Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-03-20 / 12. szám
187 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 188 kezelését, méhészet, selymészet, gyógyfüvek szedetésének felkarolását stb. stb. mind-mind a néptanítótól várja a társadalom és a világi hatóság. Aki ezeken a munkamezőkön érdemet szerez magának, az különböző kitüntésekben részesül, kimondják reá, hogy derék ember, jó tanító, annélkül, hogy iskolai nevelésére és oktatására a legkisebb figyelmet is fordítanák. Hogy az ilyen visszás birálat az igazán lelkiismeretes tanítóra leverő hatású, az kétségtelen és nagy lelki erejének kell lenni, hogy az iskolából ki ne lépjen a világ mezejére és hogy a névtelenség homályában is ama szent vallomással végezze főkötelességét, hogy az én életem se drága nekem, csakhogy elvégezhessem a szolgálatot, melyet vettem az Istentől. Ha a tanár az ő mellék tisztségeiből kifolyólag csak mintegy futva végzi magyarázatait, ha annyiféle megtisztelő állást elfogad, hogy egész lélekkel nem töltheti be katedráját, nem művelheti szaktudományát: kevesebb talentumu kartársánál, sőt esetleg tehetségesebb és tudósabb kartársánál is lehet hi r nevesebb a világ szemében, de a mennyei gazda számadásán nem lehet bizonyos arról, hagy nagyobb számú dénárjait nem fogja-e elásottaknak tekinteni az Ur. Hiszen a tudomány rohamos haladásával a legtehetségesebb és legszorgalmasabb tanárnak is nehéz lépést tartani és sok gondot adó, de magasztos fáradozása közben nem egyszer csendül meg füleiben Jézusunknak ama figyelmeztetése: «Ha mindazokat megcselekenditek is, melyek nektek parancsoltalak, ezt mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk, mert amit kellett cselekednünk, azt cselekedtük.» Oh vajha minden életpálya munkása első sorban azt végezné el teljes erejével, amit kell cselekednie és a világ mindenkire az ő főfoglalkozásának teljesítése szerint mondana bírálatot és adna jutalmat! Vágmelléki. Zsurlódás Szombathelyen ? Csak most került a kezembe a „Dunántúli Prot. Lap“ f. é. 4-ik, jan. 24-én kiadott száma, melynek vezető oikkében, a második bekezdésben, szórél-szóra ezeket olvasom : „Nehezebb az állapot ott, ahol növendékeinket — nem felekezetünkbeli tanerő, hanem a testvér prot. felekezet tagjai oktatják. Ilyen helyeken, hogy többet ne említsek, a hitoktató egyéniségéből kifolyólag, olyan természetű zsurlódás is előfordulhat, mint a milyent Szombathelyről ... is olvashatunk (kér. gyük jkv. 143. 1.) Óhajtandó volna, ha itt legalább a felekezetünkbeli tankötelesek számát tudnók egyelőre s később törekednénk arra is, hogyan és miképpen részesülnek ezek a hit és erkölestani oktatásban.“ Két oknál fogva kell a szombathelyi gyülekezetről felemlítettekre nézve kérnem a közlemény helyesbítését. Először, mivel a szombathelyi egyesült gyülekezetre homályt vet az az állítás, hogy itt zsurlódás fordult volna elő és másodszor, mivel az az állítás, mintha ezen állítólagos zsurlódás, a hitoktatónak egyéniségéből folyt volna ki, homályt vet szeretett és köztiszteletben álló lelkésztársamra. A szombathelyi egyesült protestáns gyülekezet kebelében az ev. ref. tanulók vallástanítása miatt zsurlódás nem fordult elő. Erről nekem tudomásomnak kellene lenni. Sem a gyülekezet presbiteriumábau, sem közgyűlésében, sem a lelkész esperesének soha semmi nemű panasz nem emeltetett. Hogy is? Mikor Kiss János lelkésztársam már 25 év óta oly lelkiismeretes hűséggel és körültekintéssel oktatja, — amennyiben ő reá volt bízva, — az ev. ref. tanulókat, hogy közülök csak egy se tért még ki az ev. ref. egyházból, még az ág. h. evang. egyházba se; közülök egy se adott reverszálist, még az evang. egyház javára sem és az ev. ref. egyháztagok, — kivévén a betegeket, — rendese» az ev. ref. lelkész kezéből szokták felvenni az úrvacsorát, amelyet pedig Kiss János, lelkész is köteles volna nekik kiszolgáltatni az ev. ref. egyház rítusa szerint. Ennyire ragaszkodnak, — eléggé nem dicsérhető kitartással, a Kiss János által vallás oktatásban részesült ev. ref. egyház hívek egyházukhoz ! Van is elismerés gyülekezetében az ő áldásos egyház építő buzgó munkássága iránt! A múlt év utolsó napjaiban ünnepelte gyülekezete Kiss János lelkipásztorkodásának 25-ik évfordulóját, ünnepelte igazán megható, impozáns módon és szeretetének, ragaszkodásának kézzel fogható jelét is adta értékes emléktárgy felajánlása által. Es az ev. ref. egyház hívek az ünnepély rendezéséből kivették a magok részét áldozataik által is szívesen, szeretettel; vezető fórfiaik, előkelő hölgyeik, az elsők között tündökölnek. Az ünnepi közgyűlésnek elnöke is ev. ref. úri ember volt! Ilyen ünnepélyt rendezni lehetetlenség ott, ahol zsurlódás fordul elő és éppen az ünnepelt hitoktató egyéniségéből kifolyólag fordult volna elő zsurlódás ! Ez a lélekemelő, magasztos ünnepély, melyen levélben, őszinte testvéri indulattal részt vett az ev. ref. egyházmegye esperese is, ennek az ünnepélynek előkészített lefolyása, minden mozzanata legfényesebb cáfolata a panaszttevő cikkíró tévedésének ! De még cáfolja a cikkírót, az általa idézett egyházkerületi jk. is (143. 1.) Megolvastam és ismét megolvastam e jkv. 143-ik lapját. Abban egy árva betűi
