Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1904-05-08 / 19. szám

325

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

326

torokra vau szüksége. Hasztalan vitatod atyámfia, az igy volt mindig s igy is kell lennie. Tudod, a logika kérlelhetetlen, mint a mathezis. Már pedig ez a logika érvényesül még a szerves világban is : fűben, fában, állatok s emberek szervezetében, meg az egész kozmosban. Zűrzavar állana be a szépen elrendezett világban, ha az erők minden egybeműködő közösség mellett is bizonyos sajátos hivatás szerint nem osztódnának el.

így tanít az egyház szerkezetéről a leghitelesebb hittani és administrativ könyv, még a zsinati törvényeknél és a „szokásnál“ is hitelesebb biblia.

Lássuk meg, — csak úgy röviden, a tér szűke miatt s igazoljuk a bibliából a lelkipásztori hivatalnak, mint gyülekezeti orgánumnak fontosságát és jogait. Azután rá fogok mutatni a jelenlegi állapotokra saját tapasztalataimról.

Végre is szaklapban irok, a lelki orvosok szaklap jába. A test orvosai az ő szaklapjaikban az elmélet fejlesztéséül vagy megvilágosíásául folyton tárgyalják, még pedig kimerítő részletességgel az általuk kezelt különböző betegségeket. Egy-egy ilyen gyakorlati példa jobban megvilágosító, mint száz elmélet.

Mit is tanulunk hát a bibliából az egyházra nézve ? Mindenek előtt azt, hogy mint minden, úgy az egyház keletkezése is felülről, Istentől indult ki s nem az emberek tömegétől. Isten küldte a Jézust, Jézus küldte az apostolokat (Miképpen engemet is elküldöttél e világra, azonképpen ón is elküldöttem őket e világra. Ján. 17, 16. Luk. 10, 3. stb.) Az apostolok küldték az ő segédeiket (pl. Pál Timotheust, Tituszt stb.), az apostolok segédei rendeltek szeniorokat, diakónusokat, általában egyházi szolgákat (1. a pásztori leveleket.)]

Ámde az összegyűjtött és megtérített (mert a hit hallásból vagyon) gyülekezet aztán „királyi papság,“ „szent népu lett a lelkiekben, mert üdv közvetítő (de nem prédikáló) nélkül juthat el a hit igazságaihoz, a kegyelemből ingyen adott idvességhez s áldozhat szive oltárán imáival a kegyelem Atyjának.

A külső dolgokban pedig nyilván gyakorolta jogát illő keretben a gyülekezet önkormányzásában az apostolok vagy apostoli segédek által kinevezett lelkipásztorok, (episzkopuszok, szeniorok, diakonok) helybenhagyó elismerésével. (Rendelj szeniorokat, mondja Pál. Tim.-nak stb.)

A hitvitákat már az apostoli zsinathoz Jeruzsálembe terjesztették föl.

A kormányzásba bevett „királyi papság“ szent nép minden jogai mellett is határt ismert a Isten titkainak sáfáraival szemben, (ofoóvogoi I. Kor. 4, 1 ; 2 Kor. 6, 4.) akik az Istennek munkatársai (avvEQyoí I. Kor. 3, 9.) akik a „Krisztus képében“ járnak a „követségben“; „mintha Isten kérne titeket mi általunk“ mondja Pál 2. Kor. 5, 20. (Ef. 6, 20.); tanítók (dtdoro'jtalá 1. Tim. 2, 7.), akiknek adatott, hogy a menyországnak titkait érthessék“ (Ján. 13, 11. Márk. 4, 11. Luk. 8, 10.) és hirdessék, hivatásossan magyarázhassák. Igen ! hivatásos igehirdetők ök, mert az Ur küldé őket: „Elmenvén mind e széles világra, prédikáljátok az

evangéliomot“ (Márk. 16, 15 —16. Luk. 10,3; 10,16.) „Mi módon prédikálnak pedig, ha nem küldetnek.“

Különös megbízatás és jog tehát az igehirdetés. Küldetés nélkül csak mint hamis próféták prédikálhatnának. És e magas hivatás jelentőségét hatalmasan megvilágítja Pál — mondván: „a hit hallásból vagyon, a hallás pedig Istennek igéje által“, „mi módon hallanának pedig prédikáló nélkül“. (Róm. 10, 14—17). Megvilágítja e helyett Ap, 16, 17. „Ez emberek ama nagy Istennek szolgái, kik néktek az idvességnek utát hirdetik.“ Gyakorlati példa rá Ap. 8, 31. a szereosen főembernek Filep általi megtérítése.

Mennyei eredetű hát az igehirdetői hivatal, mert Ő adott némelyeket apostolokat, némelyeket pedig pásztorokat és doktorokat, a szenteknek egy testbe való kötöztetésekre, a szolgálatnak munkájára, a Krisztus testének építésére. Kiből az egész test szép renddel és móddal egybeszerkesztetvén és kötöztetvén, minden tagoknak egybebocsátásuk által, minden tagnak mérték szerint való belső cselekedetének ereje által . . .“ Ef. 4, 11 —16. De bármennyire is a „sok tag“ egy test az (Kor. 12, 20.), egy Lélek által egy célra buzdítva, mégis megvan a különbség az erőben (évEgyr/gara) az ajándékokban a (yaoLagard) és ez alapon a hivatalban (őia'KOvíca) ... „a Krisztustól adatott ajándék mértéke szerint“ (Ef. 4, 7.) Bár egy test valamennyi, de: „Avagy mindnyájan Apostolok-e azok, avagy mindnyájan hatalmasságok-e.. avagy mindnyájan magyaráznak-e Írást?“ (I. Kor. 12, 29—30.) E szerint a hivatal tanítására való hallgatást maga az Ur követeli: „ki titeket hallgat, engemet (Jézust) hallgat és a ki titeket megvet, engemet vet meg és aki engemet vet meg, azt veti meg, aki elbocsát engemet (Luk. 10, 16.) Az Ur az ő főpapi imájában különösképpen esedezik az ü tanítványaiért : „Szenteld meg őket a te igazságoddal, a te beszéded igazság.“ (Ján. 17, 17.)

„En érettek szentelem meg magamat, hogy ők is szenteltettek legyenek valóban (Ján. 17, 19.). Azonban a megszenteltetés nem valami character indelibilist, hanem az Ur által az egyháznak adományozztt yaqiauazcc közül (I. Kor. 12, 4—6.), az apostoloknak különlegesen s az igehirdetőknek általában az ő szolgálatukra s ezek eredményeire vonatkozó ajándékokat jelent.

Bár tehát ninos már üdv közvetítő s áldozó papi rend, de van igenis apostoli, pásztori rend testületi értelemben. S akik túlságos hunnyászkodással a világi hatalmasok uszályhordozóivá szegődnek s a „népet“ a lelkészekkel a megkülönböztető hivatás és jogkör figyelmen kívül hagyásával egyenlővé törekszenekik tenni, sőt sok tekintetben felibe engedik kerekedni, nincsenek áthatva a biblia szellemétől s a lelkószi hivatal isteni eredetétől.

Nem érthetek egyet az ilyen állításokkal: „a ref. lelkész egy a közönségből, akivel a palástot is le kell tetetni“, mert egy ugyan a gyülekezetből, de a palástaz Istentől adott s a gyülekezet által ráruházott hivatalának jelvénye. Nem tapodnák zsenge, éretlen és jogász legátusok a szószéket, mint a hivatásos igehir