Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-01-10 / 2. szám
19 DUNÁNTÚLI PROTSTANS LAP. 20 lemezte, a stagnáló politikai viszonyokat, melyek minden közdolgokra bénító és korlátozó hatással voltak, csak örülni tudhatunk amaz elhalasztásnak, fó'ként, ha kellő figyelemre méltatjuk amaz irányt, melyet az előkészítő bizottság munkálataiból, egyes kiválóságok nyilatkozataiból már eddig is jólesőleg konstatálni és következtetni lehet. Alig volt valaki, aki a zsinati törvénytervezettel kifogás nélkül meg lett volna elégedve, akinek azzal szemben kivánalmai nem lettek volna. Eltekintve annak laza szerkezetétől, csaknem egyhangú visszautasításra talált az egyházi adózásra vonatkozó u. n. Tiszafáié javaslat, a lelkész-választás, egyház-alkotmány nagy és fontos kérdése. S ma már csaknem biztosan mondhatjuk, hogy ezek felett eredeti alakjukban napi rendre tért a közvélemény és sokkal jobb, egészségesebb felfogásnak, iránynak adott helyet. És itt talán dicsekvés nélkül hízeleghet egyházmegyénk magának azzal, hogy úgy látszik, e fontos kérdések nagyrészben ami észrevételeink, kívánalmainknak megfelelőleg tárgyaltainak s oldatnak meg, legalább ez idő szerint. Az egyházi adózás tárgyában főtisztelendő püspök urnák a kerületi lelkészértekezleten felolvasott munkálata, mely pedig bizonnyal irányadó leend, szakít a Tisza-féle általánosító rendszerrel, több tért enged a presbitériumok elhatározásainak, tisztábbá teszi az osztályokat, megszabja a makszimális egyházi adót s könnyen hozzáférhetővé teszi az állami segélyt. Az előkészítő bizottság a lelkészi fizetés minimumát 2400 koronában és 200 kor. évötödös korpótlékban állapítja meg ; a lelkész-választás pertraktálása abban a szabad szellemű irányban mozog, melyet mi is ban goztattunk s mely egyformán érdeke a lelkészi karnak s a gyülekezetnek. A két testvér-felekezet bizottsága együttesen tanácskozik a két felekezetet közösen érdeklő kérdésekről, főként az 1848. évi XX. törvénycikk életbeléptetésének határairól, módozatairól. S ami csak e küzdésnél is legmegnyugtatóbb és örvendetesebb, hogy az 1848. évi XX. törvénycikk, melyet egy, a haladás lázas korszakán született törvényhozás irt fel történelmünk lapjaira, mint olyan célt és törekvést, melyet az akkori kedvezőtlenné vált viszonyok megvalósítani és életbeléptetni nem engedtek s amely évtizedekig szunnyadva, már rég elfeledettnek, eltemetettnek látszott, most több — mint félszázad múlva — ma a megvalósulás stádiumába lépett, helyét még alig elfoglalt új felelős kormányunk egyik sarkalatos program inját s ezzel működésének egész irányát jellemzi, alkotja, képezi. Lehetünk különböző felfogással a viszonyokról, nt. lelkészértekezlet, egyéni érzületének, vérmérsékletének vagy engedjük meg, a hazája sorsán forró szeretettel cstiggő szivnek lobbanásai, lüktetése szerint különbözőképpen mérlegelhetjük a beállott kormányzati, álladalmi viszonyokat : egy azonban tagadhatatlan, ■elvitázhatatlan, hogy csak féltve őrzött, titkosan ápolt kívánalmaink megvalósítását az 1848. évi XX. törvénycikk alapján a jogegyenlőség felé egy óriási lépést jelent az a programra, melyet kormányunk bemutatkozása alkalmával a törvényhozás mindkét háza elé terjesztett és jelenti mindenek felett a szabadelvüség, a fény, a világosság diadalát, jelenti a hazátlan klerikálizmus, a sötétség és türelmetlen vakbuzgóság nagy és határozott kudarcát. Nem akarok rekriminációkba bocsátkozni s elcsépelt, elkoptatott frázisokat, jelszavakat hangoztatni, visszaélni a nt. lelkészértekezlet türelmével; nem akarom elmondani, hogy a klerikálizmus, az ultramontanizmus reánk magyarokra, reánk protestánsokra pusztulást, veszélyt, átkos eredményeket jelent, mert jelenti a hazátlan kozmopolitizmust, jelenti a szabadság levegőjének, a felvilágosodáshoz a haladáshoz szükséges fénynek, világosságnak elzárását, jelenti egy oly rendszer diadalát, mely századokkal veti vissza az emberiséget a krisztusi magasztos eszmék és igazságok, nem betű, de lélekszerinti érvényesülésétől és áldásaitól csak arra a szomorú tünetre kívánom irányítani, felhívni a nt. lelkészértekezlet becses figyelmét, mely már régidők óta ismeretlen volt s mintha a múlt idők sötét odújából kelt volna életre abból az időből, mikor még Róma mennykövei sújtották s anathemákkal fenyegette a másként vélekedőket. Ez... az az állásfoglalás, az a provokáló magatartás, melyet a tudományoknak szabad — a mai kor igényeinek, haladásának megfelelő felfogása ellen, főként főiskoláikban hatáskörük alá tartozó magasabb tanintézeteikben s ezzel a felekezetiességnek még a tudományok terén is az ifjúság körébe bevitele érdekében tanúsítanak. Elég csak reámutatnom a nagyváradi jogakadémia egyik tanára, dr. Kalmár Antal ellen — saját tanártársai, mint a nagyváradi aula suffraganeita részéről megindított hajszára; dr. Varga Ottó egy áll. gimnázium magyar történelmi tanára ellen folytatott támadásra s legújabban a budapesti m. kir. tudomány egyetemen felmerült dr. Négyesy egyetemi tanár előadásai alatt előforduló tüntetésekre. Mintha csak napjainkban is, közöttünk is, ma is azzal az erővel működhetnék a congregatio indicis librorum prohibitorium, mely Galileivel visszavonatta tanait s halomra hordatva égette össze a neki nem tetsző könyveket és iratokat. Legszomorubb az ifjúság lelkületének megmételyezése, annak az ifjúságénak, mely hivatva volna akarni, nagyokat tenni, alkotni újakat, elébb vinni, fejleszteni a tudományokat óriási lépéssel s diadalra juttatni a szabad vizsgálódás, a szabad kitartás nagy és fenséges elveit. De különféle egyleteikkel, főként a Szent Imre egyletekkel annyira körülhálózzák, megmételyezik, fanatizálják az ifjúság lelkét, érzületét, hogy azok zászlóvivőkből uszályhordozókká, nagy és magasztos eszmék hirdetői helyett azoknak legfőbb akadályaivá, kerékkötőivé lesznek és növekednek. Pedig legközelebbi nagy gyűlésükön tevékeny és nagy képzettségű világi elnökük nagyban hirdette, hogy a
