Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-01-31 / 5. szám
Tizenötödik évfolyam. 5. szám. Pápa, 1904. január 31. * -----------------------------O A lap szellemi részét illető közleményei! a szerkesztőség; fi ez Kis József felelős szerkesztő ozimére küldendők. * -----------------------------ft Az egyház és iskola köréből. megjelenik minden vasárnap, «-----------------------------» Az előfizetési dijak (egész évre 8 kor., félévre 4 kor.), hirdetések, reolamatiék Faragó János tőmunkatárs ozimére küldendők. «---------------------------- ft Hitoktatás a más jellegű iskolákban. (Vége.) A másik, szintén fontos kérdés a külön hitoktatói állások szervezése Selmecen és Körmöcbányán, Léván és Székesfehérvárott, a melyekhez én éppen a kér. gyűlés jegyzőkönyvéből vett sugalat folytán még Szombathely- Sopront is szeretném hozzá sorolni, Itt az én nézetem szerint két fajta helyről van szó. Léván és Székesfehérvárott van rendes lelkészi államásunk , Szombathely-Sopronban, Selmec és Körmöcbányán nincsen. Mig tehát ama két helyre csakugyan hitoktató kellene, addig eme két helyen — legalább egyelőre — missziói lelkészre kellene és lehetne nemcsak a hivek gondozását, hanem a hit- és erkölcstan oktatását is bizni. Ott, ahol az államnak intézetei vannak, akár missziói állomás, akár hitoktatóság rendszeresíttessék, az állami segítségre számítani lehet, amint ezt Balassagyarmat esete is mutatja. (Kér. gyűl. jk. 163. p.). Ehhez hesonló körülmények vannak Körmöcbányán, Léván, Sopronban, Székesfehérvárott. A balassagyarmati ügy azonban a mellett is tanúskodik, hogy az állam által fizetett hitoktatói tiszteletdíj személyre szól és a növendékek s a heti órák számához képest felemelhető vagy leszállítható. Anyagiakról is lévén szó, ezt a két körülményt nem lehet a számításból kifelejtenünk. Erre pedig nem annyira a missziói állomások felállításánál, mint inkább a külön hitoktatói állások szervezésénél kell figyelemmel lennünk, mert mig a missziói állás szervezésével anyagilag senkit sem károsítunk azzal, hogy az államtól nyerhető segélyt a missziói lelkésznek szánjuk, addig a külön hitoktatói állások szervezésénél ezt éppen nem mondhatjuk. A hitoktatásért nyert tiszteletdíj az illetékes lelkész mellékjövedelmét képezi. Ha tehát akár Léván, akár Székesfehérvárott létesíttetik a külön hitoktatói állás, ez annyit is jelent, hogy a lévai vagy a fehérvári lelkész jövedelmét bizonyos összeggel csökkentjük. Igaz az is, hogy ezért a mellékjövedelemért külön foglalkozást kell teljesíteni; de meglehet,’ hogy ez a mellékjövedelem esetleg életkérdés lehet az illető lelkész vagy lelkészi állásra nézve. Mennyi lehet ez a mellékjövedelem, arra nézve tájékozásul csak annyit, hogy pl. Léván ez idő szeriut ez mintegy 850—900 koronára tehető évenként. Az tehát itt az első kérdés, hogy ott, ahol hitoktatói állást akar a kerület szervezni: nélkülözheti-e a lelkész az igy befolyó mellékjövedelmet most és a jövőben? Ha igen: akkor van bizonyos alap, amit csak ki kell egészíteni és a hitoktatói állás egy kis jó indulattal és anyagi áldozattal szervezhető. Ha azonban azt mondja az illető lelkész: erre a jövedelemre okvetetlenül szükségem van, akkor — legalább az én nézetem szerint — csak abban az esetben volna tőle elvehető, ha az egyházi főhatóság azt jelentené, hogy a lelkész hitoktatói kötelességének nem tesz vagy nem tehet eleget és a növendékek hitoktatása a tanterv követelményeitől messze elmarad. Akár az egyik, akár a másik ok legyen, mely azt parancsolja, hogy a hitoktatói állás 4
