Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1904-05-15 / 20. szám

Tizenötödik évfolyam. 20. szám. Pápa,, 1904. május 15. A lap utilemi részét illető közlemények a «zerkeaxtSaéghez Kis József felelős szerkesztő ozi­­mére küldendők. Az egyház és iskola koréból. A dunántúli ev. ref. egyházkerület hivatalos közlönye. megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési dijak (egész évre 8 kor., fél­évre -4 kor.), hirdetések, reclamatiék Faragó János lómunkatárs ozimére küldendők. Áldozócsütörtök — Pünköst. Jelentőségteljes két nap az emberiség tör­ténetében . . . Egyik a múltra, másik a jöven­dőre irányozza a hivők seregének figyelmét. Igen, fajunk történetének a legfényesebb lapjára mutat az egyik. Azon fenséges életre utal, mely megújítá és megszentelé a világot; de amely e napon test szerint teljesen befejezte földi pályáját. A másik viszont a legdicsőbb vá­­radalmakat gerjeszti bennünk. A lehetőségnek mérhetlen kilátását tárja fel előttünk, amit az Ur által maga helvett küldött láthatatlan, szel­­lemi vezér vezetése alatt elérhetünk. Oh! mily csüggedtek lehettek a tanítvá­nyok ! mily bánatosan tekinthettek az ég felé, midőn a szeretett Mestert ismét elvesztették! Né­hány héttel előbb tehetetlenül kellett nézniök a keresztre feszített Messiás hosszú és borzalmas halálvergődését: most pedig a halálon diadal­­mat vett Idvezítő «láttokra felemeltetik, és a felhő Jézust béfogván, elszakasztá őtet az ő szemeik elől.» A kételynek és bizonytalanság­nak némi csirája még mindig lappangott keb­lükben. Miként amaz emlékezetes estén, bátoríta­nia kellett a félénk és kis hitü tanítványokat: «Ne háborodjék meg a ti szivetek, hisztek az Istenben, hidjetek én bennem is. Az én Atyám­nak házában sok-sok hajlékok vágynak .... elmegyek, hogy megkészítsem néktek a he­lyet» —, most is biztatnia kellett őket: «Veszi­tek a Szentléleknek erejét ... és lesztek né­kem tanúim Jeruzsálemben egész Júdeábán, Samariában és e földnek végső határáig.» A földről eltávozó Mester betölté ígéretét. Munkáját bevégezte, feladatát betöltötte. Meg­­küzdött az igazságtalansággal és a halállal. Eleget tett bűneinkért. Meggyőzte a világot — visszament az Atyához a dicsőségbe. De tanít­ványait nem hagyta «árvául.» ElküldÖtte a meg­ígért Szentlelket. Azok a félénk, gyenge és gyarló tanítványok «a világ felforgatói» lettek. Krisztus vallása, a példázatbeli kis mustármag kikelt és immár tere­bélyes fává növekedett, mely az egész föld kerek­ségét befogja. A Szentlélek, ez a lálhatatlan vezér él, hat és munkál folyton. Csoda dolgokat mivel ott, ahol suttogásait megértik: átalakít és meg­tisztít, újjászül és megszentel mindeneket, a kik keblökbe befogadják. Tudatlanságunkban megvi­lágosít, küzdelmeinkben megerősít, nyomorúsá­gunkban megvigasztal: mert az igazságnak, erőnek és vigasztalásnak lelke az. Mennyországot hozza alá a bűn és nyomorúság ostorozta kietlen földi helyekre. Ez miveli, hogy «akarjuk és véghez vigyük a jót.» Ez miveli, hogy az Űr Jézust ff «kit noha nem láttunk, mindazáltal O benne bízván örvendünk megmondhatatlan és dicső­séges örömmel.» Hitünket erősíti, szeretetünket fölgerjeszti, reményünket táplálja: igy nevel és érlel az örökkévalóságra. Jövel Szentlélek Úristen, ki csoda dolgo­kat cselekszik ... és az «egyedül bölcs Isten­nek, a mi Megtartónknak, dicsőség, nagyság, erő és hatalom most és mindörökké.» 20

Next

/
Thumbnails
Contents