Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-10-30 / 44. szám
745 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 746 A népies vallásos iratok terjesztéséről. Ma már tisztában vagyunk vele, hogy egyházi a valláserkölcsi viszonyaink nemcsak nem ideálisak, — mint még néhány éve is szerettük hinni, - sőt inkább ernyedtnek és lazának mondhatók. Mindinkább tisztábban látjuk, hogy a vallásosság, a valódi kegyesség propagálására intensivebb munkásságot kell kifejtenünk. Egyházunk létérdeke teszi ezt kötelésségünkké. Most ugyan nincs szándékomban az egyházba életet öntő, elevenséget keltő s gyűjtő néven : belmissziónak nevezett munkásságról szólani, hanem csak amint magam elé tűztem, e munkásság egyik ágazatára akarom néhány szóval felhivni a figyelmet. Mégis nem titkolhatom el, hogy mily fájdalmas megdöbbenést keltett bennem a „Magyar Szó“ közelebbi számaiban megjelent „Katholikus Budapest“ cikksorozatával. Ez a stabilisnek, mozdulatlannak nevezett egyház, mily egyháztársadalmi tevékenységet fejt ki — és mi, kik az emberiség igaz ügyét szolgáljuk, mily messze maradunk mögötte Budapesten is és egyebütt is ! ? Igazán nevethetne az ember, ha oly szomorú nem volna, -- az olyan elméletek felett, milyet a nyárban is olvastam az Egyetértés egyik rovatában, ahol cikkező egész komolyan állítja . hogy a r. kath. egyház szervezetébe könnyen beilleszthető az egyháztársadalmi tevékenység, de a protestáns, még pedig a református egyházéba már nem ! Mintha a belmissziói munkásság mozgató elve nem is az általános keresztyéni felebaráti szeretet volna ! Mintha a római egyház az egyesületek utján való társadalmi tevékenységet nem is a protestáns egyháztól tanulta volna el! Mintha a mi mostani egyház szervezetünk telesen bevégzett volna, a mi javításra nem szorul ! De térjünk vissza tulajdonképeni tárgyunkhoz! A sajtót nem ok nélkül nevezte el nagy Napoleon a világ hatodik nagy hatalmasságának. Ma még inkább az, mint valaha. Első rangú tényező a közvélemény alakításában, a lelkek vezetésében, irányításában. Csak legalább a hatalmát mindig jóra használná fel, De miként a tűz és viz, ez áldott elemek, akárhányszor rettenetes romlást okoznak : úgy a sajtó is sokszor mérhetlen károkat okoz. Csak a múlt héten konstatálták az erkölcsös irodalom megteremtése végett Kölnben összejött férfiak, hogy a pornográfikus irodalomban Magyarország mindjárt Franciaország után jön. Szomorú dicsőség ez nagyon. S ki tudná megmondani hány elket mételyezett, hány szivet fertőztetett meg már nálunk a szenny-irodalom ? És ha most kérdezzük, mit teszünk mi a pronografia, mit a kétes értékű férő regények, a Bogár Imréket dicsőítő ponyvairodalom, selejtes hírlapok ellensúlyozására ? Talán hivatkozzunk a Pr. I. T. Koszorú füzeteire, a vallásos iratok terjesztésére csak nem rég alakult Bethania egyesületre, a Kis Tükörre és egyébb evangéliomi szellemű lapokra ? Az igaz hogy ezek híven szolgálják kitűzött céljukat egészséges olvasmányokról gondoskodnak. De hát miért az a megszégyenítő tapasztalat, melyet a Pr. I. T. ez évi közgyűlésén is konstatálni kellett, hogy a Koszorú füzetekből közönségünk nagyon kevés példányokat vásárol ? Evangéliomi irányú lapjaink közül is pl. a Kis Tükör miért nem tud 12 évi fennálállás után is a református családok „Családi lapjává“ lenni ? — hiszen cikkei valósággal tanulságosak, érdekesek, szórakoztatók és oktatók is egyúttal. Nem tisztán vallásos lap ; hirt ad az az országgyűlésről és egyéb más eseményekről, közöl elbeszéléseket, — de egészében és részleteiben komoly vallásos szellem hatja át. És e mellett olcsó, negyedévenként egy korona. Hivatva volna a selejtes és szenzációkban utazó hírlapokat kiszorítani. Miért pang népies vallásos irodalmunk ? Talán nem is azért, mintha mindemez olvasmányok nem találnák el a kellő hangot, hogy népünk szivéhez közelebb férkőzhessenek. Inkább azt hiszem, hogy azért nem találnak kelendőségre a reájok nagyon is rászoruló népünknél, — mivel mi magunk nem törődünk vele, hogy a nép kezébe jussanak ! De ha a valódi oka a pangásnak az volna — amit hinni nem tudok — hogy népünk teljesen elidegenedett a komolyabb iránytól — ez a körülmény még erősebben kell hogy sürgessen bennünket az építő irodalom terjesztésére. Ha a felnőtteket meg nem hódíthatjuk, a jövő generációra kell fordítanunk figyelmünket — bár amazokról sem szabad végképpen megfeledkeznünk. A népies vallásos iratok számára olvasó közönséget teremthetünk most növekedő gyermekeinkből. E célra kitünően beválnak a Bethánia egyesület által megkezdett „Liliomok“. Rövid, de tartalmas, ébresztő és építő füzetkék. Több elevenség, több mozgékonyság kívántatik meg tőlünk, ha élni akarunk. Vajha minél többen felismernék a helyzetet s minél többen felbuzdulnának a jövő kiépítést célzó munkára. Felbuzdulnának addig, mig nem késő : mig a fürge ultramontán és a még fürgébb selejtes irodalom végleg túl nem szárnyal bennünket ! Elszórt csontok. (Vége.) Hogy egyébként az egyházkerületnek ez a mostoha gyermeke, az őrségi egyházmegye, miként felel meg misz- 8ziói hivatásának itt a magyar haza határszélén, arra csak azt hozom fel, hogy azon községek közül, melyekre Miklós barátom kérdésbe teszi, hogy azoknak ref. lakói állandó eleme, 10 év alatt négy községben, u. m. Csonkahegyháton, Kerkakápolnán, Pankaczban, Szombatfán állított fel iskolát a „Girgácia“ név alatt ismert egyházmegye. Nehogy azonban valaki azt higyje, hogy ez a szegény egyházmegye a kívülről jövő gazdag segélyek folytán képes a missziói téren igy haladni: a segélyek tekintetében egyházmegyénket ért szerencsére nézve az alábbi kimutatás ad felvilágosítást. Tény, hogy egyházmegyénk megkapta a népessége után járó 90—100 forint évi segélyt a Baldaccy alapból, 30—35 frt segélyt a 15% államsegélyből; sőt szerencséltettünk abban a kegyben is, hogy az állam által a szegény egyházak 44*
