Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-06-05 / 23. szám
395 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 396 Tehát a tiszáninneni és dunántúli egyházkerületektől óhajt 7 képviselőt elvonni a lélek számszerint. De nézzük most a munkát, az áldozatot. Az egyházak, a lelkészi hivatalokkal és a leányegyházak a praeoráus tanítókkal valóságos várait képezik ref. egyházunknak, hol szakadatlanul folyik a küzdelem létfentartásunk érdekében ; ezek ama magas hegyen épített városok, hol az ige hirdettetik és az evangéliom innét messze veti az ő világosságát. Ezen Őrhelyeknek, ezen evangéliomi központoknak fentartása óriási áldozatba kerül, melyeket maguknak a híveknek kell meghozni, még akkor is, ha roskadoznak alatta. A tiszáninneni és dunántúli kerületek fentartanak körülbelül 760 ilyen központot, védvárat, bár a lélekszám csak 462 ezer. Elképzelhető itt a hívek súlyos terhe, egyházi adója. A tiszántúli egyházkerületben van circa 600 anya és leányegyház, tehát sokkal kevesebb mint ama két kerületben s a lélekszám pedig majdnem kétszerannyi: 870 ezer. Természetes dolog, hogy itt a teher is csak fele annyi, sőt még kevesebb. Mégis, mig ez utóbbi kerület 41 zsinati képviselőt kíván, addig a másik két kerületnek, mely kétszerié nagyobb terhet hordoz, sokkal többet áldoz, csak 21, vagyis félannyi zsinati képviselőt kegyeskedik engedélyezni. Hogy még jobban kitűnjék az aránytalanság, nézzük meg a debreczeni egyházat és a belsősomogyi egyházmegyét, hol a lélekszám kevés külömbséggel ugyanannyi, mert amott 41 ezer, emitt pedig 42 ezer a ref. lelkek száma. A b.-somogyi egyházmegye fentart 65 lelkészi állomást agyanannyi lelkészlakkal, 17 leányegyházat 82 templommal és 86 tanítólakkal. Egy-egy lelkészi állomásra jut 640 lélek, egyegy tanítóra átlag 50 iskolaköteles. A ref. hívek 1902-ben 301 ezer koronát áldoztak az egyház fentartására, holott az állami egyenes adójuk csak 296 ezer korona volt. Minden lélekre — a csecsszopótói az elaggott, munkaképtelen öregig — jut 7 K. 50 f.; ha pedig felveszünk 10 ezer családot, — családonként esik 30 K. S mivel a vagyontalan, munkás, zsellér család csak 8 — 10 koronát fizet, a vagyonosokra jut ezen teherből 100 — 140 K egy-egy családra, pedig ennyi állami egyenes adót nem fizet 20—30 hold földje után, mert ennél több igen kevésnek van. Debrecenben van 6 lelkészi állomás 4 templommal, 38 iskola ugyanennyi tanítóval és épülettel. Egy-egy lelkészi állomásra jut közel 7 ezer lélek; egy-egy tanítóra esik 95 iskolaköteles; egyházi adójuk a híveknek pedig csak egy negyed részét sem teszi a 300 ezer koronának, mégis a jogoknál annyit követel mint a belsősomogyi egyházmegye. Itt megjegyzem, hogy egyházi adó alatt nem az összes javadalmazásokat értem, hanem csak azon összeget, melyet a hívek évrőlévre, személy, család és állami egyenes adó után befizetnek az egyház pénztárába. A földek jövedelme nem vétetett számításba. Különbséget kell tenni az egyének és fentartó testületek között. Több helyen 6 ezer lélek tart fenn egy lelkészi állomást, másutt 600 lélek, sok helyen pedig 300 lélek. A jogok gyakorlatánál a lélekszám figyelembe sem jöhet, mert igaz, hogy 6 ezer lélek több mint 600, tizszer annyi, de terhet is csak tizedrészben hordoz : viszont, ahol 300 lélek tart fenn lelkészi és tanítói illomást, ott a hívek húszszor annyi egyházi adót fizetnek s igy ennyivel nagyobb mértékben járulnak egyházunk fentartásához. Ennélfogva az anya egyházakat megilletik és megkövetelhetik az egyeulő jogokat, tekintet nélkül a lelkek számára. Minden jog az anya egyházak presbitériumát illeti, az azután nem tesz különbséget, hogy az a presbitérium 300 vagy 3000 lelket képvisel-e? Hiszen azért mondja az egyh. törv. 2, §-a, hogy a magyarországi ev. ref. egyház zsinat presbiteri rendszer szerint igazgatja és kormányozza magát. A tiszántúli indítvány életbeléptetésével ezen §-t ekként kell megváltoztatni: a magyarországi ref. egyház zsinat-lé lekszám szerint kormányozza magát. Egészen más volna a helyzet, ha azon indítvány onnét indulna ki, hogy több lelkészi állomást tart fenn a tiszántúli kerület, — több presbitériuma van, aránylag több terhet visel, mint a mennyi taggal képviselve van a zsinaton. De ez nem mondható, nem is áll, mert akár a lelkészi állomásokat vesszük, akár a terheket tekintjük, eddig is több képviselőt küldött a zsinatra, mint kellett volna. Mit szólnánk hozzá, ha egy testületi gyűlésen, — melyet részvényesek tartanak fenn, úgy, hogy 70 tagnak van egy-egy, 30-nak pedig 330 részvénye, összesen 100 tagnak 400 részvénye — azt indítványozná egyik a 70 közül, hogy a terhet viseljük részvények arányában, a jogokat pedig és az osztalékot élvezzük személyenként, tagonként. . . . Itt pedig az kívántatik, hogy anya egyházak után viseljük a terheket, ezeknek fentartására hozzunk meg minden áldozatot, de a jogokat lélekszám szerint gyakoroljuk. Ezek után úgy tetszik, mintha én úgy gondolkodnám, miszerint a lelkészi állások száma szolgáljon alapul a zsinati képviselők választásánál. Talán ez is volna a teljes igazság, de ha a méltányossági szempontot is figyelembe vesszük, akkor azt kellene kimondani, hogy minden egy
