Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-09-04 / 36. szám
609 DUNÁNTÚLI PROTSTANS LAP. 610 E munka sok fáradsággal és költséggel jár, mert a nagyszámú pusztát őszi- téli időszakban kevéssé gondozott dűlő- vagy vicinális utakon fölkeresni csakis drága fuvarral és drága egészségünk kockáztatásával lehet 8 egyébként is a lelkésznek mindennapi iskolában vallástanítani nem szorosan vett kötelessége lévén : előadónak javaslata az volt, hogy e munka végzéséért 100—100 K. tiszteletdíj és 100—100 K. fuvardíj folyósíttassék az em. közpénztárbél lelkésztestvéreinknek. Ám a tiszteletdíj, főként az em. közpénztárra Árgus szemekkel vigyázó pénztáros kardoskodására, kihagyatott a javaslatból s a közgyűlésen ily alakban nyert az elfogadást: 1. Em. közgyűlés megbízza a kálozi és soponyai lelkésztestvéreket, hogy — jó pásztorok lévén — keressék föl lehetőleg gyakorta nyájuknak e szétszórtságban élő s épp ezért könnyebben veszendő tagjait és végezzék körülöttük a kúra pasztoralis lélekmentő munkáját ; különösen pedig a tanköteles gyermekeknek tanítsák, már az 1901—1905. tanévtől kezdve, alkalmas tankönyv felhasználásával a vallást, egy-egy tanévfolyamán 30—32 Ízben tartván nekik vallásoktatási tanórát ; 2. A konfirmándusokat gyűjtsék össze s anyaegyházaik áldozni képes és kész híveinél 3-4 hétre szálásolják be s ez idő alatt készítsék őket elő a hiterősítésre ; 3. E lelkipásztori munkájokért jutalmat leginkább Istentől várván, mégis ezen lelkésztestvéreink fuvardíjában 100—100 koronáig terjedő összeget egy évre, elszámolás kötelezettsége mellett, folyósít a közgyűlés az em. közpénztárból ; 4. Amig ez intézkedés fennáll, nevezett egyházak lelkészei e missziói munkálkodásukról kimerítő évi jelentést tartoznak tenni az esperesi hivatalhoz. Eddig a határozat. De, mint javaslatomban kifejeztem, mivel ez csakis Kálóz és Soponya pusztáira terjed ki: e rendezés csupán ideig-óráig állhat fenn s helyét egy célszerűbbnek kell elfoglalnia, mellyel a Polgárditól Szilas-Ozoráig, illetve Káloztól egész Tolna vármegyéig terjedő óriási pusztaságon szétszórtan élő hitfeleink lelki- és vallásos gondozása egységesen megoldatnék. Ezen az áldott mezőföldön ugyanis, melynek kiterjedése a Hortobágyénál nagyobb, több mint félszáz pusztán, szegényes cselédsorban 2200 2400 református él! . . . Mert ezek nagyrésze ref. papot- tanítót leginkább csak akkor lát, ha keresztelés, esketés vagy temetés alkalmával az anyaegyházban megjelenik. Gyermekeik pedig, hogy milyen oktatásban részesülnek, egy példával igazolom : az idén konfirmáltam egy e pusztákról hozzánk szakadt 17 éves nőt, a kinek irás- olvasásról fogalma se lévén, csupán hallás után tanítottam meg szent hitelveinknek némi elemeire. Jól tudom, e dologra nézve minket lelkészeket, tanítókat vád nem terhelhet, mert hogy példaképp déghi paptársamat hozzam föl: ha a lelki gondozást és vallásoktatást rendszeresen akarná végezni az egyházához tartozó szórványokon, — fuvardíjra bátran rákölthetné egész évi jövedelmét. Az egyes egyházaknak amúgy is szegényes pénztára szintén nem fedezheti e tetemes összeget kitevő szükségleteket, annyival is inkább, mert e szórványokon lakó hivek az egyház fentartásához rendszerint semmivel sem járulnak. Ennélfogva, minthogy e szétszórt csontok összegyűjtése közegyházi érdek: lelki gondozásuk és vallásos oktatásuk rendezésének kötelességeit is — úgy nálunk, mint más egyházmegyék, illetve kerületekben —az egyetemes konvent vagy zsinat kell, hogy előteremtse s a szuperintendenciák véleményének meghallgatásával a rendezést is ez kell, hogy eszközölje. Mert nagy feladat vár itt megoldásra. Több helyt az anyaegyházak lelkészei, tanítói nem lesznek képesek e miszsziói munkát elvégezni. Itt u. n, körlelkészi állások lennének szervezendők. S pl. a raezőföldi nagy pusztaságon akként lenne ez ügy rendezve, hogy a közép-pusztabogárdi és lajoskomáromi egyházak lelkészeinek hatásköre a hozzájuk közel e’ső pusztákra kiterjesztetvén, ők is körlelkészekül működnének. Ezenkívül a legközelébb nagyközséggé alakuló kislángi pusztán szerveztetnék egy új körlelkészi állás, melyhez — ha jól vagyok értesülve — a gróf Zichy család egyházi épületek fundusát s lelkészi földeket kész adományozni. Végül a kálozi egyik nagyobb pusztán — talán Hatvanban — szintén felállítandó lenne ily állomás Örs puszta stb. hozzácsatolásával. S e vándor apostolok pusztánként járva keresnék föl a hiveket s végeznék körülöttük a lelki gondozás és vallástanítás munkáját. Jól tudom, csak két új lelkészi állás szervezése is igen nagy anyagi áldozatot jelent; de egyházunk érdeke mindennél fölebbvaló. Utóvégre is több ezer lélek hitünkben való megtartásáról van itt szó. S ha 250 — 300 hívőnek másutt papot, tanítót tartani engedünk s fájlaljuk, ha e kis egyházuk szegénységük miatt filialékké lesznek, sőt megtartásukért különféle segélypénztárakból szinte évről-évre áldozunk is : ne sajnáljunk semmi áldozatot híveinknek e szétszórtságban élő tagjaitól, küldjünk hozzájuk pásztorokat, kik őket fölkeresvén, hitökben megerősítsék s gyermekeiket is szentvallásunkhoz erősen hozzákapcsolják ! . . . Miklós Géza, ev. ref. lelkész. A veszprémi egyházmegye közgyűlése. Augusztus 8-án tanácskozással kezdődött, a 9- és 10-én folytatólagosan tartatott meg a közgyűlés nagy érdeklődéssel. Új élet, új lüktetés és a lelkesedésnek élénk ereje nyilvánult a közgyűlés munkájában. A tisztújítás óta egy év telt el s Örömünkre szolgál konstatálhatni, hogy az egyházmegyei közigazgatás és kormányzás gyorean, pontosan és igazságosan vezettetik az elnökség által; ami az egyházmegye felvirágoztatásának biztos alapját képezi. A közgyűlés a veszprémi templomban folyt le s rövid istenitisztelettel s Segesdy Miklós esperes buzgó imájával kezdődött. Meghallgattuk az emelkedett szellemben tartott s gazdag tartalommal ékeskedő esperesi jelentést, mely 36*
