Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1904-09-25 / 39. szám

665

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

666

a legfőbb jó lénybe vetett bitet tárgyalta az árja, különösen az indogermán népeknél; a párszi főpapság küldöttje, Rastaniji Edulji Dustoor Peshotan Sanjana ismertette Ah ura Mazda szerepét az Arekában. Végre a III. egyetemes gyűlésen általános tetszésben részesült hazánkfia, Mahler Ede előadása: Naptári adatok vallástörténeti fontossága. Legjobban érdekelte a kongresszust Vatanabé Kaikioku, a tokiói Jödö-tin nevű buddhista főiskolának tanára. A vallások jelen helyzete Japánországban cimen tartott előadást.

A keresztyénségnek, úgymond az előadó, alkalma volt összemérni fegyvereit a legtöbb vallással; megküzdött a pagány világgal, meg a Buddha tanával Ceylonban, Sziám, Birma, Kina és Kórea országokban, de a legnagyobb ellenfelével, a japán buddhizmussal még nem mérkőzött meg. Csak néhány éve annak, hogy Japánország erre is adott alkalmat. Nem volt kárára a japán buddhizmusnak e találkozás. Japánországban Buddha vallása nem oly merev, mint például Sziámbán, nem fajult el babonává, mint Kínában és Kóreában, hanem élő, fejlő szervezet, fa, mely mellett — Vatanabé szavai szerint — üditőleg elfolyik a kereeztyénség eleven folyója. E folyó partján terebélyes itt Buddha fája, rügyezni kezdett és virágot, gyümölcsöt termett. A keresztyénség befolyása nem újabb keletű ; már 1548-ban ismerkedett meg vele Japánország; portugál jezsuiták vitték oda; minthogy ezek ezek politikai működésükéi veszedelmessé váltak az államra nézve, Japánország kegyetlenül kiirtotta őket. Csak háromszáz évvel később nyitotta meg kapuit Japánország a keresztyénségnek ; az ország ekkor már megszabadult a „középkori türelmetlenség, báli télét és vakbuzgóság bilincseiből; az európai és amerikai keresztyén jövevények hite már humánus és szabad volt és eszméinek befogadásával kialakult, mint a keleti és nyugati civilizáció egyesülése a modern Japánország.“ A japánok vallásai között legrégibb a sintoismus, de ez ma már nem vallás, követői nem felekezet; az egészből csak a forma, a szertartás marad meg, még pádig nemzeti ünnepek alkalmával. 1902-ben még 19.526 ilyen templom és 16.565 papja volt a sintoizmnsnak ; de a templomoknak nincs egyházi jelegük, inkább kiváló császárok, államférfiak, hadvezérek, tudósok fogadalmi épületei, a papok meg közigazgatási hivatalnokok, a kiket az állam''fizet. Tisztán morális tényező ma Konfucius tana: erkölcsfilozófia. A taoizmust, mint a japán klasszikus filozófiát tanítják. Nincs, szólt Vatanabé, babonás taoizmus nálunk, mint Kínában. Van még néhány kisebbrendü tan, mely sok erkölcstelen elvet is vall, de az egészben nem annyira vallás, mint inkább kóros jelenség. De él és hatalmasan fejlődik Budha tana: van 12 felekezete, 41 alosztályai; együtesen Mahayana név alatt ismeretes. Szerzeteseinek, tehát papjainak (férfiak és nők) száma 51. 604: mind müveit és tevékeny. A papnevelő-intézetekben a tantárgyak buddhista theológia, vallástörténet filozófia, a keresztyén vallás, a kinai és európai irodalom. A tokiói Jodotin nevű főiskolában még buddhista homiletikát (szónoklástan) íb adnak elő. A papnevelő-intézetek számos folyóiratot szerkesztenek; sok fiatal papot kiküldenek amerikai, újabban német, francia és angol egyetemekre. A keresztyénséggel békében férnek meg. Van ma 30 ezer keresztyén Japánországban ; a katholikus több a protestánsnál. Eleinte ellenséges viszony volt köztük; de idővel a mindkét részről tanúsított türelem lehetővé tette, hogy a pantheismss és monotheizmuB összeforrjon. A müveit japán ember szerint mindkét vallás „ugyanegy nagy palotának két bejárata.“ Neo-buddhista papok unitárius templomokban hónaponkint tartanak nyilvános előadásokat és ha a két vallás teljes egybeforrása utópia is, Japánország logalkalmasabb vallásos kozmopolitizmusra, mert államvallása nincs és igy politikailag sincs semmiféle akadály, hogy földjén az összes vallások az emberiség javára karöltve ne működhessenek.

N. I.

KönyvisrasijtEtÉs.

Sárospataki Füzetek.

(Vége.)

Az „Irodalom, Művészet“ c. a. igen érdekes dolgokkal találkozunk. Mindjárt elől a szerkesztő : Horváth Cyrill ismerteti a következő munkát: „A magyar kath. énekköltészet a XVIII. századig. Irta Bartha József dr., Budapest, 1901. Kiadja a Szt. István-Társulat tud. és irod. osztálya. Igen tanulságos ismertetés, ami sokkal értékesebb, mint maga az ismertetett mű. Erről igen kis véleménnyel van az ismertető, azt mondja, hogy „egyszerűen compilatio a compilatiok gyöngébb fajtájából, mely a tévedéseket helyben hagyja, a bal véleményeket nem irtja ki és inkább szól a vallásos önérzethez, mint a valódi tudásra törekvő értelemhez.“

Horváth kimutatja, hogy Bartha még az ide vonatkozó értekezéseket se olvasta át komolyan, mint pl. Sziládyét, Barthalusét, Bogisi ekét. Barthának hozzávetőleges „valószínű“, „bizonyára“ megállapított következtetéseit sok helyen metsző gúnnyal teszi tönkre. De nem titkolhatja el csodálkozását a fölött se, hogy abban a fényes gyülekezetben (Szent-István-Társulat) nem akadt senki, aki Barthát tévedéseiről meggyőzte volna. Domby László ismerteti a következő munkát: „Régi magyar nyelvünk és a nyelvtörténeti szótár“. Irta Ballagi Aladár. Az első kötet első fele. Budapest, 1904. Kiadja a Magyar Tudományos Akadémia. Mielőtt a könyv ismertetésére rátérne, előbb elmondja a saját véleményét a Nyelvtörténeti Szótárról. Szerinte a Nyt. Sz. éppen nem érdemli meg azt a szinte {járatlan magasztalást, amelyben részesült, mert hiányos; de nem ez a legfőbb hibája; hanem az, hogy „igen nehéz használatú : kereséskor minduntalan a Szómutatóhoz kell folyamodnunk, s mivel ez nem teljes, még a kettős fáradtság után sem lehetünk egészen biztosak benne, hogy az illető sző tényleg nincs-e meg a szótárban. Azonban még ebben sem látom a Nyt. Szótár főfogyatkozását.