Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1903-11-15 / 46. szám
Tizennegyedik évfolyam.46. szám. Pápa, 1903. november 15. A. lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez Kis József felelős szerkesztő czlmére küld end ők. .A-z előfizetési dijak (egész évre 8 kor., félévre 4 kor.), hirdetések, reelarriatiők Faragó János tőmunkatárs ozimére küldendők. Bizony pusztulunk! (Folytatás.) Dehogy van — hallom az ellenvetést — aki ezt állítja sötét szemüveget használ, nagy mértékben elfogult, elfelejti a prot. hithűséget és áldozatkészséget, mely a múltban oly sokszor megmentette egyházunkat, mely nem holt, hanem élő kövekből van építve s e köveket nem egyszer forrasztotta össze a viharban lángra kapott hithűség és áldozatkészség tüze, amikor nemcsak hogy nem kellett neki, de biztosan kiállotta, sőt vissza is verte, a túlerő által ellene intézett kemény és tartós ostromot. Igaz. De ép ezek nem igen találhatók ma, ép ezen hiány tölti el aggodalommal egyháza sorsát szivén viselő minden reform, ember szivét. Ugyan miben nyilvánul ma a hithűség? Talán az istenitiszteletek látogatásában ? A hétköznapi és vasárnap délutáni templombajárásról nem is merek szóllani, mert ha ezzel akarnék megmérni egyházunk tagjainak buzgóságát, kevéssel mutatna az többet a zérusnál. A tiz bélpoklos közül egy legalább elment Jézushoz megköszönni gyógyulását; de ma száz egyháztag közül alig megy el egy a gyülekezetben hálát adni Istennek, az éjszaka csendes nyugalmáért, azért, hogy tőle távol tartotta annak veszélyeit. Kérni, hogy segítse meg s adjon erőt napi dolgaihoz. Kevésnek jut az eszébe, mert siet mindenki, egyik dolgozni, a másik szórakozni Istenre való gondolás, sokszor Isten nélkül. A vasárnapdélutánt pedig szórakozásra használja fel minden vallás és felekezet, amely hogy milyen természetű és következményű városban úgy mint faluhelyen, szomorúan tapasztaljuk mindannyian. De ott van a vasárnapdélelőtt. Tisztelet a kivételnek, a múlthoz viszonyítva itt is nagy visszaesést tapasztalhatunk. Gyérül a vasárnapdélelőtt templomot látogatók száma is, attól tartok, hogy még gyérebb lesz, mivel azokat, kik előtte járnak, kiknek példáját akaratlanul is követi, ritkán látja népünk a templomban. Vannak, kik évenként egyszer, kik évek során át soha sem mennek, pedig egyházmegyén, kerületen világi tisztségeket töltenek be. A példa vonz. A nép könnyen és hamar azon gondolatra jön, ha annak nem kell, nekem se; ha annak nincs rá szüksége, nekem since ; ha az nem megy, én sem megyek. Ha az tud imádkozni otthon, én is tudok ; ha annak dolga van, nekem több van ; ha az nem kárhozik el, én sem kárhozom. Ily példa és okoskodás mellett, amihez még egy kis lelketmételyező olvasmány és társalgás is járul, nem osoda, ha sokan pusztán hivatalnak tekintik a lelkészi állást, melyet csak akkor kell igénybe venni, ha arra szüksége van valakinek. Születés, házasság, halál és anyakönyvi kivonatok kivétele alkalmával, sőt ilyenkor se múlhatatlanul szükséges, mert van polgári anyakönyvezető, amelyet úgy sem lehet mellőzni, még fizetni sem kell neki, mint a papnak. Ily körülmények között hiába igyekszik a lelkész a legszebb egyházi beszédek tartásával is vonzóvá tenni az istenitiszteletet, hiába próbálkozunk vallásos estélyek tartásával adni alkalmat a templomba járás megkedvelésére, egy ideig az újság ingerével hathat az, de célt nem ér vele, mert akinek vasárnap nincs ideje templomba menni, még kevésbbé hétköznapon s hozzá még estve, melyet én igen sok és fontos okból nem is tartok alkalmasnak az ily összejövetelre. Igaz, hogy a hithűség nem pusztán a templomba járásban nyilatkozik, mert a valláshoz másként is lehet ragaszkodni. De hát a gyakori kitérések, házasságkötéskor még a születendő gyermeknek is más vallásra oda igérése, kételkedés a hitben, a vallásbeli ismereteknek a többi ismeretek mellett maradványnak tekintése és a megdöbbentő mértékben nyilatkozó vallásos közöny, nem mind a hitbuzgóság hanyatlásának bizonyságai-e, melyek bizony nem építik, hanem nagyon is pusztítják egyházunkat. Nem állunk jobban áldozatkészség tekintetében sem, amely gyökere, tápláló emlője a református egyháznak. Ha az esperesi, püspöki jelentéseket, az egyházi és politikai lapok „Adományok“ cim alatt hozott közleményeit olvassuk, különösen az utóbbi években egymásután épülő díszes templomokat, modern lelkészlakokat, a tanügy kívánalmának megfelelő iskolákat a régiekkel összehasonlítjuk, azt lehetne ugyan mondani, hogy e gyökér erősebb, az emlő táplálóbb, mint volt 46 * Az egyház és iskola köréből. A dunántúli ev. ref. egyházkerület hivatalos közlönye. f megjelenik minden vasárnap.
