Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-10-30 / 44. szám
749 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 750 nek támogatni kellene — végzi, teljesíti egyházi és nemzetiségi misszióját, mert ez a 12 anyaegyház a maga 26 iskolájával nemcsak az evangyéliomi világosságot terjeszti, hanem nemzetiségi szempontból is hasznos szolgálatokat tesz édes magyar hazánknak. Senyeháza, 1904. október 8. Szűcs László, ev. ref, lelkész. A szétszórt csontok és missziói beszámoló a terezováczi missz. korból. Öreg ember vagyok s mint ilyennek nehezen esik már, kivált a lapokba, az irás, ezt majd mindenki tapasztalni fogja magán, ki a hetvenen túl lesz ; s mégis olvasva a „Dunántúli Prot. Lap 10. sz. Miklós Géza úr — a kér. lelkészi értekezleten a szétszórt csontokról való felolvasását, melynek minden betűjét helyeslőleg aláírom ; de még ezt előzőleg a 37. számban Földvári Jenő urnák „A fejlődő szlavóniai misszió — lelkószbeiktatás Terezovácon“ cimü közleményét, olyan nyughatatlanság, izgatottság szállt meg az óta engem — ezt, ha jól emlékszem, irói nyelven „irói viszketegségnek“ nevezik, hogy kénytelennek érzem magamat e lapba — ha a nt. Szerkesztő úr megengedi, úgy Miklós Géza felolvasása, nem különben Földvári Jenő urak közleményére, ha egyebet nem, legalább a terezováci missz. lelkészi állomás megalapítása előtti szétszórt csontokról való gondozásról és a lelkész beállításáról Írni. Kissé hosszas leszek s ezért már előre türelemre hívom s kérem a jó indulatu olvasót; mert elvégre is egy új gyülekezetnek, ha mindjárt misszió területen keletkezik is, előzetes történetét dióhéjba szorítani nem lehet. Miklós Géza úr 5 indítványát, mint fentebb említettem is, egész terjedelmében elfogadom s óhajtom, vajha egyházkerületünk pártólólag terjesztené fel azokat a konventre s az egyházkerület úgy mint a konvent is, ne csak erkölcsi támogatást, hanem anyagi áldozatot is hozna, hogy a „szétszórt csontok“ megelevednének és élnének. Miklós Géza úr, midőn a horvát-szlavonországi misszió előhaladásáról örömmel tesz említést, mindenek előtt a belmissziót sürgeti, — nagyon helyesen, mert bizony itt is van elég szétszórt csont, melyeket kellene eleveníteni s ez úgy hiszem, első dolgunk is, erkölcsi kötelességünk is volna; de azért nem szabad elhanyagolnunk azokat sem, kik testünkből való testek s kik a gondviselés intézkedése folytán Szlavóniába költöztek azért, hogy ott mint cselédek, napszámosok, iparosok magoknak jobb jövőt szerezzenek, mert kezdetben csak ilyen állapotúak voltak a kiköltözöttek, majd később Csokonya, Visonta, Jád községekből földmivelők költöztek ki s Brekinszkán, Govedjepolján, Piszanicán, Korencsán meglehetős olcsón földeket vásárolván, állandó lakosaivá lettek Szlavóniának, kik lelkileg folyton öszszeköttetésben vannak az itt hagyott vérrokonok s hitfelekezeti atyafiakkal, azonban szívben, lélekben gyászolják az elhagyott Siont, éheznek és szomjuhoznak lelki eledel és ital után, mellyel táplálták lelkűket, mig itt köztünk voltak, hol bölcsőjük ringott s hol atyáik porai nyugszanak. Már, ha még az amerikai hitfeleink is lelki kapcsolatban kívánnak lenni velünk s e végett a buzgó kálvinista gróf Dégenfeld Öméltósága nem gondolva az ut fáradalmai s veszélyeivel Amerikába hajózott, menynyivel inkább kell, hogy kivált itt szomszédságban, magyar koronánk társországában, Szlavóniában karoljuk fel hitfeleinket, hogy mint ottani lakosok is megtartassanak nemzetünk és hitfelekezetünknek. És a b -somogyi egyházmegye drávavidéki papsága szivén íb viselte a slavoniai hitfeleink sorsát, kivált volt komiósdi lelkész Vörös Benő, ki annyira lelkesült azon szétszórt hívek lelki gondozásáért, hogy mint Pál apostol, több Ízben extázisba merült, társával, a még ma is élő, buzgó lelkű Szalóky Dániel csokonyai tanító úrral több Ízben gyalog bejárta a nagy vidéket — Verőcétől Brekinszbáig, utón útfélen prédikálván s több Ízben Verőcén összegyüjtvén a híveket, Lippe herceg kastélya egyik termében — az ág. h. ev. vallásu porosz gazdatisztek engedelméből urvocsora osztással istentiszteletet tartott — s legfőbb érdemük az, hogy ezt saját költségükön végezték. Támogatta a két apostolt volt alsok-sarkadi lelkész, Sarkadi Károly, ki bibliákat s más hazafias a vallásos tartalmú könyveket osztatott ingyen a híveknek s maga az egyházmegye évenként bizonyos összeget áldozott a missz. körre, miglen végre Brekinszkán megalakult a gyülekezet, melynek első lelkésze volt Sebestyén László, majd a fáradhatlan tevékenységű s alkotás és szervezés mesterségében, egyházi téren, utólérhetlen Körmendy Sándor, mint egyházmegyénk esperese megalapította a daruvári gyülekezetét, filiaképpen csatolván ehez Korencsát (Vörös Benő elnevezése szerint Korintust) és Piszanicát, állítván ide lelkészül a most Fiúméban lelkészkedő Smidt urat. Megkell említenem, hogy a daruvári misszió lelkészi állomás megállapításához nagyban hozzá járult az akkori daruvári gróf Jankovics, ki templom és lelkészlak számára szép belsőséget ajándékozott, nemkülönben elegendő építkezési anyagot is — kiállítási áron felajánlott, mely szivességért én mint egyh. főjegyző 1879-ben esperes úr helyett, Brekinszkán egyházvizsgálatot, volt jádi lelkész, Nagy Alberttel teljesítvén, a nemes szivü grófnak egyházegyetemünk nevében hálás köszönetét nyilvánítottam — rendezvén a daruvári szervezés alatti egyház ügyeit. így szervezte b. e. Körmendy Sándor a brekinszkai, daruvári missz. anya és piszanicai s korencsai leányegyházakat. A szlavóniai misszió egyházak megalapítási történetében Körmendy Sándor elévülhetlen nevet szerzett magának — igen, ő a megteremtője e missziónak. Még egy nagy vidéken — t. i. Verőce-, Trezovác-, Vucsin-, Szlatina vidékén ott voltak a szétszórt csontok, úgy szólván magokra hagyatva, prédául kitétetve
