Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-02-14 / 7. szám
103 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 104 befizetések szállíttassanak le és pedig a beszámítható tanári fizetések után fizetendő fenntartótestületi díj 5°/0- ról 3°/0-ra, a tanulói díjak pedig a jogakadémiáknál 6 írtról 6 koronára, a d) pont, mely az építkezési, vagy beruházási állami segély után 15 évre 3°/u-os kamatot állapít meg, töröltessék a 3. §. hetedik ki kezdésének utolsó mondata, mely szerint a b) alatt kitüntetett 5°/0- ból, az illető tanerők terhére áthárítható részlet maximuma 2°/0-ban állapít tátik meg s e helyett mondassák ki, hogy a leszállított díjból a tanárokra semmi sem hárítható át. Nagyméltóságu Miniszter Úr ! E fenntartó testületi és a tanulói díjak leszállítására vonatkozó kérelmünk annál kevésbbé szorul különösebb megokolásra, mert a törvény 6. §-a egyenesen kimondja, hogy, ha a törvény életbeléptetését követő minden tiz év után készítendő mathamatikai mérleg a jövedelmek apasztását megengedi, ezeknek a befizetéseknek a mértéke le fog szállíttatni. Mégis legyen szabad rámutatnunk arra, hogy ez a törvénycikk, amely iskoláink segélyezésének már előző törvényekben is lefektetett elvét van hivatva fokozottabb mértékben megvalósítani, a biztosított állami segély mellett is voltaképpen igen terhes iskolai adót ró fenntartótestületeinkre és felekezetűnk közönségére. Az országos nyugdíj- és gyámintézet 1901. évi állapotáról kiadott jelentés szerint ebben az évben csak a szóban levő kétféle díj címén 264,248 kor. 63 fillér bevétel volt előírva, tehát mintegy 24000 koronával több, mint az állami hozzájárulás kétszerese. Mivel a nyugdíjintézet tagjainak több mint 70°/0-át a protestáns iskolák tanárai teszik, nagyon valószínű, hogy csupán a protestáns iskolák, nem számítva a tanároknak egyszersmindenkorra szóló befizetéseit, ennek a két díjnak a cimén legalább is másfélszer ennyi összeggel járulnak a nyugdíjintézet fenntartásához, mint az állami kincstár. Ezek az iskolák nehány kivételével, amelyek még önerejükön küzdenek a kor színvonalán való megmaradásukért, mind államsegélyesek s ha a fenntartótestületi díjak cimén előállott új teher az évi államsegély utján fedezetet talál is, mégis ez az új teher, hozzájárulva az oktatásügyi rohamos fejlődésétől támasztott anyagi követelményekhez, veszélyezteti az iskolák fennállását, mert az évi állami segély bizonyos határon túl nem emelhető az autonomikus jelleg elvesztése nélkül. Autonómia nélkül pedig a felekezet szempontjából nem volna értelme az iskolák fenntartására fordított nagy áldozatoknak. A tanulói díjak mérséklésére pedig, sőt eltörlésére is elég okul szolgál az, hogy iskoláinkban a tandíj általában ugyanannyi, mint az állami intézetekben ; ezzel a díjjal tehát a mi növendékeink többet fizetnek, mint az állami iskolák növendékei. Az a közönség, a melynek áldozatkészsége iskoláinkat létrehozta és nagyobb részben ma is fenntartja, a rendes állami adón kívül, amelyet a többi polgárokkal egyenlően visel, még igen tetemes, sok helyen majdnem elviselhetetlen egyházi adóval is meg van terhelve. Nem méltányos tehát, hogy ez a különben is jobban megterhelt közönség a saját áldozatai árán fenntartott iskolákban drágábban jusson kulturális szükségleteinek kielégítéséhez, mint az a közönség, amely egészen az állam költségén fenntartott iskolákban neveltetheti gyermekeit. De különösen tarthatatlan a 3. §. d) pontja, a mely az építkezési vagy beruházási állami segélyre szorult fenntartótestületeket 15 éven át 3°/0-os kamat fizetésére kötelezi. Ha az iskolafenntartó a segélyösszeg felvételekor egy összeggel meg akarná váltani ezt a 15 évi kötelezettséget, akkor feltéve, hogy ez az összeg 4°/0-os kamattal gyümölcsöztetnék, azonnal vissza kellene adnia a segélyösszeg egyharmadrészét. Amit az állam egyik kezével ad, a másik kezével annak lényeges részét visszaveszi. így nemcsak hogy meg van nehezítve a segély igénybevétele, hanem esetleg lehetetlenné is van téve. Ezért a törvénynek ezt az intézkedését, mint a segély elvével ellentétben állott, az iskolák fejlődésének érdekében eltörlendőnek tartjuk. A törvény 3. §-ának 7-ik kikezdése megengedi, hogy a fenntartótestület a tanári fizetések után fizetendő 5°/0-os díjból legfölebb 2°/0-ot a tanárokra háríthasson. Ezt a fenntartótestületek általában meg is teszik. De a nyugdíjintézet kötelékébe tartozó tanárok ezzel is kedvezőtlenebb helyzetben vannak, mint az állami intézetek tanárai, akik semmiféle évi díjat nem fizetnek. Ezért, de meg azért is, mert a beszámítható fizetés J/s részének beszolgáltatása különben is elég teher, méltányos volna az érdekelt tanárokról ezt a 2%-os adót levenni. 2. Kérjük hogy a 8. §. első kikezdése töröltessék és helyette ez a pont tétessék : „Azok a fenntartótestületek, amelyek évi állami segélyben nem részesülnek s ennélfogva alkalmazottaik fizetésének mértékére a vallás- és közoktatásügyi miniszternek befolyása nincs, alkalmazottaiknak, hacsak természetbeli lakást nem adnak, legalább akkora lakáspénzt tartoznak biztosítani, amekkora az állami tisztviselők lakáspénzét meghatározó szabályzatban a tanintézet helyére és az alkalmazottak fizetését magában foglaló fizetési osztályra nézve meg van állapítva.“ A 8. §. első kikezdése ugyanis, amely szerint a törzsfizetés és lakáspénz összegének 1/6 része lakáspénzül tekintetik és igy a nyugdíjba be nem számíttatik, a legtöbb esetben érzékenyen megrövidíti az érdekelt tanárok nyugdíjigényét és ezzel állami és nem állami tanár között, sőt maguk között a nem állami tanárok között is nyugdíjigény tekintetében nagyfokú egyenlőtlenséget állapít meg. Mig ugyanis az állami tanárnak teljes törzsfizetése beszámíttatik, addig az országos tanári nyugdíjintézet kötelékében álló intézetek között csak 10—12 intézet van olyan, amelyekben az egész törzsfizetés beszámítható, mig a többi, számszerint mintegy 80 intézetben a törzsfizetések 50—400 koronával megcsonkíttatnak. A lakáspénznek ilyen számítása azonfelül igazságtalanságra vezet az adófizetésnél is. A lakáspénz ugyanis az adótörvény értelmében nem esik adó alá. Ámde az adó szempontjából lakáspénzül nem az összesfizetés Y-
