Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-03-13 / 11. szám
Tizenötödik évfolyam. 11. szám. Pápa, 1904 március 13. A lap Rzellemi részét illető közleményeU a «zerkeaztőséghez Kis József felelős szerkesztő ozlmére küldendők. «------------------------------» Az előfizetési dijait (egész évre 8 kor., félévre 4 kor.), hirdetések, reel am atiók Faragó János lŐraunkatái'S ozimére küldendők. „Az evangéliomi bátorság“. Egyetemes konventünk világi elnöke, báró Bánffy Dezső", minapában szép cikket bocsátott közre a Debreceni Prot. Lapban. Pár laptársunk egész terjedelmében át is vette és közölte. Emlékezzünk meg róla mi is, megérdemli. A nagy reformáció idején, «mikor a hitért és az a mellett való kitartásért hívőknek és a hit hirdetőinek annyit kellett szenvedni, a meggyőződésért való lelkesedés ereje tartotta Össze elődeinket, kik nem kímélték életüket, ha kellett, ontották vérüket, feláldozták vagyonukat, csak azért, hogy hitükhöz híven tovább építsék Istennek országát. Azon időkben megvolt «a bátorság, a lélek ereje». . . Ez nem frázis, ez igaz. Amikor azonban «a békés életnek és nyugodt fejlődhetésnek lehetőségei megadattak s a nyílt üldözések megszűntek, az összetartás, a kitartás és erélyes továbbküzdés iránt való buzgalom is meglazult». ... Ez se frázis, ez is szent igaz. Valamint igaz az is, hogy a bithez és az egyházhoz való kitartó ragaszkodás érzetét az újabb időben a súlyos egyházi adó is nagyban csappanja. Elannyira, hogy «míg a múltban a bibliára támaszkodva védtük szabadságunkat, addig ma a protestáns egyház, mely a magyar államban a szabadelvüségnek és nemzeti érdeknek oly nagy szolgálatot tett, a létért való küzdelemben szinte elvérezni látszik és erőtlennek mutatkozik felvenni a harcot a nemzetközi klerikalizmus támadásával.» Pedig legyőzetnünk nem szabad, bármennyire megnehezült is az idők viharos járása felettünk. Mentő horgonyunk a lelkipásztoroknak buzgalommal, lelkesedéssel, kitartóan alkalmazott cura pastoralisa lehet, mondja az illustris iró. Azonban, hogy e cura pastoralist a lelkészek kellő sikerrel gyakorolhassák, ennek igen lényeges feltétele az, hogy a lelkész és hivei anyagi kérdések miatt esetleg egymással szemben ne álljanak. E végből kellett erélyes mozgalmat indítani az 1848. XX. t.-c. végrehajtására. Úgy hiszem — mondja — hogy «az evangéliomi bátorság» vezette fellépésünk nem maradhat eredmény nélkül; előbb vagy utóbb, egyeszerre vagy rendre, az egyház miatt való anyagi gondoktól megszabadulunk és akkor, ha bajaink tovább is tartanak, ha egyházi életünkben a hitbuzgóság és hithűség meg nem erősödik, másra nem vethetünk, csak mi magunkra.» Itt aztán néhány szép, de sokszor hallott frázis következik ennek az erélyes, kitartó férfinak szájából. Hiszi, hogy a lelkészek dicső elődeikhez méltó odaadással és önfeláldozással fogják teljesíteni szent kötelességeiket, «mert tudják és érzik, hogy eljárásukkal a hazának és nemzetnek is nagy szolgálatot tesznek. Mellettük lessz ragaszkodó híveiknek őszinte helyeslése és segítségükre lessz az evangéliomi bátorság, mely a lélek ereje.» A cikk gondolatmenete, állításai egészen helyesek. Azonban hiányzik belőle valami. Mert ha elvetetik is híveinkről az a nagy teher, ami most úgy leveri őket; ha megszűnik is lelkészeinknél az e miatt való sok küzködés: ez még mind nem fogja föllendíteni vallásos életünket. Nem fogja föllendíteni még az se, ha a zsinat aprólékosan körülírja, §-okba szedi a bivek, a presbitériumok, az egyházi tisztviselők, tanítók, tanárok, lelkészek, esperesek és püspökök teen-11 Az egyház és iskola köréből. 8 A duiiMili ev. ref. egyházkerület hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap, *
