Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1904-01-10 / 2. szám

21 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 22 katholicismusnak lépést kell tartani a tudományokkal s attól elmaradnia nem szabad. Képzelhetjük, milyen tudomány lehet az, mely a katholicismussal egy nívón áll, azzal egy levegőt szív, azzal egy határ és korlátok között mozog. (Folyt köv,) Patay Károly. A banai ev. ref. egyház rövid története. (Vége.) Adományok. Itt a legkisebb adományokat fel nem sorolhatjuk. Felvannak azok jegyezve a Mindentudónál az életnek könyvében. De lássuk a kissé nagyobbakat. Hadd lássák a hivek, hogy a jóltevők elfeledve nin­csenek, élnek jótetteikben. Az első és legnagyobb adományt a banai ref. egyház 1716-ban nyerte. Ez pedig 66 katasztrális hold és 746 Q öl föld volt, mit az egyházi hivatalnokok ma is sértetlenül használnak. Ezen adományról egyik jegyzőkönyvében a banai ref. egyháznak következő fel­jegyzés olvasható : Szapáry Miklós, — Radotsics Ja- Juliánná, kitől a Banai-, Komáromi família és Barkas Borbála, kitől Somogyi, Milkovics, Zámory és Sebő fa­míliák descendálnak, egymás közt megosztozván, a meg­nevezett földeket, mint amelyek az osztályból kimarad­tak, közönséges megegyezéssel a banai reformata eklézsia prédikátorinak ajándékozták örökre és a ref. egyház prédikátorai és rektorai szabadon minden désma vagy akármi néven nevezendő adó nélkül bírták és most is bírják.“ íme ezen ajándék azt bizonyítja, hogy a török által eke elé fogott Szapáry Péternek utódja : Szapáry Miklós is fennkölí lélekkel birt. Valamint, hogy az adományozók, ha mind nem is, de kellett köztük vala­kinek lenni, aki református volt. Vagyha külsőleg nem is voltak reformátusok, de belsőleg igen jó indulattal lehettek a reformátusok iránt. Mert, midőn a reformá­tusok a 66 katasztralis hold földet nyerték, a katholi­­kus egyház nem kapott semmit. És ma is sokkal sze­gényebb. Vagy talán róm. kath. egyház abban az idő­ben Banán nem is létezett. Ez volt a banai egyház részére a legszebb és legelső adományozás. Van az egyháznak 1619-ből egy urvacsorai kelyhe. Adományozás folytán nyerte-e az anyaegyház vagy köz­költségen csináltatta ? nem tűnik ki sehol. Az úrvacsora osztáshoz 1711-ben Ns. Sallai Er­zsébet egy cin kannát készíttetett. Losonczi Pál 1723-ban az úrvacsora osztáshoz egy cintálat. Harangokra özv. Hegyi Mihályné 1806 ban 100 forintot hagyományozott. Kovásznai István az egyház számára 1806-ban testált 50 forintot. Horváth Dániel 1811-ben 50 forintot ajándéko­zott az egyháznak. Molnár Péterné 1814-ben 100 frtot adományozott. Horváth Dánielné szül. Szakái Erzsébet 1816-ban az egyház részére Szt.-Mihály-lovát készíttetett. Kerka János 1830-ban 20 forintot adott. Bőnyi lakos Vig György 1835-ben 40 forintot hagyományozott. Mészáros Ferencz 1840-ben 20 forintot. Molnár Sándor jegyző 1855-ben 50 forintot. Németh András ág. ev. biró, iskolára 1872-ben 50 forintot adott. Tóth Márton 1872-ben 100 forintot. Ifj. Szakái István 1872-ben iskolára 20 forintot. Nagy János 1872-ben földvételre 32 forintot. Pulay Géza 1872-ben iskolára 25 forintot. Botka Mártonné 1878-ban 20 forintot. Nagy Istvánná 1878-ban 70 frt értékben már­vány urasztalát csináltatott. Német Istvánná 1879-ben 20 forintot. Kopács Józsefné 1886-ban 30 forintot. Botka Mártonné 1887-ben 50 frtot hagyományozott. Nagy Péterné 1888-ban 20 forintot. Es most eljutunk a második legnagyobb hagy­­mányokboz. 174 évvel a földek nyerése után fellép egy özvegy nő, ki Pethő Péter ág. ev. apa és Tóth Zsu­­zsánna református anyától származott: Szabó Mihályné szül. Pethő Zsuzsánna. Az anyakönyvekben e család mindenütt Pethőnek van bejegyezve, ma azonban ro­konai Pethőcz nevet használnak. Szabó Mihályné ág. h. ev. vallásunak neveltetett, mivel édes atyjáé volt jobban a vagyon és a ref. édes anya, mint szelíd és engedékeny nő, a jó békességért ebbe belenyugodott. De gyermekébe a ref. vallás iránti ragaszkodást bele­csepegtette. Itt lehetett az alapja annak, hogy ezen buzgó nő, ki a bőnyi ág. h. ev. egyház iránt is bő­kezű jóltevő, a banai ref. egyház iránt oly számos ál­dozatokat hozott. Megérdemelné, hogy toliamat aranyba foglalnám és úgy írnám le nevét. Szabó Mihályné adományai a következők 1890 ben 1000 forint értékű belsőséget adott új­iskola számára. 1893-ban holta utánra odaígérte 3000 frt értékű házát. Ma már az egyház nevén áll. 1895- ben 120 frt értékben az új iskolánál a mellék­­épületek tetejét ő csináltatta. 1896- ban 1100 frton orgonát csináltatatt az egy­ház részére. Ezek Szabó Mihályné adományai. Legyen áldott érte örökké ! Találjon érte a banai híveknél hálát, el­ismerést, Istennél pedig jutalmat. Azoknak gáncsosko­­dása, kik ily tettre képtelenek, soha ne bántsa őt. En is hálát adok Istenemnek, hogy ezen szép adományok lelkészkedésem alatt történtek. * * * Nevezetes a banai ref. egyház életében az 1894. év is. Elhalt ebben az évben egy szegény mosóné. Közön­ségesen Turónénak hívták. Mikor halála után végren­deletét felbontották, általános örökösnek benne a banai ref. egyház volt megnevezve. Összes vagyonkáját, mely kitett 200 forintot, a banai egyházra hagyta. Hálául a banai egyház temettette el. A szegény mosónét az egy­ház presbiterei vették vállaikra és vitték el a hosszú 2*

Next

/
Thumbnails
Contents