Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1904-03-27 / 13. szám

Tizenötödik évfolyam. 13. szám. Pápa, 1904. március 27. DUNÁNTÚLI A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez Kis József felelő« szerkesztő ozl­­mére küldi end ők. Az egyház és iskola köréhői. A diMiili ev. ref. egyházkerület hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Az, előfizetési dijait (egész évre 8 kor., fél­évre 4 kor.), hirdetéseit, reolarriatióli Faragó János tőinunliatárs ezimére Itiildeudőli. * Baksai Sándor székfoglaló beszéde. «Kegyelem nektek és békesség az Istentől, a mi atyánktól és az Űr Jé­zus Krisztustól»: e szavakkal kezdettem meg Isten és a gyülekezet színe előtt hivatalo­mat tegnap az anyaszentegyház szolgálatában; és ezt a szót ismétlem, midőn a nékem rendelt helyet elfoglalom egyházkerületünk szolgálatában. Méltatlan elfajulása, sőt Ízléstelen fonáka volna a szerénységnek, újra előtérbe állítanom fogyatkozásaimat: engedtessék meg ezek helyett rámutatnom azokra a tényezőkre, melyekből ke­gyelmet, erőt és bizalmat van okom reményleni. Keresem és kérem a kegyelmet Istennél. Én volnék a legméltatlanabb mindenek között, ha én nem hinnék ebben a kegyelemben s ha én azt a kegyelmet csak egy pillanatra is fe­ledném vagy megvetném. Keresem és kérem az erőt. Megtalálom azt jobbomon, elnöktársam, főgondnok urnák tapasz­­taltságátan, mely az én járatlanságomat igaz­gatni; bölcseségében, mely az én egyszerűsége­met fedezni fogja, esetleges tévedéseimet kizárja a mi együtt cselekvésünk rendje, törvénye és természete; együttes tévedésünk esélyeit pedig kizárja az ő vigyázása. Kérem és keresem ezt az erőt, kerületünk és közgyűlésünk oszlopos férfiainál, egyházmegyei gondnokainknál, tanács­­biráinknál, kik, mint elődeinknek hosszú sora, a tanácskozásban éles ésszel, künn a világban bátor kézzel s még feljebb magasabb látkörből éles szemmel őrizték kerítéseinket, védelmezték és ápolták vetéseinket. Keresem és kérem a bizalmat szolgatár­saimnál : esperes, lelkész és tisztviselő társaim­nál. Nem azokét, akik nékem ezt a helyet kimu­tatván, ezt a bizalmat előlegezték, hanem azokét, akik eddigi szolgálatom hézagait, egyéniségem fogyatkozásait aggodalommal s talán féltő szere­tettel vették számba, s akiktől annak teljességét fentartással s csak bizonyos föltételek mellett kérem, de kérem. És még mást is kérek: «Senki a te ifjúságodat meg ne utálja!» Kérem, méltóztassauak ezt az apostoli intést rám alkalmazni, egyetlen szónak — nem szükség mondanom melyiknek, — ellenkezőre változtatásával és egyszersmind megbocsátani azt az ambíciót, mely engem abban a korban, mi­dőn a «szálló este holló-szárnya megrezzenti ablakom« e szolgálat elfogadására vezetett. Jól tudom, hogy a mi urunk első követői, tanítványai ifjú emberek voltak; tudom azt is, hogy a legerősebbet közöttük, mikor megvénhe­­dett, más övezte be és oda vitte, ahova nem akarta volna; de tudom, hogy hivek voltak mindhalálig; s tudora, hogy a gazda nem uta­sította vissza azt, aki a 9-ik, sőt a 11-ik órá­ban ment ki a munkára. Egész napszámot adott neki! Én nem kérek egész napszámot, csak ami egy órára esik: bizodalmát, ha rászolgálok. Miként kívánok rászolgálni, amennyiben magamon függ és miben? A mikéntre két ismert szóval felelek: szol­gálni mint «Primus inter pares». Pri­mus látszatában talán, de lényegében Ulti­­mus inter pares. Minden elődeim igy fog­ták fel ezt a jelzőt, igy is alkalmazták: első a munkában, vigyázásban, példaadásban, feltétle­nül a tűrésben és szelidségben és utolsó az igényekben, követelésekben,, a magára és érde­keire való gondolásban. Én is úgy fogom fel. «Perinde ac cadaver». Oly jelszó, melyet semmi földi hatalom ránk nem diktál­hat, de amelyet magunkra parancsolni kötelezve vagyunk, mikor az elvállalt kötelességek telje­sítéséről van szó, A másik kérdésre: miben? kész program­mal kellene felelnem. De programmnak csak oly esetekben van helye, midőn új utak nyitá-13

Next

/
Thumbnails
Contents