Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1903-11-15 / 46. szám

Tizennegyedik évfolyam.46. szám. Pápa, 1903. november 15. A. lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez Kis József felelős szerkesztő czl­­mére küld end ők. .A-z előfizetési dijak (egész évre 8 kor., fél­évre 4 kor.), hirdetések, reelarriatiők Faragó János tőmunkatárs ozimére küldendők. Bizony pusztulunk! (Folytatás.) Dehogy van — hallom az ellenvetést — aki ezt állítja sötét szemüveget használ, nagy mértékben elfo­gult, elfelejti a prot. hithűséget és áldozatkészséget, mely a múltban oly sokszor megmentette egyházunkat, mely nem holt, hanem élő kövekből van építve s e kö­veket nem egyszer forrasztotta össze a viharban lángra kapott hithűség és áldozatkészség tüze, amikor nem­csak hogy nem kellett neki, de biztosan kiállotta, sőt vissza is verte, a túlerő által ellene intézett kemény és tartós ostromot. Igaz. De ép ezek nem igen talál­hatók ma, ép ezen hiány tölti el aggodalommal egy­háza sorsát szivén viselő minden reform, ember szivét. Ugyan miben nyilvánul ma a hithűség? Talán az isteni­­tiszteletek látogatásában ? A hétköznapi és vasárnap délutáni templombajárásról nem is merek szóllani, mert ha ezzel akarnék megmérni egyházunk tagjainak buz­­góságát, kevéssel mutatna az többet a zérusnál. A tiz bélpoklos közül egy legalább elment Jézushoz megkö­szönni gyógyulását; de ma száz egyháztag közül alig megy el egy a gyülekezetben hálát adni Istennek, az éjszaka csendes nyugalmáért, azért, hogy tőle távol tartotta annak veszélyeit. Kérni, hogy segítse meg s adjon erőt napi dolgaihoz. Kevésnek jut az eszébe, mert siet mindenki, egyik dolgozni, a másik szórakozni Is­tenre való gondolás, sokszor Isten nélkül. A vasárnap­délutánt pedig szórakozásra használja fel minden vallás és felekezet, amely hogy milyen természetű és követ­kezményű városban úgy mint faluhelyen, szomorúan ta­pasztaljuk mindannyian. De ott van a vasárnapdélelőtt. Tisztelet a kivételnek, a múlthoz viszonyítva itt is nagy visszaesést tapasztalhatunk. Gyérül a vasárnap­délelőtt templomot látogatók száma is, attól tartok, hogy még gyérebb lesz, mivel azokat, kik előtte jár­nak, kiknek példáját akaratlanul is követi, ritkán látja népünk a templomban. Vannak, kik évenként egyszer, kik évek során át soha sem mennek, pedig egyház­megyén, kerületen világi tisztségeket töltenek be. A példa vonz. A nép könnyen és hamar azon gondolatra jön, ha annak nem kell, nekem se; ha annak nincs rá szük­sége, nekem since ; ha az nem megy, én sem megyek. Ha az tud imádkozni otthon, én is tudok ; ha annak dolga van, nekem több van ; ha az nem kárhozik el, én sem kárhozom. Ily példa és okoskodás mellett, ami­hez még egy kis lelketmételyező olvasmány és társalgás is járul, nem osoda, ha sokan pusztán hivatalnak tekin­tik a lelkészi állást, melyet csak akkor kell igénybe venni, ha arra szüksége van valakinek. Születés, házas­ság, halál és anyakönyvi kivonatok kivétele alkalmá­val, sőt ilyenkor se múlhatatlanul szükséges, mert van polgári anyakönyvezető, amelyet úgy sem lehet mel­lőzni, még fizetni sem kell neki, mint a papnak. Ily körülmények között hiába igyekszik a lelkész a leg­szebb egyházi beszédek tartásával is vonzóvá tenni az istenitiszteletet, hiába próbálkozunk vallásos estélyek tartásával adni alkalmat a templomba járás megkedve­lésére, egy ideig az újság ingerével hathat az, de célt nem ér vele, mert akinek vasárnap nincs ideje tem­plomba menni, még kevésbbé hétköznapon s hozzá még estve, melyet én igen sok és fontos okból nem is tar­tok alkalmasnak az ily összejövetelre. Igaz, hogy a hit­hűség nem pusztán a templomba járásban nyilatkozik, mert a valláshoz másként is lehet ragaszkodni. De hát a gyakori kitérések, házasságkötéskor még a születendő gyermeknek is más vallásra oda igérése, kételkedés a hitben, a vallásbeli ismereteknek a többi ismeretek mellett maradványnak tekintése és a megdöbbentő mér­tékben nyilatkozó vallásos közöny, nem mind a hit­­buzgóság hanyatlásának bizonyságai-e, melyek bizony nem építik, hanem nagyon is pusztítják egyházunkat. Nem állunk jobban áldozatkészség tekintetében sem, amely gyökere, tápláló emlője a református egy­háznak. Ha az esperesi, püspöki jelentéseket, az egy­házi és politikai lapok „Adományok“ cim alatt hozott közleményeit olvassuk, különösen az utóbbi években egymásután épülő díszes templomokat, modern lelkész­lakokat, a tanügy kívánalmának megfelelő iskolákat a régiekkel összehasonlítjuk, azt lehetne ugyan mondani, hogy e gyökér erősebb, az emlő táplálóbb, mint volt 46 * Az egyház és iskola köréből. A dunántúli ev. ref. egyházkerület hivatalos közlönye. f megjelenik minden vasárnap.

Next

/
Thumbnails
Contents