Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-09-04 / 36. szám
Tizenötödik évfolyam. 36. szám. Pápa, 1904. szeptember 4. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez Kis József feleiön iuerkesíro ozitxi U ölderiflol*. Az egyház és iskola köréből. 1 Énintúli ev. rét. egyházkerület hivatalos közlönye. jfc-HL —S— fetegjeíonli: minden vasárnap. Ax előfizetési dijait (egész évre 8 kor., félévre 4 kor.), hirdetéseit, reolamatiőli Faragó János tőiHUirliatárs eziinére Ucüldendőli. Az iskolai óv megnyitásakor. A nagy szünet után ismét kitárultak az iskolák kapui, hogy kebelükbe fogadják a tudás vágyától hajtott ifjúságot. Sok szép remény tölti el ilyenkor a gyermeküket taníttató szüló'k lelkét s még több nemes vágy dagasztja a tudomány csarnokának küszöbét átlépő ifjak keblét. De sajnos, e szülői remények nagyrészét cserbe hagyja az iskolai esztendő tapasztalata, a vágyak szárnyai pedig sokszor csakhamar kifáradva megtagadják szolgálatukat abban, hogy az ifjúságot, ha nem is oly sok tudományszerzésre, de legalább a kötelesség teljesítésére késztessék, segítsék. Mert — szerintünk — minden nevelésnek, illetve: nevelőoktatásnak, legyen az közvetlen vagy közvetett rábatásu, csak egy erkölcsi célja lehet: t. i. a növendékekben fölébreszteni, erősíteni s a jövőre biztosítani a kötelességérzet ösztönét s ezt az ösztönt minél-előbb tudatosan kialakult vággyá izmosítani. Az az ember, akit áthat a kötelességtudat, csak az lehet egész ember. S uemcsupán a tudományosság pályáin, de minden, még a legalsóbb munkakörben is, ott, ahol a rangtalanok milliója nyüzsög, forog, még ott is a kötelességérzetének engedelmeskedő ember — egész ember. Akit valóban áthat s mindenben mindenkor a kötelességteljesítésnek vágya vezérel, az nem csupán hivatalos dolgait végzi el pontosan s rendesen, hanem minden téren, minden külső s belső viszonyokkal szemben, amelyekkel érintkezésbe jő, úgy jár el, amint eljárnia kell lelkiismerete szerint. A kötelességtudása által kormányzott ember bű s pontos hivatalnak, szorgalmas s törekvő munkás; otthon, családjának boldogításán fáradozik; kint embertársainak javát hordja szivén s tetteiben kedves akar s tud lenni Isten és emberek előtt. Nincs terhére senkinek. Használ, önzetlenül munkál mindenütt, ahol tettvágyát cselekvésre késztik a körülmények. Csak a kötelességtudó ember szeretheti igazán hazáját, egyházát, embertársait, családját s önmagát, mely utóbbi szeretetnek foglalatja ez: önmagának élni, hogy mások boldogítására annál többet tehessen. A mai korra általános panaszként alkalmazzák, hogy reális, vagy inkább, hogy materiális, mely az altruismus magasztos törvényeit figyelmen kivül helyezve, minden idealistikus vonást kicsinyei. Nem akarunk e kor bírálat felett vitába bocsátkozni, csak röviden jelezzük, hogy teljes ideálizmus soha sem volt és soha sem is lesz az életben. E két sark-moralis elv örök küzdelemben állt egymással mindig és e viaskodásuk nem is szűnik meg soha. De az tagadhatatlan, hogy a folyton haladó tudás és e tudással támogatott humánus gondolkodás az ellentétek nagy érdességeit mind inkább lecsiszolják e a két ellenfelet arra kényszerítik, hogy támadásaikat egymás ellen minél kisebb, de igazságosabb s méltányosabb térre szorítsák. Ebben a küzdelemben egyik leghatbatósabb tényező az iskolázás. S ennek a tényezőnek legerősebb fegyvere, fő célja a kötelességteljesítésre nevelés. E célnak, különösen a mai időkben, hazánkban van elsőrangú fontossága. 36
