Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-03-13 / 11. szám
175 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 176 II. A LXXX-ik zsoltár és a pápai ev. ref. főiskolai ifjúság. Az 1850-ik év október első napjaiban érkeztem Pápára testvéremmel: Károllyal mostani balhási lelkésszel és Peti Józseffel, a későbbi bölcsészet-tanárral, főiskolai tudományok hallgatása végett. Első csalódásunk az volt, hogy a 8 gimnáziumi évet, melyet mi a csurgói középiskolában híven eltöltöttünk, Pápán csak 6 íőgimn. osztálynak számították s beírtak bennünket a főgimnáziumi VII-ik osztályába tanulónak — vulgo: bagó dijáknak. Tíirtük. Jött a második csalódás. Mint buzgó kálvinistáknak második dolgunk volt a reformátns templom felkeresése. A nagyszerű kettős tornyu r. k. templomot már pár mérföldre a távolból, mielőtt Pápára érkeztünk, megláttuk ; de a mi templomunkat, bár az egész várost összejártuk, nem találtuk meg. Kérdezősködtünk: némelyek azt mondták: biz az nincs. Utóbb találkozva osztálytársainkkal, ezektől arról értesültünk, hogy valami gazdag ref. urnák (Eöri Szabó Gábor) udvarában létezik az. Nagyot néztünk, kivált midőn hallottuk, hogy annak tornya nincs és közönséges imaterem. Később azt is megtudtuk, hogy a nagyszerű kettős tornyu r. k. templom helyén valamikor kálvinista templom állt; de nekünk 1781-ig nem volt megengedve a nyílt téren, avagy csak utcasorban való építkezés sem. Sőt még sok helyen, amint olvastuk, még téglából sem volt szabad építkezniük a reformátusoknak, hanem ctalc sövényekből. No gyerekek, furcsa világba jöttünk ! Hiszen Csurgón nekünk a r. kath. Festetich György gróf építtette a gimn. épületét és benne az imatermet. Hiszen Csurgó ehhez képest a vallási türelem, humanizmus klasszikus hazája. Igaz is; én a világtörténetben ennek párját alig találom s csakis Lukács evangélioma 7. részében találom némileg mását, ahol a római századosról azt mondják a zsidók : „A zsinagógát is ő építtette nekünk.“ Másnap végre megtaláltuk az oratóriumot. Ki hitte volna, hogy később némileg e miatt fogságot kellett szenvednünk ? Pedig úgy volt megírva a sors könyvében. Nem sokára azután, hogy 1849 október 6- dikán végbe ment a rém dráma, a főiskolai ifjúság körében, mint valami szélnek zúgása hallatszott a szózat: menjünk el, jertek a templomba imádkozni okt. 6 án. A szózat általános, lelkes visszhangra talált. Emlékszem rá, hogy a VII-, VI1I-ik főgimn. osztálybeliek az I. éves theologusokkal együtt hallgattuk a nagyteremben valami 110—120-an Bocsor István világtörtóneti előadásait. Mi is meghallottuk a szózatot s mi is elmentünk reggel 7 órakor okt. 6-án a templomba. Liszkai József volt a lelkész s Halasi István kántortanító. Gondolom, nagyot néztek, midőn bevonulni látták a nagyszámú sötét ruhába öltözött ifjúságot. Az imádságra nem emlékszem, de aligha lehetett alkalmi; hanem az ének a LXXX-ik zsoltár volt, melynek, mint tudjuk, utolsó két sora igy hangzik : „Ki ülsz a Cherubimokon, Jelenjél meg Világoson.“ Persze a rim kedvéért van írva a Világosan helyett a Világoson. A vonatkozást nem mindenki vette észre a gyülekezetben, csak mi tanulók. Ez nagy dolog volt az 50-es évek elején, a Bach korszak legdiihöngŐbb idejében valóságos tüzzel-játszás! Azonnal besúgták a dolgot a győri csendőr-főparanosnokságnál. Jött az invesztigáció ! Sokan az iskola bezáratásáról beszéltek. De az enyhítő körülmények és a tanári kar tapintatos eljárása folytán 24 órai koplalással szigorított bezárás lett a büntetés. Máig sem tudom, kiktől eredt a kezdeményezés ; arra jól emlékszem, hogy Fehér Péter osztályában ott voltak : Tóth József (későbbi bölcsészet-tanár, Kecskeméten) és Mányoki Tamás (most tolnamegyei lelkész) az első theol. évfolyam hallgatói közt, kiknek hatalmas alakjait gyakran láttam huszáros bőrös nadrágban járni az előadásokra, s akik alighanem ott voltak Világoson a fegyver letételekor. Mennyit kellett haladni az azóta lefolyt félszázad alatt a világnak, hazánkban a liberalizmusnak, a szabadságnak, hogy most már az október 6-áról való megemlékezés nem megy büntetésszámba, sőt az arról való megfeledkezést érhetné a megrovás. Csurgó. Héjas Pál, ev. ref. főgimn. tanár. Márcza. Március 15. Minden kikelet elhoz tégedet, Te lelkesítő, kedves, szép napunk, Midőn a föld ölén nem csörgenek Már fagybilinesek — s szabadok vagyunk ! — S im, midőn mintegy újra éledünk : Szabadságról beszélsz te is nekünk ! Szép kikeletnek bűvös hajnalán Udvözlüuk újra- s újra lelkesen, Melynek szépsége az egy kincs talán, Mit el nem zárhat mástól senkisem : Ekkor hirdeted te is, szép napunk ; Hogy ember-jogban egyenlők vagyunk! Most is köszöntünk újra — óh jövel! Midőn közelget a kedves tavasz, Melynek titkos nyílása fölemel! — A nagy természet szent összhangja az ! Összhangra hívsz föl minket is te rég, Hogy éltetőnk a szent testvériség. Fülöp József, lelkész.
