Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-12-04 / 49. szám
831 DUNÁNTÚLI PROTSTANS LAP. 832 szöntlek, átadom neked e szétszórt csontokat, melyeket eddig én elevenítettem, ezen hitbuzgó híveket, kik fáradtságot nem ismerve sokszor a legkellemetlenebb időjárásban, sárban, vízben, a kiszabott időben ide zarándokoltak, hogy lelki táplálékot vegyenek, bebizonyítván azt, hogy mily drága kincs a vallásos érzelem ápolása; ápold ezt te is gondosan az ő szivükben, nem feledve azt, hogy Isten ama napon rólok számot vesz te tőled, — azon légy, hogy egy se vesszen el ezek közül, kiket Isten után a dunántúli egyházi főhatóságunk te reád bízott. Ezek után átadom neked hitünlr alapkönyvét a bibliát, hogy ennek alapján hirdesd az Isten igéjét, a Krisztus túdományát a mi ev. ref. kér. anyaszentegyházunk hitcikkelyei alapján, alkalmas és alkalmatlan időben ; ints, taníts s ha kell fedj és dorgálj is, mint azt e szentkönyv s apostoli hivatalod kívánja azoktól, kik a gyülekezet előtt állanak, hogy ezen a most szervezett terezováci missz. anyagyülekezetben lehess amaz evangéliomi só, hegyen épült város vagy mint amaz ó testamentomi 7 gyertyatartó. Átadom neked szertartásaink könyvét, hogy ennek értelmében szolgáltasd ki a szent sakramentomokat, a szent keresztséget és az Űr szent vacsoráját. Átadom neked szertartásaink imakönyvét, szivemből kívánva, hogy a te imádságod legyen hasonló Ábel áldozatjához, melyet kedvesen fogadott az Úr! Hallgasson meg tégedet Isten, midőn e hívek kicsinyjeit a szent keresztség által egyházunk kebelébe avatod ; hallgasson meg, midőn a gyenge növendékeket először vezeted az Úr asztalához ; hallgasson meg, midőn a jegyesek szivét a házasság szent esküjével egybekötöd ; hallgasson meg, midőn a betegek ágyánál megjelensz 8 a meghaltak koporsói felett megállsz s a buzgó ima kösse össze szivedet e nép szivével, leikével, hogy míg élsz s illetve mig az isteni gondviselés engedi, hogy e hívek lelki vezetőjük légy, lehess mindenkor kedves, szeretett lelkipásztoruk. Isten kegyelme legyen veled. Titeket pedig hivek felhívlak, hogy ezen ünnepélyes pillanatban buzgó szívvel énekeljétek el a 235. ének 3-ik versét. Éneklés után felhivtam t. Horváth Lajos urat, hogy foglalja el hivatalát ima és székfoglaló beszédével. Erről irt e lap 37-ik számában daruvári missz. lelkész Földváry Jenő ur részletesen, természetesen osak hallomás után, mert ő nem is volt köztünk, — de azért közleményét aláírom, mert az ifjú lelkész úr képzettsége, beszédének tartalmas volta és szép előadása reményekre jogosít s biztat azzal, hogy a terezováci missz. egyház lelki ügyeit püspök urunk jó kezekbe tette le. (Folyt, köv.) Novotny Alajos, dombó-gárdonyi lelkész. Reflexiók a kath. nagygyűlésről. (Vége., De semmi sem jellemzi jobban klerikális prozelitáskodó voltát, mint az az eset, a melyről azon lamentáoió kapcsán emlékezik meg, mely szerint nekik róm. katholikusoknak nem szabad minden iskolában imádkozni ! Elmondja ugyanis, hogy mint fővárosi iskolaszéki tag, egy Ízben az imádkozás ellenőrzése céljából már 8 óra előtt beült a közs. elemi iskola egyik osztályába, a hol 2 prot. és 1 izr. tanuló kivételével a többiek r. kath. vallásuak voltak. Szörnyüködve látta, hogy keresztvetés nélkül kezdettek hozzá egy oly imádsághoz, amelyben csuk Isten neve fordul elő, Mária és a szentek pedig mellőzve vannak. Ez őszerinte nem imádság ! mert ezt a — külömben igen tapintatos, senki lelkiismereten erőszakot nem gyakorló — imádságot a fővárosi tanács rendelte el ! Demecky Mihálynak ez nem ízlik I O csak azt az imádságot fogadja el, amit az anyaszentegyház és a pápa ir elő ! Mert hát ezek az imádságnak non plus ultrái, kivált ha azt vesszük mintául, amit a temesvár-gyárvárosi templomot látogató hivők számára állapított meg az „egyház Jejea a szelíd, az ellenségeit is szerető Krisztus „földi helytartója. “ Ebben ugyanis — ad maiorem Dei glóriám — az eretnekek kiirtásáért imádkozni ájtatos kötelesség — de vájjon felhallatszik-e ez a menyországba ? Keveselvén tehát Demecky úr a nem ezen mintára készült imádsá got, bátorságot vett a fővárosi tanács tapintatát és türelmét félre lökni: ama bizonyos osztályt felhívta, hogy vessen keresztet s mondja utána a neki jobban tetsző imádságot, az elmaradhatlan „Üdvöz légy“-et. Még igazán szép dolog, hogy szentelt vizet nem hozatott s le nem térdepeltette őket s egy történetesen nála lévő faragott képet, valami feszületet nem kínált a prot. és zsidó gyermekeknek, hogy csókolják meg ! Erre természetesen Demecky úr et oonsortes azt válaszolnák, hogy nem cselekednének rosszat, ha megcsókolnák is, nem vinné el az ördög őket! Hát igen ? ez a felfogás, a más vallásos meggyőződésnek és álláspontnak ez a semmibe vevése az, mely a sérelmek végtelen sorozatát eredményezi a protestánsokra nézve ! Járjanak szép engedelmesen misékre, hányják a keresztet, fogadják köszönettel és csókolgassák a szent képeket, ha nincs kéznél a protestáns pap, köszönjék meg, ha megkínálják az utolsó kenettel stb. stb. és még száz stb. Igen ! ők nagyon udvariasak, szeretetteljesek, oly naivok, midőn malasztjaikat kinálgatják, erőltetik, ránk tukmálják, hogy fogadjuk el 1 Olyan szép szerével, olyan mézes-mázos jóakarattal teszik ezt, hogy lehetetlen visszautasítani s aki fennakad benne: annak már türelmetlen, támadó és merénylő a neve ! Egy szemernyivel alig javult tehát — eredményében — az a felfogás, mely a II. Ferdinánd és I. Lipót kegyetlen és gyászos idejében uralta és sarkalta a proteatántizmus kiirtására törekvő fekete sereget. Az időben ugyanis, midőn templomaik, iskoláik elfoglalása, papjaik, tanítóik elűzése, híveik zaklatása, erőszakos ' térítése miatt panaszt emeltek az uralkodó előtt a pro-
