Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-11-06 / 45. szám
761 DUNÁNTÚLI PROTSTANS LAP. 762 nak s egy rövid fohásszal végezze szavát, kérve, esdre ama fő Gondviselőt, hogy védje, őrizze ezredeken át aDyaszentegyházunk, terjessze annak határait, erősítse oszlopait, hogy azon a pokolnak kapui se vehessenek diadalmat soha. És távozik, szétoszlik a hallgatóság, a gyülekezet gondolkozva, eszmélkedve e nap jelentőségein, fűzve azokat gondolatain tovább s mindennapi munkája közben egy-egy áldó fohászt szentel azoknak a nagy reformátoroknak, a való ősöknek, vértanuknak! Patay Károly. Megnyitó beszéd. Tartotta a pápai ev. rej. theol akad. önképző köre által 1904 október 31dikén rendezett reformáció ünnepén Csizmadia Lajos tanár-elnök. Mélyen tisztelt Gyülekezet! Eredményében, kihatásában óriási fontosságú eseménynek szerény keretben és szerény méretben való megünneplése végett gyűltünk össze. E nagy horderejű világtörténelmi esemény , a közönségesen u. n. hitjavítás, a diadalmas reformáció megindításának kezdő pontja, mellyel az emberiség történetének egy újabb fejezete kezdődik. Igen, 1517 okt. 31. a ma is sokak által visszaóhajtott, visszakivánt ábrándos középkor befejezését és egy reálisabb, tartalmasabb korszak kezdetét jelenti. A rajongás szemkápráztató, gazdag színekben kirajzolt képzelet világa összeomlott, hogy helyet adjon egy másiknak, melyben tisztultabb eszmény szab irányt emberi törekvéseknek. Amelyben az emberiség egy lépéssel közelebb jutott a keresztyén eszme megvalósításához. Ma is vannak sokan Mt. Gy. ! akik a reformáció nagyjelentőségét elvitatni szeretnék. Akik fonákságból, félreértésből eredetinek szeretnék feltüntetni ezt a világra szóló eseményt. S nem akarnak benne egyebet látüi, mint egymással vetélkedő szerzeteseknek néhány jelentéktelen hittétel fölött való civódását. Igaz ugyan, az a nagy szellemi mozgalom hit-viták alakjában jelent meg s a reformátorok az elfajult hittani vélekedésekből származott visszaélések ellen léptek föl, — de mégis majdnem érthetetlen, hogy egy egyszerű szerzetes úgy megrázhatta a világot s oly nagy szakadást idézhetett elő az egyházban, ha annak mélyebb okát nem találhatnók. S csakugyan a reformátorok hatásainak mélyebben fekvő oka van. A reformációt voltaképpen két homlokegyenest ellenkező világnézlet összeütközése idézte elő. S ez adja meg neki a nagy jelentőséget. Az egyik világnézetet képviselte az ezredéven megszilárdult tekintély elv, melynek megtestesülése volt az a rettenetes, mindenkitől engedelmességet követelő, minden szellemi tevékenységet megbénító egyházi hatalom. A másik pedig az evangéliom szelleméből folyó, az evangéliom által megszentlt szabadság, lelkiismereti szabadság elve. Mely szintén engedelmességet követelt, de nem a külső parancsszóra való, hanem a meggyőződésből, a hitből való engedelmességet. A történelem beszél nekünk kísérletekről, amikkel az emberiség lerázni igyekezett azt a tűrhetetlen zsarnokságot. Az ébredő emberi szellem megpróbálta a tudomány és a művészet föllendítése által kivívni felszabadulását. De ezek csak mind hiábavaló kísérletezések voltak. Maradandó sikert csak a vallás utján való felszabadulás által lehetett elérni. Nemcsak azért, mivel az a nyommasztó zsarnokság vallásos jellegű, egyházi zsarnokság volt. Hanem mivel a vallás a lélek lelke, az akarat megszentelő, megedző erő forrása. Mivel a Krisztus evangélioma, melyhez a nagy reformátorok visszatértek, az a kiapadhatatlan errőforrás, melyből folyton táplálékot, erőt meríthetünk. A történelem fényesen igazolja a reformátorokat. Az a majdnem négy századra terjedő időszak, mely immár a hitjavitás óta lefolyt, mindennél meggyőzőbben hirdeti, hogy az a nagy szellemi mozgalom megérte azt a vérözönt, melybe a világ hatalmasai belefojtani igyekeztek. Megérte azt a mérhetlen szenvedést, melyen elődeinknek keresztül kellett menniük. Itt vette kezdetét az a nagyszerű mivelődés, minek mi most áldásait élvezzük. Innét érthető meg, hogy a művelődés terén azok a népek jutottak legelőbbre, amelyek a reformációt felkarolták és az evangéliomhoz hívek maradtak. így igazolta az idő, a történelem Pál apostol soha eléggé meg nem mérlegelhető mondását: „a Krisztus evangélioma Istennek hatalma minden hivő idveaségére.“ Igen, Istennek hatalma az idvességünkre; de szerzője, alapja a földi boldogulásunknak is. Ezt a nagy tanulságot nyújtja a mai ünneplésünk. S azon reményben, hogy — amidőn az emlékezet fáklyáját meggyujtva s hitünk hősei iránt a hála és kegyelet adóját leróva küzdelmeikről megemlékezünk, — nevöket Istent áidva és dicsőítve emlegetjük : szerény ünneplésünk ezt a tanulságot sziveinkbe bevésni segíti : e reményben ünnepélyünket megnyitom. A szétszórt csontok és missziói beszámoló a terezováczi missz. körből. (Folytatás.) El is indultam e nagy vidékbe 1884junius 12-én, s Új-Grácon előre jelezve megjelenésemet, Sánta József házánál beszálltam, aholott nemcsak a gráciák, hanem a szomszéd pusztákból több atyafi már engem vártak. Itt közgyűlést tartva, Ígéretet tettem, hogy ezentúl minden évben egyszer, t. i. pünkösd utáni vasárnapon őket meglátogatom,-urvaosoraosztással istentiszteletet tartok, megnyerve a célra az ottani iskolatermet, egyúttal presbiterül Sánta Józsefet választattam, meghagyva, hogy engem minden nevezetes eseményről levélben értesítsen. Innen tovább menve Verőce, Trezovác egész Vucsinig, a 39 ponton szétszórtan 443 lelket összeírtam, meghagyva nekik, hogy ezentúl Új-Grácon minden évben tartok istentiszteletet — arra gyülekezzenek egybe Sánta József házánál. Utazásom 5 napig tartott, — fáradalmamat jutalmazta ama tudat, hogy lelkipásztori kötelességemet 44*
