemény vitéznek bizonyuljon a Krisztusnak dicsőségére. Ez szóm és mondásom. Aki ennél valami okosabbat gondolt, ne sajnáljon előállani vele. Mezőlak. G. Szabó Mihály, ev. ref. lelkész. A fejlődő szlavóniai misszió. Lelkész-beiktatás Terezovácon. Minden téren és intézménynél rendes körülmények és megfelelő munkálkodás fejlődést biztosítanak. Nagyjaink s munkásaink támogatásával bár igen nehezen és lassan, de mégis fejlődik a szlavóniai missziói is. De az a rohamos fejlődés, ami a legutóbbi időben itt látható, valóban meglepő. Mintha évtizedeknek az akadályokból származott hiányait lázas sietséggel s megsokszorosodott erővel egyszerre akarná, mintegy varázsütésre pótolni a haladás géniusza. Említettük már, hogy a nem rég alakult pisanicai misszió gyönyörű templomot emelt. A daruvári templom ékesen renováltatott, tornyába két új harangot szereztek, a lelkészlak díszesen kiépíttetett; ennek egyik filiájában Imszovoszelón imaházat s birtokot, Vukoszaoljevicán (most Terezovachoz tartozik) szintén imaházat , birtokot, harangot szereztek ; Korenicsánban templomot, iskolatermet építettek. A brekinskai miszszió gyönyörű új templomát szept. 18-án szenteli fel. Maradékon, Nikinoén r. kath. áttértekből szép missziói állomás keletkezett; mindenik szép birtokot, templomalapot, iskolát szerzett s állított fel. Ez évben a magyar iskolák megerősödtek, biztos alapra jutottak Rétíalu, Szentlászló, Kórógy, Haraszti, Maradék, Nikinci egyházakban. Uj iskolák, - amikről ezelőtt még alig álmodtunk, — alakultak Daruvárott, Korenicsánban, Krestolovácon. Pali szálláson a daruvári körben ; továbbá Nagy-Pisanicán. Az évtizedekig akadályokkal küzdő harc s újabban erős fejlődés nagy területén Szlavóniában volt egy mező: Terezovác és nagy vidéke, amelyet 21 éven át egy-egy helyben' lakó lelkész hiányában bizony alig menthette meg a végelsiilyedéstől s nem menthette meg a sülyedéstől a lehetőség szerint buzgón és hűségesen gondozó bejáró misszionárius, a kastélyosdombói lelkész Novottny Alajos úr. A fejlődés napja felragyogott e szomorú mező éjszakája felett is. Antal Gábor püspök úr fáradhatlan keze egyetlen év alatt nemcsak kibányászta, összekordta az épületköveket, hanem bölcs tervvel fel is építette a legszükségesebb új missziót a terezováci számos szórvánnyal. E kör megváltására küldte ki a szép reményekre jogosító Horváth Lajos missziói lelkészt, a pápai főiskola szülöttjét. Mint a tavaszi éltető nap elő hívja a föld méhéből a szunnyadó csirákat, rejtett magvakat, úgy hívta össze az új lelkész első megjelenése, beköszöntője a veszendőség téli álmából az elhagyatottság távoli vidékeiről is a szomjuhozó lelkeket. Aug. 20-án volt e vidék e nagy napja. A beiktató lelkész körülményei ekkor engedték meg a beiktatás végzését. Nagyon jó volt ez igy. István király napja volt ez, O tette (vagyis az Isten) Magyarországot keresztyén állatná. E nap tette e vidéket rendszeres, s biztos s eredményesebb missziói egyházzá ; beiktatta nemcsak a derék lelkészt, hanem e körét is a magyarországi ev. ref. egyház testébe, mint már nem veszendő, hanem a megtartó misszió kristályává tömörült, alakult életreképes tagot. Az istenitisztelet d. e. 10 órakor kezdődött a jó magyar Jankovics Elemér nagybirtokos által állandóan engedélyezett teremben. Bár többen, mint urasági alattvalók, munkások stb. nem jöhettek el, mégis 200-an gyűltek össze az örvendező lelkek, nagyrészt reformátusok s néhányan ág. hitv. evangélikusok. Felzendült az ének az elepedt ajkakról. A meghatottság könnye csordult ki a szemekből. Gyülekezeti éneklés után Novottny Alajos beiktató lelkész úr felolvasta a gondoskodó hű pásztornak a püspök urnák hozzá és a gyülekezethez intézett megható pásztori levelét. Majd elmondá a beiktató beszédet, átadván az
