Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-02-21 / 8. szám
Tizenötödik évfolyam. 8. szám. Pápa, 1904. február 21. DUNÁNTÚLI f * . , „ _ . ^ * Az egyház és iskola köréből. A. lap szellemi részét ö,í A.z előfizetési dijak illető közlemények a 1 1,1,' rt / j'j I* (egész évre 8 kor., fél—— A Énlntö i e?. rel. mmimtnvata o$ közlönye, Kíb József Oil ,J Faragó János felelős szerkesztő ozl■— tőmunkatárs ozimére mére küldendők. __ , , .. , . , küldendők. ____________________# Megjelenik minden vasarnap. ____________________* A konfirmációról. Az utóbbi években sok szó esett egyházunkban a konfirmációról, úgy az oktatást, mint a szertartást illetőleg. Értekezések, indítványok, tankönyvek, szertartási formák egész sora jött nyilvánosságra. Es csalódnak azok, akik azt hiszik, hogy e mozgalomnak csupán egyes fontoskodó, a régit könnyelmű kevélységgel ócsárló egyének írói viszketege az oka. Pedig vannak ilyenek. Vannak, akik az alaposan megváltozott iskolai és társadalmi viszonyok között is föltétlenül elégségesnek és jónak tartják a régi eszközöket és eljárást. A közhangulat és tapasztalat azonban napirendre tér felettük, mert a körülmények lelkiismeretes fontolgatása után világosan meggyőződött arról, hogy a körülmények lényeges változása mellett mulhatíanul meg kell változni a mi eljárásunknak is. Nagyon érthető azért és semmiképp se helytelen egyes egyházkerületeknek az a törekvésük, hogy pályázatok, vagy magán vállalkozás utján oly konfirmációi tankönyvet hozzanak létre, ami a régi bibliai hitet a mai kor tanítási és társadalmi, felekezeti követelményeinek megfelelően ültesse be a gyermeki szívbe; és hogy a szertartást is vonzóvá, megragadóvá, kedvesé, áldott emlékűvé tegyék. Ez úttal, a tárgy fontosságánál fogva, itt szólunk Péntek Ferenc ev. ref. lelkésznek a múlt év nyarán megjelent ide vágó munkájájáról, amelynek cime: «A konfirmáció módszere, tananyaga, szertartása. Lelkészek és tanítók számára.» Ily terjedelmes, 190 lapra terjedő munka e téren tudtunkkal mostanában nem jelent meg. Már e terjedelem is mutatja, hogy a szerző igazi odaadással foglalkozott tárgyával és egészen természetesnek találhatjuk, ha az ily buzgóság arra törekszik, hogy felfogásának, eljárásának még anyagi áldozat árán is híveket szerezzen. Az egészen más kérdés, hogy más hivatottak követésre méltónak találják-e eljárását! Buzgósága azonban minden esetre elismerést érdemel. Szerző a módszerről értekezve (7 —17 1.) szépen levezeti, hogy hogyan jöttek létre a nagy és kis káték. Igen találóan mondja, hogy «Aki egyszer ezeket a kis kátékat megtanulta, az a malom alatt, vagy a gyülekzzetben, bátran szembe szállhatott minden téves iránnyal. A kipróbált fegyver mindenütt megtette a maga hatását.» Abban is tökéletesen igaza van, hogy e fegyvernek begyakorlására régente elég idő volt. A kivétel nélkül felekezeti iskolák a káté tanítására fordították a főgondot. Ez volt a gyermeknek abcéje, olvasó és imádságos könyve. Aztán a családi kör levegője is sokkal vallásosabb volt; a gyermek otthon is ugyanazon eszmekörben mozgott. Hanem az élet megváltozott, nagyon megváltozott. De annyira azért mégse, mint ahogy ő mondja: «Vallás, haza ismeretlen fogalmak lesznek a családban.» Oh nem, ez túlzás, a családoknak legalább is 95°/0-ra nagy túlzás! Hanem az a megfigyelése bizony jórészt helyes, hogy az ipar, kereskedés, az üzlet a fődolog. A család tagjai korán kelnek, későn feküsznek. Nincs többé idő a csendes és békés elmélkedésre. Az anya nem figyelmezteti többé álmából felkelt gyermekét: Kis kacsóid összetéve szépen, imádkozzál, édes gyermekem; hanem lázas sietséggel Ösztönzi a napi munkára, 8
