Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1904-04-10 / 15. szám

245

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

246

tanítóra föltétlenül kötelező erővel s kiváló gonddal tanítsák. Az orgonát nyekegtető kántorok, tisztelet a kevesebb kivételnek, nehézkes, lassú hangmeneteleikkel szoktatták hozzá gyülekezeteinket a közmondásos nyújtott énekléshez.

Tessék a lelkész uraknak buzdítani a kántorokat, tanítókat arra, hogy a nép számára vasárnaponként egy-egy órára énekgyakorlatokat tartsanak. A kántor urak pedig legyenek szívesek „nagy félelemmel és rettegéssel“ gondolni az Ur házára, a menyország kapujára, s készüljenek nagy szorgalommal inter és präludiumaikra, s az énekek kíséretére. Az orgona a zenehangszerek királynéja s a buzgóság egyik szárnya. Ne feledjék „hogy nemcsak a registereken, hanem az ihletett sziveken is tartoznak játszani“, őket fel a magasba segíteni. Aztán tessenek szervezni énekkarokat. Ha máskép nem lehet, hát vegyék az iskolás gyermekeket kéz alá. Ha sokalják a négy hangot, vegyék legalább is 2 hangra a gyermekénekkart. Aztán vagy hallgassanak el azok a gyermekek kétségbeejtő rikácsolásukkal a a karzaton és pláne a temetéseken, vagy pedig gyakorolják be a tűrhető éneklést. Az énekdiktálás esztétikai szörnyeteget pedig feltétlenül szüntessék be, akár tetszik az atyafiaknak, akár nem.

Isten csudája, hogy az igazság fényében ragyogó vallásunk e durva szörnyetegeket valahogy ellensúlyozni birta mind ez ideig.

De ki tudja, hány lelket térítettünk, rettentettünk ezekkel vissza a hozzánk közeledés útjáról, különösen pedig a finomabb Ízlésű és érzésű egyéniségeket.

(Folyt, köv.)

A gyakorlati tanárképzés.

Az OKTE választmánya f. évi jan. 10-én tartott ülésén, Waldapfel János hasonló cimii előadásának megvitatása után továbbra is a vidéki körök elé terjeszti a kérdést, adatokkal leendő kiegészítés végett. (Közi. jan- 27. szám.)

Ilyen célzattal kívánok hozzászólni a kérdéshez Annál közelebbről érdekéi a tárgy bennünket, ref. tanárokat, mert az ORTE mult évi, nagyenyedi közgyűlésén, Imre Sándor szükségesnek mondotta, hogy az állami intézkedés megvárása nélkül is tegyünk valamit, t. i. kérjük fel fentartó testiileteinket a tanárok ggakorlati előkészítésének életbeléptetésére (1903. Evk.) A Debrecenbe tervezett ref. egyetem egyik bevallott célja szintén a ref. tanárok megfelelő succrescentiáját biztosítani.

Több tekintetben időszerű tehát az a kérdés, hogyan volna legcélszerűbb az 1883. XXX. t. c. 61. §. 3. pontját megvalósítani ? E helyütt t. i. a paedagogiai vizsgára bocsátás azon feltételhez van kötve, hogy ha az egyetemet végzett tanárjelölt egy gyakorlati évet töltött, lehetőleg valamely középiskolán. De hol és hogyan töltse el a jelölt ezt a gyakorlati évet, arra nézve eddig semmi intézkedés nem történt (Kármán fejtegetése a Közi. id. helyén).

Hogy a törvény meghozatala után a 21-ik esztendőben halaszthatatlanul szükségesnek mutatkozik a törvény végrehajtását sürgetni, abból én nem azt következtetem, hogy ma rosszabb tanárok vannak, mint 10 —15 év előtt, — hisz az 1883-i türvény előtti generatio hova tovább fogy, — hanem inkább remediumot a tanárbőség ellen ; sokan vagyunk ; nincs iskola, ahova bejussunk ; nossza hát egy gát; aki nem tudja átugrani, kimarad a versenyből.

Hiszem pedig ezt egyrészt azért, mert amit Kármán az igazgatókról és főigazgatókról mond, hogy „az alkalmasság kérdése előzetesen rendszerint meddő; jó igazgató lehet a tanárból éppen az igazgatói gyakorlat által; csak neveljék a tanárok jó igazgatóvá : rendszerint az lesz belőle“ — ugyanez érvényes lehet a tanárokra általában : jó tanár válhatik arravaló emberből éppen a tanári gyakorlat által.

Támogatja ezt a gyanúmat az a másik körülmény, hogy a legtöbb államban nem ismerik a gyakorlati évet; ilyenek: Ausztria (Krakó és Prága egyetemein van szemináriumi képzés), Belgium (próbaelőadást kívánnak, Löwenben gyakorlatot is), Hollandia, Anglia (csak elemi tanítót és köz. iskolai tanárnőt képeznek Cambridgeben), az északamerikai egyesült államok (tanárból pap, orvos lesz), Norvégia, Portugália, Spanyolország és Oroszország.

Félévtől két évig terjedő gyakorlat van a következő országokban : Dánia (fél évi, mely alatt heti 4 órát kell tanítani nyilvános iskolában), Olaszország (2 év a ecuola di magisterión, egyidejűleg az egyetemi tanulással), Németország (egy évi seminarium és egy próbaév), (Stuhlmann Petrik adatai a Közi. 1904 nov. 22. 29. szám.).

Úgy látszik, ez utóbbi három országban tanárboség van ; különösen sokat termelhetnek a németországi egyetemek, amit abból következtetek, hogy a tanárje löltek átlag 34 éves korukban jutnak első állandó alkalmazáshoz, holott pedig középiskoláik száma majdnem kétannyi (625), mint Ausztriáé (169) és Magyarországé (197), együttvéve (Waldapfel a Közi. 1904 jan. 3. szám). Ezen 2 évi gyakorlathoz hozzá kell még egy évet számítani, amivel a német középiskola tovább tart a magyarnál. Ceteris paribus tehát nálunk 31 éves korában kaphat a tanárjelölt állandó alkalmazást. így van-e, nem néztem utána ; de ha behozzuk az egy évi gyakorlatot, a társadalomnak nem teszünk éppen hasznos szolgálatot, mert a családalapítás idejét kitoljuk a befejezett 32 ik évre ; leszorítunk néhányat a pályáról, de amilyen szívós a tanári pályára lépő nemzedék általában, hozzászokik ehhez a gyakorlati évhez is, ha muszáj, ép úgy, minta hogy a vizsgálatok minden méltányosságot kizáró szigorát is béketüréssel viseli: aki megbukott az írásbelin, egy év múlva jelentkeztetik üj tételért; ugyan igy jár a szóbelin is (1888, évi vizsg. szabályzat 27, 40, 45, 49. §§.); aki csak egy tárgyból bukik is, az egész vizsgálatot tartozik megismételni. A jogi, orvosi szakon a vizsgálat három hónap múlva ismételhető meg és csakis azon tárgyra szorítkozik, melyből az eredmény elégtelen volt.