Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-09-04 / 36. szám
607 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 60S Hisz mindnyájunk előtt szinte általános panaszként ismeretes, hogy nálunk veszedelmesen sok a szellemi proletár s e miatt iparunk 8 kereskedelmünk hátramarad, hazánk jóllétének kimondhatatlan kárára. Ez igaz. Nem szépítjük e tekintetben kekeserves állapotunkat. Azonban nem egyedül az iskolázásunkban van a hiba, hanem társadalmi felfogásunkban is, ahonnan 30 év óta. kitüntetésekkel, rangadásokkal, nemesi oklevelekkel stb. arisztokratikus intézkedésekkel, úgyszólván kiüldözték a demokratikus szellemet. Az iskolák hibája e dologban legföllebb abban foglalható össze, hogy az ifjúságot nem nevelhette úgy, mint a múltban, a kötelességteljesítésre. De itt sem az iskolák vezetőit kifogásolhatni, hanem a, föntebb említett s mesterségesen teremtett társadalmi arisztokratikus szellemen kivül azon iskoláztatási magasabb rendeleteket, amelyek megengedték, sőt követelték, hogy a középiskolák gyönge szellemi képességű tanulóinak is utat engedjen a tanári kar a felsőbb osztályokba jutásra, ennélfogva az egyedül hivatalt adó érettségire is. Nagyon sokat lehetne e magasabb rendeltekről s intézkedésekről erős bírálatként elmondani. De csak annyit jegyzünk meg rövid öszszefoglalásképpen: ha a szellemi proletáriatus fenyegetően megszaporodott; ha az ipari és kereskedelmi pályák a magyar ifjúság előtt nem kedvesek; ha lateiner osztályunk között sok a kötelességét teljesíteni nem szerető egyén: ennek nagy, sót legnagyobb részben közoktatási institúcióink az okai. Aki ismeri iskoláztatásunk, de kiváltkép középiskoláztatásunk viszonyait, az tudja, hogy a tanárikarnak mily rendkívüli akadályokkal kell küzdenie, hogy ifjúságában a kötelességtudatot nevelje. E munkája közben hol a napi sajtó igazságtalan s fölületes kritikájába, hol az elkényeztetett társadalom hamis fölfogásaiba, hol — és az legtöbbször adja elő magát — a magas kulturális intézkedések és rendeletekbe ütközik bele. A professzoráénak néha valósággal tojástáncot kell járnia a sok egymásnak ellentmondó viszonyok között. Hát ez nem egészséges helyzet. Ezen segíteni kell. Még pedig akkép, hogy közoktatásunk múltjához, főleg a középiskolázásban, a protestáns felekezeti iskolák hagyományaihoz kell visszatérnünk, nem azért, hogy mindent újra átvegyünk tőlük, hanem, hogy ami bennök jó fegyelmi és oktatási szempontból, azt újra elismeréssel és a gyakorlatban érvényesítéssel honoráljuk. Mert ne tagadjuk, hogy régi iskoláink több kötelességtudó férfiút neveitek, mint az újak. Addig pedig, mig a mostani u. n. modern mesgye utján kell professzorainknak minden erejűket kifejtve félsikerrel fáradozniok, munkájukra, valamint a tanuló ifjúság ez évi működésére is türelmet, kitartást és Isten áldását kívánjuk. — X.— A szórványok gondozásának kérdéséhez. Soponyai és kálozi lelkésztársaim, akiknek egyházaikhoz tartozó pusztákon nagy számmal vannak leginkább urasági cseléd sorban élő hitfelek, évek óta sikertelenül sürgetvén a szórványokon lakó hittestvérek gyermekei vallásoktatásának rendezését: végre egyházmegyénk agilis tanügyi bizottsági elnöke vette pártfogásába elárvult ügyöket s alólirttat bízta meg, hogy készítsen e tárgyban véleményes javaslatot, amelynek alapján az era. közgyűlés rendezze az ügyet. Előadói javaslatomat a tanügyi bizottság e lap hasábjain közre adni határozta; de legyen szabad nekem annak csak egyes részeit s az eredetitől némileg eltérő kidolgozásban közölni itt, hol inkább általános szempontból tárgyalván e dolgot, egyházkerületünk közérzületét óhajtanám megnyerni a szórványok gondozása nagy fontosságú ügyének. Hogy mily nagy jelentőségű e dolog, igazolja Kálóz és Soponya példája. A kálozi pusztákon ev. ref. tanköteles volt az 1903 —1904. isk. 71 mindennapi és 45 ismétlő iskolás, az 1902— 1903. tanévben 73, illetve 34 s 1901 -1902-ben 88 és 31 növendék. Soponyán — csupán 2 évről állván rendelkezésemre adatok — az 1901 — 1902. tanévben 59 mindennapi s 27 ismétlő, illetve az 1902 1903. tanévben 51 mindennapi és 17 ismétlő iskolás volt vallási oktatás s ezeknek szülői lelki gondozás nélkül, sőt kitéve a földesúri hatalom által támogatott róm. kath. felekezeti csábítgatásnak és presszionálásának. E tankötelesek az anyaegyház iskolájától távol 5 — 12 kilométernyire s oly szétszórtan (pl. a soponyaiak 11 pusztán!) laknak, hogy sem a soponyai ev. ref., sem a pusztákon levő róm. kath. felekezeti iskolák közül egyikbe, valamelyikbe föl nem járhatnak, jobban mondva a távolság miatt a feljárásra nem kötelezhetők, hanem mindegyik puszta tanulói a hozzájuk legközelébb eső iskolába kell, hogy járjanak, amely körülmény elengedhetlenül szükségessé teszi, hogy az ev. ref. vallásoktatás is ehhez alkalmazkodjék, sőt, hogy a hitoktató mindegyik iskolában fölkeresvén a növendékeket: lehetőleg nem csoportosítva, hanem mindegyik iskolában külön-külön végezze a vallástanítást.
