Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1904-04-10 / 15. szám

247

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

248

Látni való, hogy a tanári pályán szigorúbb feltételek mellett lehet oklevelet szerezni, mint egyebütt, mégis szaporodik a tanárok száma. Ezért állítom, hogy ez a kis esztendő, a gyakorlati óv, sem fogja visszatartani prae-, vagy bene maturusainkat, hogy a bölcsészeti szakra torlódjanak.

Csak meg kell nekik mondani, mit és hogyan csináljanak, meg fognak ők felelni emberül a várakozásnak.

Vessünk hát számot ezekkel a desideratumokkal!

Két részletesebb konkrét javaslat merült fel idáig, egyik dr. Imre Sándoré a nagy enyedi gyűlésen, a másik Waldapfelé a jan. 10-i választmányi ülésen.

Imre Sándor nagyjában a kolozsvári körnek arra a memorandumára támaszkodik, melyet a múlt évi, gondolom február hónapban terjesztettek föl a kolozsváriak a v. k. miniszterhez, de amelyről a köröknek, legalább a pápainak, nincs közvetlen tudomása.

Merituma ennek a kolozsvári javaslatnak, hogy a gyakorlati tanárképzésben a személyiség elvét kívánja érvényesíteni, t. i. az igazgatók és tanárok személyisége alapján akarja kiválasztani azon intézeteket, melyekre a tanárok gyakorlati kiképzését bizni lehetne.

Protestáns szempontból vizsgálva azt az elvet megnyugtatónak találja, hogy

a) a gyakorlat minden tanárjelöltet egyaránt kötelezzen ;

b) hogy az állam is küldhessen felekezeti iskolába, az autonom fentartó is küldhessen állami iskolába tanárjelöltet gyakorlati kiképzésre s használhassa mindegyik iskolafentartó a saját intézeteit is;

c) az állam intézkedéseit megelőzőleg úgy történhetik a gyakorlati óv szervezése, hogy minden fentartó testület elküldi a kiszemelt tanárjelöltet azon intézetek valamelyikébe, melyeket e célra a tiszántúli egyházkerület gimn. felügyelője alkalmasnak tart; fizeti a jelöltet, mondjuk 60U koronával, az oktató tanárt 400-zal. Kerül tehát a gyakorlati óv 1000 koronájába a fentartó testületnek s biztosítva van affelől, hogy a jelölt a traditiókhoz ragaszkodó, jó protestáns tanár lesz.

Imrének ezen javaslata, mint látható, elvileg Schneller és a kolozsváriak memorandumán túl nem terjeszkedik, csak alkalmazza a mi református iskoláink sajátos viszonyaira. Mivel egyedül a tiszántúli egyházkerületben van a főigazgatóéhoz némileg hasonló jogkörrel szervezett állás, a gimn. felügyelőé, azért kívánja belevonni az ő szakvéleményét, ellenőrző munkáját a gyakorló tanár és intézet fölött a fentartó testület informálására.

így a személyiség elve Imre javaslatában a kolozsvári memorandumból van átvéve; a kolozsvári memorandum gazdája pedig, aki a személyiségre kívánja alapítani az egész gyakorlati kiképzést, voltakép dr. Schneller István, a kolozsvári egyetem paedagogia tanára. (Lásd értekezését „A tanárképzésről“ M. Paed. 1899. 8. fűz.)

Schneller előzőleg pozsonyi theol. akadémiai tanár volt; eszméjét tehát Pozsonytól vihette magával, mert Hamvas József a jan. 10-i választmányi gyűlésen a pozsonyi ág. h. ev. líceum gyakorlatára hivatkozik,

mely szerint náluk „a nyugalomba készülő tanárok vezetik be a kezdő tanárjelöltet az iskolai életbe és a tanítás mesterségébe.“ (Közi. 1904 jan. 24. szám.)

A pozsonyi gyakorlat és Imre javaslata között tehát csak az a külömbség, hogy az egyik helyen ajelölt saját intézetében, másik helyen nem a saját intézetében szerezné meg a szükséges gyakorlatot.

A debreceni tanári kör 1903 dec. 19-én dr. Horvay Róbert indítványára szükségesnek mondotta a gyakorlati év mielőbbi szervezését a gyakorló főgimn. 1891. évi javaslata és a kolozsváriak memoranduma alapján.

A gyakorló főgimn. javaslatát Kármán dolgozta ki. (Lásd a Közi. 1891 szept. újabban 1903 dec. füzetét, melyben Kármán 1896-i javaslata is olvasható „A közópisk. tanárképzés újjászervezéséről“). A gyakorló főgimn. megteremtőjének, dr. Kármán Mórnak gondolatait Waldapfel János fűzte tovább, részint Schuellerrel folytatott vitájában. (L Magy. Paed. 1899. 9. fűz. „A tanárképzésről és egyebekről“; 10. fűz. „A gyakorló főgymn. feladatai“), részint a választmány f. évi jan. 10-i ülésén tartott előadásában („Gyakorlati tanárképzés“, Közi. f. évi jan. 24. szám).

Rövidség okáért csak Waldapfel javaslataira teszem meg refiekxióimat.

Megjegyzem előzetesen, hogy Kármán 1896. évi javaslata — nem lépett életbe, mint azt a nagy paedagogus maga fölemlíti a Közlöny 1903 dec. 13. számában közölt levelében. Kármán 3 szakosztályt javasol, melyeknek különös feladata értekezletek tartása oly célból, hogy a jövendő tanárok jártasságot szerezzenek tanulmányuk alkalmazásában, addig a v. k. miniszternek 1899- ben, 38.640. számú rendelettel életbeléptetett szabályzata jóformán kimeríti a tanárképző intézet tanácsának teendőit azzal, hogy kötelességévé teszi az interventiót az egyetem tanárainál oly irányú előadások kieszközlésére, a milyenekre a tanárjelölteknek szükségük van. — Ilyen speoialis előadásokra volt lekötve pl. az 1900— 901 II. félévén a budapesti tud. egyetem bölcsészeti karán 36 tanár a 105 közül; Kolozsvárott pedig 21, 40 közül; ugyanakkor tagja volt a budapesti tanárképzőnek 276 bh. (950 közül), a kolozsvárinak pedig 156 (291 közül).

Célszerü-e az egyetemi tanárok munkásságát igy lekötni, a tanszabadság alapján nem tudnám igazolni ; rószesül-e benne mégis minden jogosult bh., nagy számukhoz képest szintén nem tartom valószínűnek. — Veszik-e hasznát akármi tekintetben, akik tagjai a tanárképzőnek , az mondhatja meg, aki ez intézményeket közelebbről ismeri. Annyit határozottan mondhatok, hogy ez a kompromisszum a hallgatók szükségletei és a tanszabadság között, veszedelmesen közeledik a tanítóképzők szervezetéhez, a mitől Schneller határozottan külömbözőnek kívánja s a jan. 10-i választmányi gyűlésen Beke Manó is különválasztja, mintha a tanítóképző intézeteknek s némileg a polgári képzőnek is abbeli munkássága, hogy növendéküket jól előkészítsék leendő foglalkozására, a középiskolai tanárjelöltekre alkalmazva valami hallatlan iniuria lenne a méltóságos tudományok ellen !