Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1903-12-13 / 50. szám

813

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

814

ban s még igazabb, mert világosabb meggyőződéssel vallom, bogy a parochialis könyvtárak létesítését ez utón kell megoldani.

Az is tudva levő, hogy dr. Antal Géza pápai főiskolai tanár, mint szerkesztő és László Albert és Társa cég, mint kiadó „Egyházi könyvtár“ o. alatt egy 12 évre terjedő gyűjteményes vállalatot akarnak megindítani. E vállalat évi 12 koronáért legalább 52, legfölebb 60 ívet ajánl, eredeti ajánlata szerint kötetlenül; később, talán felszólalásom által indíttatva, bekötve; de azzal a kikötéssel, hogy az ev. ref. 5 egyházkerület minden anyagyülekezete köteles legyen a kiadványokat megszerezni és pedig évenként előre fizetve az árt.

E vállalat ezen ajánlatával szemben a M. Pr. I. Társaság — amint kimutattam — agyanazou évi díjért adhat 150 ívet is, ebből 60 ívet (Házi kincstár és a tud. művek) — ha úgy kivántatnék — szépen bekötve, az anyagyülekezeteknek ; a leánygyülekezeteknek pedig adhatna 70 ívet kötetlenül, 10 ívet bekötve.

„László és Társa“ ajánlatára való tekintettel kiszámítottam, hogy a fölebb már jelzett árak szerint, mibe kerülne a M. Pr. írod. Társaságnak a tud. theol. munkák kiadása 2000 példányban ; arra az eredményre jutottam, hogy Korona

1) 50 ív, két kötetben, fűzve, póstai szétküldéssel 8289T2

„ „ * „ kötve „ „ 10673*12

2) 60 „ „ „ fűzve, „ „ 9712-48

„ „ „ „ kötve, „ „ 12030*48

Számításomnak alapját azok az árak képezték, a melyek szerint jelenleg a Hornyánszky cég a M. Pr.

I. T. kiadványait nyomja, fűzi, expediálja, felbélyegzi, szóval a postára adja. Hogy számításomban minden hibát elkerüljek, egy igen illetékes szakember — kérésemre — fölülvizsgálta azt. Megküldöm e munkálatot a részletes számítással a M. Pr. I. Társaság elnökségéhez is, teljes tisztelettel kérve, hogy mivel az ügy a társaságra nézve, a hogy a pozsonyi gyűlés mondta — nagyon is életbevágó : legyen szives megkérdezni jelenlegi kiadóját, hogy a tervbe vett művek ára, az irói tiszteletdíjtól eltekintve, jól van-e kiszámítva?

Számításom fényesen bizonyítja a tömeg-termelés rendkívüli előnyeit. Bizonyítja, hogy amit közvetlenül, vállalkozó mellőzésével is előállíthatunk, nem szabad közvetve, vállalkozóval csináltatni. Ez különben éppen nem új gazdasági elv. Az az esetleges ellenvetés, hogy mi lenne, ha az Ir. T. akár az árak időközi emelkedése, akár az itt-ott szükséges klisék nagy ára miatt nem volna képes a megállapított évi díjért a szintén megállapított mennyiségű nyomtatványt adni, igen egyszerűen elhárítható l-ször azzal, hogy a társaság a számítás szerint jelentékeny fölösleggel dolgozik ; 2- szor azzal, hogy fölös számban nyomatott nyomtatványokból is leend jövedelme; 3-szor és főleg pedig azzal, hogy semmi nagy baj nem lenne abból, ha a theol. tudományos könyvsorozatból nem adhatna is kivétel nélkül minden évben 50 ívet, úgy hogy a megállapítandó munkákat nem 12, hanem 14—15 év alatt adná. De talán azt is meglehetne tenni, hogy amig a theol.

szakmunkák el nem készülnek, a Prot. Szemle 60 ív helyett 50 íven jelennék meg s a 10 ív költsége is a theol. szakmunkákra fordíttatnék, sőt néha-néha a Monográfiáé is. Szóval azt a kiadványt siettetnénk, amit szükségesebbnek tartanánk. Az évi díj emelésére tehát semmi esetre sem lenne szükség. Mind e mellett megjegyzem, hogy még ha szükség lenne is, ha egyikmásik évben 40 — 50 fillérrel többet kellene is fizetni — ami szerintem ki van zárva-, akkor is megnyugodnék abban mindenki, bizonyos lévén bemie, hogy — nyilvános lévén a számadás — illetéktelenül egy fillér se maradt senki zsebjében se.

Egyébiránt a nyomás költsége az össes kiadványoknál 17223 kor. 60 fillér lévén: ha 30°/0 emelkedést veszünk fel, ez 5167 koronára rúgna.

Dr. Antal Géza urnák azt a komolynak látszó ellenvetését, hogy a Protestáns Irodalmi Társulat mint közös társaság nem adhat ki szorosan felekezeti munkákat, maga a társulat megdöntötte már eddigi eljárásával, kiadván Luther és Kálvin alapvető iratait. De különösen megdönti az az érv, hogy a theologiai tudományos munkák a lelkészképzés hiányain és a lelkészek színvonalon maradása és továbbképzése érdekében szükségesek, tehát nem közvetlenül a gyülekezet, a nép részére. Tudományosan képzet lelkészt pedig az ellentétes vélemények tüzetes ismerése nélkül egyszerűen lehetetlen képzelni.

Így szervezkedvén a társulat, nem kell küzdenie örökösen a hátralékokkal; nem kell röstelkedve pörrel fenyegetni a fizetésben hanyag tagokat. Kérdem : nem ideális állapot lenne-e ez a régi és a mostani állapottal szemben ? Régen az irók örültek, ha annyi előfizetőjük volt, hogy munkájuk nyomdai költsége megtérült. Most pedig a kiadás gondjaitól megszabadulva, tisztességes irói díjat kapnának. Lehet-e, szabad-e ennek megvalósulását akadályozni ? Nem kell-e kapva kapni a kínálkozó jó alkalmon ? Ha nem igy, hát ugyan miként akar a társulat élő, szerves összeköttetésbe jutni a protestáns nép zömével ? Kiadványai most nem kelnek ; még a Koszorúra is évről-évre ráfizet! Igen, mert még a tanítók és a lelkészek zöme se ismeri a kiadványokat. A régi közmondás : ignoti nulla eupido — igaznak bizonyul itt is. A kiadványokat a felolvasó estéken meg kell izleltetni a közönséggel, oda kell állítani a szeme elé, a kezébe kell adni — igy majd megkedveli.

Ily utón elérheti a társaság azt a rendkívüli sikert, hogy minden, még a legkisebb gyülekezetben is meggyújtja az evangyéliomi világosságnak nem is egy, hanem több fényes lángját !

Most a rendes tagok nagy része az irodalmi központokból való : Bpest, Debrecen, Pozsony, Sárospatak, Kolozsvár, Pápa, Eperjes, Sopron és a főgimnáziumokkal biró helyekről; amiből az következik, hogy az 582 rendes tagból annál kevesebb a gyülekezetek száma, hogy tehát igen kevés helyen éreztetheti jótékony hatását e nagyhivatásu társulat!

Ma, amikor úgy a római katholikusok, mint a szociálisták napról-napra nagyobb erőt és gondot for-