Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1903-12-13 / 50. szám

815

DUNÁNTÚLI PROTSTANS LAP.

816

dítanak arra, hogy a népies olvasmányok, polemikus iratok és 2 filléres politikai napilapok utján beleöntsék lelkűket a tömegbe s ez által küzdő hadsereggé képezzék és talpra állítsák ügyük mellett: akkor bizonyára okos dolog lessz részünkről is, ha ugyanily módon igyekezünk hatni népünkre és megteszünk mindent arra, hogy gondolkozását irányítsuk, lelkesedését felkeltsük az evangyéliomi világosság terjesztése iránt és akaratát edzetté, bátorrá tegyük.

Ugyanez a szempont igen kivánatossá teszi, hogy a néplapokat és ifjúsági lapokat is segélyezze a társaság. Ne kicsinyeljük e szerény munkásokat; ne mosolyogjunk erőlködésükön; hanem legyünk rajta, hogy a kis mustármagok terebélyes fákká nőjjenek ! Én ki merem mondani azt a meggyőződésemet, hogy e szerény lapoknak csupán lelkesedésből, — a régi módi szerint — minden irói tiszteletdíj nélkül dolgozó munkásai az egyetemes egyházra háruló haszon előidézésében versenyeznek azokkal, akik szép tiszteletdíjat kapnak cikkeikért. Az, hogy ők ingyen dolgoznak, nem azt teszi, hogy munkájuk ingyen való, azaz haszontalan ! A nagy záporok mellet üdítő permetező esőkre is nagy szükség van a természet életében ; de áll ez a szellemi világra is.

Dixi et salvavi animam meam.

Pápán, 1903. dec. 2.

Kis József.

Lelkészi korpótlék.

A „Sumum jusu mindig és minden időben „summa injuria“ volt, de nagyobb mérvben tán sehol sem nyilvánult ez, mint a kongruánál, anélkül természetesen, hogy az intéző körök egy vagy más tekintetben felelősek lennének. Nem az emberekben van ugyanis a hiba, hanem a helyzetben, a summám jusban, mely azt proponálta, akinek 1600 koronán alul van a fizetése, a törvény értelmében kiegészítést nyer , de akinek 1600 korona a fizetése, az segélyre nem jogosult még akkor sem, ha éltes, akkor sem ha 11 gyermeke s a sok közül 3—4-et taníttatnia kell, akkor sem, ha betegséggel küzd és a káplántartás terhe és kötelezettsége nehezedik szegényes asztalára.

Azután meg kérem — csak legyünk méltányosak és igazságosak — micsoda kellemetlen érzést teremt a kongrua azokban a lelkészekben, akik évekkel elébb készpénzben megváltatták a gyülekezettel fizetéseiket, felsőbb hatóság jóváhagyása és megerősítése mellett,— midőn azt látják, hogy hasonerejü lelkészi díjlevél, a becsű által, mint száll az övéké alá és látniok kell azt, hogy a két egyforma fizetésnél az egyik semmi, a másik 100—200 korona kongruát is élvez.

Itt már igazán gondolkodóba esik a lélek és. segítés után néz, kivánja azt, hogy az egyenetlenségek kiegyenlítessenek, a háborgók megcsendesedjenek.

Ám legjobb panacea, a leggyógyítóbb orvosság a skót rendszer volna a „segély kassza“, melyből tudomásom szerént — ha tévesen vagyok értesülve, bocsánatot kérek — az egyforma rendes fizetésen felül segélypótlék adatik a nagyobb gyülekezetek lelkészeinek, a betegeknek, az idősebbeknek, a gyermeket taníttatóknak.

De hát nálunk ilyen pénztár nincs. Nálunk a törvény fizetési kiegészítést ad fiatalnak, gyermektelennek, nőtlennek egyiránt a nőssel, a gyermekekkel megáldottal, az éltesebbel, nem tekintve arra, hogy mégis csak méltányos lett volna a lelkészeken hivatali szolgálat szerint segíteni. Sapienti pauca !

Amit tehát a summum jus nem engedhet meg, azt enyhíteni kívánja és sanálni a két protestáns felekezet együttes véleménye az 1848 évi XX. törvénycikk végrehajtásával, midőn ezen kereten belül rámutat a Lelkészek korpótlékára, azt mondván : A közpályák bármelyikén alkalmazott rendes tisztviselők előhaladása biztosítva van vagy fokozatos előléptetés, vagy korpótlék által — a magyarországi protestáns lelkészek kivételével. Külföldön a prot. lelkészek korpótlékot nyernek és pedig hivatali törzsfizetésük egynyolcadát vagy egy tizedét kapják 5—5 évenként korpótlékú. Es legtöbb helyen az állami kiegészítéshez van kötve.

Magyarországban az 1898. XIV. t.-c. a törvényesen bevett vallásfelekezetek lelkészei jövedelméoek 1600 koronáig való állami kiegészítését rendelte el. Szives készséggel elismerjük és méltatjuk a törvényhozásnak ezen lépését az 1848. XX; t.-c. szellemének fokozatos megvalósulása felé. Sok bajt orvosolt, de hát tovább kell menni az orvoslás terén.

Az 1898. évi XIV. t.-c. a lelkészi fizetéseknek a létminimumig — 1600 K —• való állami kiegészítéséről gondoskodott, de azoknak a lelkészeknek korpótlékáról nem. Pedig a hazai két protestáns egyház lelkészeinek képzettsége, a haza iránti tevékenysége, áldozatkészségével nem áll arányban ezen létminimum ; más felől a kongruát nem élvező lelkészeknek 1895 év október hava óta stolárékban, anyakönyvi kiadványokban — kivált a népesebb egyházakban — jelentékeny jövedelem csorbulásuk van, mi a díjlevelekben biztosított szerzett jogukat támadta meg, elérkezett az ideje annak, hogy ez igazságtalanság megsziintettessék és az 1848. XX. t.-c. szellemének megfelelőleg a hazai két protestáns egyház lelkészeinek korpótlék adandó és pedig 5 évi szolgálat után, öt évben 200 -200 korona s 25 évi szolgálat után 1000 korona adassék az állampénztárból.

Üdvözöljük a magyarországi evangéliom szerint reformált és ágostai hitvallású evangélikus egyház egyetemeinek a két protestáns egyházat közösen érdeklő ügyekben kiküldött vegyes bizottságát. A lelkészi kar hálája leng teléje s mindazok felé, kik a törvény szellemének fokozatos megvalósítására törekesznek s bátran kimondták a szót, melyet vártunk.

Éltet a remény, hogy a miniszterelnök úr ígéretéhez híven, figyelembe veendi a bizottsági véleményt és tekintettel az állatni pénztár helyzetére, továbbá tekintettel a lelkészi kar államalkotó munkásságára, amellett nyomott helyzetére, tekintettel arra, hogy csak megelégedett lelkészi kar munkálhatja hatásosan az egyház szőlőjét, első helyen a lelkészi korpótlékot fogja megvalósítani a többi megvalósítandók között.

50*